Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Magyarország nem engedheti meg magának, hogy magára haragítsa Kínát”

888.hu

2021.06.09. 08:00

A 888.hu Deák Dánielt kérdezte arról, hogy mit veszíthet a baloldal azzal, ha magára haragítja Kínát, vagy beavatkozik az ország belügyeibe. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint nem meglepő, hogy Karácsonynak szombat óta nem sikerült megírnia a kínai vezetésnek azt a levelet, amit a tüntetésen jelentett be.

 

A külpolitika szükség szerint érdekalapú. Így hiába hallani sokszor külpolitikai vonatkozásban is a hangzatos szlogeneket mindenféle értékekről, ennek ellenére például Németország megállapodik a gázvezetékről Oroszországgal, az EU pedig nem ismeri el Tajvant független államként, hogy ne vesszen össze Kínával. De a végtelenségig lehetne sorolni az ilyen érdekalapú külpolitika döntéseket, a lényeg, hogy egy magát demokratikusnak valló ország is együttműködik, gyakran pedig akár szoros kapcsolatot is kialakít nem demokratikus berendezkedéssel rendelkező országokkal.

Kína megkerülhetetlen tényező lett a világpolitikában, minden előrejelzés szerint belátható időn belül átveszi az Amerikai Egyesült Államok jelenleg betöltött vezető szerepét.”

Magyarország már csak ebből fakadóan sem engedheti meg magának, hogy magára haragítsa Kínát, de fontos szempont hazánk fekvése is. Európa közepén, az Európai Unió egyik külső határánál, Oroszországtól egy országnyira elhelyezkedve nem engedheti meg magának Magyarország, hogy kizárólag a nyugati szövetségesekkel álljon érdemi kapcsolatban, a sikeres jövőhöz nyitni kell kelet irányába is – mondta lapunknak a politológus.

Deák Dániel szerint Orbán Viktor ennek megfelelően 2010 óta érdekalapú, méghozzá a magyar nemzeti érdekek alapján folytatott külpolitikát alkalmaz. A cél az, hogy a nagyhatalmakat érdekeltté tegye Magyarország fejlődésében, így a kormány Kínával, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Izraellel és a többi közepes vagy regionális hatalommal is igyekszik kiépíteni a megfelelő gazdasági és politikai kapcsolatokat. Ennek nagyon pozitív eredményei lettek, a magyar export például szárnyal, a koronavírus-járvány okozta válság ellenére is a magyar exportteljesítmény 2020-​ban 100 milliárd euró felett maradt.

Ez a sikeres keleti nyitás nélkül elképzelhetetlen lett volna, ami egyben rengeteg munkahelyet és beruházást is jelent Magyarország számára.”

A baloldal ezzel szemben deklarálta: kizárólag a nagybetűs Nyugat elvárásainak megfelelően kívánnak politizálni, pontról pontra követnék azokat az elvárásokat, amelyeket például Brüsszelben fogalmaznak meg. Ez ugyanakkor nem a magyar út, ráadásul a nyugati nagyhatalmak egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy kiszolgáltatottságunk az irányukba megszűnjön. Így értelemszerűen például a keleti nyitás politikáját sem nézik jó szemmel, mely politikát egyébként saját maguknak megengednek – fogalmazott.

Az elemző szerint amikor tehát Karácsony Gergely és társai támadják a keleti nyitást, akkor valójában a nyugati nagyhatalmak érdekei szerint cselekszenek, nem pedig a magyar érdekek alapján.

Burány Sándor tegnapi parlamenti felszólalása emellett jól példázza, hogy a baloldalra nem lehetne rábízni a kormányzást, és a külpolitikát sem. A kínaiakon viccelődni megengedhetetlen ilyen rasszista stílusban, főként egy országgyűlési képviselőtől. Mindezek fényében Karácsony Gergely hétvégi kijelentése is igen hiteltelen, miszerint

tegyük világossá, hogy mi az, ami ellen nem tüntetünk. Nem a kínai emberek ellen tüntetünk.”

 

Deák Dániel emlékeztetett: a kínai diplomácia már kifejtette a véleményét a felelőtlen baloldal tevékenységéről, mint fogalmaztak, megvetik őket. Mindennek beláthatatlan következményei lehetnek Magyarország külpolitikai mozgásterére nézve, a korábbi inspiráló kapcsolat könnyen megszakadhat, főleg akkor, ha ez a balliberális szivárványkoalíció kerülne hatalomra.

Majd hozzátette: emellett politikai szempontból is hibás döntés, hiszen a Fudan Egyetem kérdése a politikával aktívan foglalkozó szűk rétegen túl nem érdekli az embereket, azonban a diplomáciai botrányokozás már érdemben befolyásolhatja negatív irányba Karácsony Gergelyék támogatottságát. Ennek oka, hogy az így is kormányzásképtelennek tűnő baloldal most még egy területen bizonyítja be, hogy nem lenne képes irányítani az országot. Ugyancsak politikai baklövés abból a szempontból, hogy Kína ügyében nem értenek egyet a baloldali pártok, hiszen az MSZP-nek vagy a DK-nak ma is intenzív kapcsolatai vannak a kínai kommunistákkal. Oláh Lajos vagy Ujhelyi István például azon politikusok közé tartozik, akik egyértelműen Kína-pártiak.

Nem meglepő ezek fényében, hogy szombat óta nem sikerül megírni azt a levelet a kínai vezetésnek, amit Karácsony Gergely jelentett be a tüntetésen”

– mondta Deák Dániel.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Felgyújtottak egy rendőrautót a G. Floyd-tüntetésen, beismerték bűnösségüket

Az egyik elkövetőt a New York Daily News által megszerzett fotón palesztin kufiját viselve és egy rögtönzött Molotov-koktélt tartva örökítették meg. A kufija egyébként – amely egy fekete-fehér kockás sál – a palesztin nacionalizmus jelképe.

Minden, amit tudni kell a Békemenetről

Minden, amit tudni kell a Békemenetről

Az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet tart.

A magyar Floyd

A magyar Floyd

Aki esetleg azt hinné, hogy még mindig le vagyunk maradva a Nyugattól, hogy még mindig hátul kullogunk a sorban, hogy még mindig irigykedve tekintünk pislogó szemmel a vágyott Nyugat felé, azt téved. Az nem követi az eseményeket!

Allah akbar! kiáltással emlékezett meg egy diák a dzsihadista által lefejezett tanárról

A tanuló „Allah akbar!”-t kiáltott a dzsihadista által lefejezett francia tanár tiszteletére tartott megemlékezésen. Az iszlamista apa az iskola felgyújtásával fenyegetőzött.

Így mentegeti Márki-Zay Péter az őszödi beszédet

Így mentegeti Márki-Zay Péter az őszödi beszédet

Márki-Zay Péter egy Facebookra feltöltött videóban vette védelmébe Gyurcsány Ferencet.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére