Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Magyarországnak köszönhetõen megújul egy lerombolt keresztény település

888.hu

2018.08.27. 08:45

Közel kétmillió eurós magyar adományból újították fel Irakban azt a keresztény települést, amelyet az Iszlám Állam tarolt le, a helybeliek pedig köszönetük jeléül átkeresztelték városukat: úgy nevezik, hogy Tell-Aszkuf, azaz Magyarország leánya - írta a Magyar Idõk hétfõn.

A lapnak adott interjúban Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára elmondta: az elmúlt másfél évben összesen 4,5 milliárd forintot fordítottak az üldözött keresztények megsegítésére annak érdekében, hogy ne kényszerüljenek migrációra. A programok közül kiemelkedőnek nevezte Tell-Aszkuf teljes újjáépítését.

A Ninive-fennsíkon található települést 2014-ben rohanta le és foglalta el az Iszlám Állam, majd üldözte el az ott élő 1300 keresztény családot. A harcok következtében 900 épület sérült meg. A települést közel kétmillió eurós magyar adományból teljesen felújították, és ezer család már vissza is tért lakóhelyére.

A helyettes államtitkár szerint a kereszténység napjainkban a világ legüldözöttebb vallása, a keresztényeknek több mint nyolcvan országban hátrányos megkülönböztetésben van részük, ami széles skálán nyilvánul meg, a vallási jogok megtagadásától egészen a népirtásokig, és minden európai embert érint.

Úgy vélte, Európa jelenlegi állapotát jól mutatja a keresztényüldözésre adott válasza, egészen pontosan annak a hiánya. Nyugat-Európában ugyanis e tragikus jelenség tudatos letagadásával viszonyulnak a keresztényüldözés problémájához – mondta.

A lap kérdésére Azbej Tristan elmondta: azok a politikai és egyházi szereplők, akik Európában nem közönyösek az üldözött keresztények sorsa iránt, elismerik a Magyarország által indított programot, amelyben a kormány az átláthatatlan nemzetközi szervezetek vagy más köztes szereplők helyett a támogatást közvetlenül a fenyegetett közösségekhez juttatja el.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére