Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Magyarország szuverenitása a legfontosabb feladat az igazságügyi miniszter szerint

Forisek Ádám

2018.05.14. 13:40

Trócsányi László beszélt az igazságügyi minisztérium elõtt álló legfontosabb feladatokról.

Trócsányi László úgy fogalmazott az MTI beszámolója szerint: eljött az idő, hogy a közigazgatási felsőbíróság létrehozásával kapcsolatos munka befejeződjön. Emlékeztetett: jövőre lesz 70 éve, hogy megszűnt a legfelsőbb közigazgatási bíróság, 1949-ben ugyanis a kommunista diktatúra minden olyan szervezetet eltörölt, amely jogállamisági keretet adott.

Közölte: büszke rá, hogy nyolc regionális közigazgatási bíróság jött létre, ugyanakkor nagyon sajnálja, hogy a közigazgatási felsőbíróságot nem tudták létrehozni, nem tudták megteremteni az ehhez szükséges kompromisszumot. 

Visszautasította azokat a véleményeket, hogy "olyan jellegű közigazgatási mutyit" akarnak létrehozni, amely nem a jogállamiság kereteire épül.

Azért is visszautasítom, mert négy év munkám van benne és 20 év elméleti tudásom van mögötte"

– közölte a miniszter, aki szerint a tárca a jövőben is nyitott lesz az ezzel kapcsolatos egyeztetésekre.

Kiemelte: a rendszerváltás óta a közigazgatási bíráskodás mostohagyermeke volt az igazságszolgáltatásnak, "ide-oda csapdosták", nem alakult ki professzionális szervezet, a perrenddel viszont Magyarország belépett Európa kapujába. Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában számos országban jól működik a közigazgatási bíróságok rendszere. Bízik abban, hogy a pártok közötti egyeztetések alapján előrébb jutnak ebben a kérdésben.

Trócsányi László szintén a következő ciklus feladataként határozta meg, hogy napirenden kell tartani és lépésről lépésre haladva kell megoldani az állam jogi képviseletét, hosszú távon pedig el kell érni, hogy ez ugyanolyan professzionális legyen, mint egy nagy cégé. 

Az igazságügyi tárca alapvető feladatának nevezte még Magyarország szuverenitásának, alkotmányos identitásának megvédését, utalva arra: komoly harcok folynak arról, hogy milyen hatáskör tartozzon az Európai Unióhoz, illetve a nemzetállamokhoz.

A magyar jogrendszer előtt álló kihívásokat úgy értékelte: Magyarországon is érvényesül az a világjelenség, hogy "hihetetlen mennyiségű" jogszabály van hatályban, ezért fontosnak nevezte a kodifikátorképzést és célként tűzte ki, hogy a jövőben a jogalkotással mint mesterséggel foglalkozzanak, a jogszabályok értelmezhetősége, olvashatósága érdekében.

Továbbra is szigorú büntetőpolitikát ígér, ugyanakkor fontosnak nevezte az áldozatvédelmet is. Fontosnak nevezte továbbá a jogi kultúra megerősítését, mert szerinte az állampolgárok ma keveset tudnak a jogról.

Közölte, hogy a jövőben is az eddigi négy államtitkár dolgozik majd mellette: Völner Pál parlamenti államtitkár, Vízkelety Mariann igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár, Molnár Zoltán közigazgatási államtitkár és Kecsmár Krisztián európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár.

Trócsányi László az MSZP-s és DK-s képviselők kérdéseire reagálva "hírlapi kacsának" minősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint minden olyan bírót nyugdíjba küldenének, aki 1990 előtt már ítélkezett, illetve hogy megszűnne a Kúria és beolvadna az Alkotmánybíróságba. Hangsúlyozta: a minisztérium befolyása a bíróságokra "a nullához igazodik".

Trócsányi László miniszteri kinevezését a bizottság hét igen (Fidesz, KDNP) és négy nem (Jobbik, MSZP, DK) szavazat mellett támogatta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére