Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Letartóztatásban marad a Magyarországon elfogott terrorista

Nagy Gábor

2019.09.23. 16:08

Haszan F. továbbra is letartóztatásban marad.

A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta: a Fővárosi Nyomozó Ügyészség szeptember 3-án emelt vádat Haszan F. 27 éves szír állampolgár ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt.

A nyomozó ügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a bíróság tartsa fenn a vádlott letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig.

A Fővárosi Törvényszék figyelemmel a szökés-elrejtőzés veszélyére, az indítvánnyal egyezően határozott a letartóztatás fenntartásáról.


A márciusban kitoloncolás közben Magyarországon elfogott 27 éves szír férfi az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka volt. Feladatai közé többek között a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése és fenntartása, a szervezet uralta területek lakosságának kivégzésekkel, kínzásokkal való megfélemlítése és a szervezethez nem csatlakozó emberek megbüntetése, megsemmisítése volt. 2015 májusában a szíriai Homsz tartomány egyik városát, al Shoknit kellett elfoglalnia. A városban legkevesebb 25 embert, köztük nőket és gyermekeket öltek meg. Haszan F. legalább két ember kivégzésében személyesen is részt vett, egy embert pedig pisztollyal lőtt le.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A britek angolul jól beszélő, büntetlen előéletű bevándorlókat akarnak

A britek angolul jól beszélő, büntetlen előéletű bevándorlókat akarnak

A magas szakképzettségű, angolul jól beszélő, jól fizető állásajánlattal érkező bevándorlók számíthatnak a legelőnyösebb elbírálásra a jövőre életbe lépő új, pontozásos brit bevándorlási szabályozás alapján, amelyből hétfőn ismertetett további részleteket a londoni belügyminisztérium.

Előállítottak egy pedofil internetes hálózatot működtető franciát

Előállítottak egy francia állampolgárt július 7-én, akit azzal gyanúsítanak, hogy az internet rejtett oldalán, a darkneten olyan oldalakat működtetett, amelyeken több ezer felhasználó a világ minden tájáról pedo-pornográf jellegű fotókhoz és videóhoz fért hozzá – közölte hétfőn a dél-franciaországi Bordeaux ügyészsége.

Felrobbantottak egy hírszerzési épületet a tálibok

Felrobbantottak egy hírszerzési épületet a tálibok

Öngyilkos merénylettel kezdett, összehangolt támadást indítottak hétfőn a radikális iszlamista tálibok Észak-Afganisztánban egy hírszerzési komplexum ellen, amelynek legalább tizenegy dolgozója vesztette életét – közölték afgán tisztségviselők.

Dél-Olaszországban katonákat rendeltek ki a fertőzött migránsok felügyeletére

Katonák felügyelik az igazoltan koronavírus-fertőzött és karanténba helyezett migránsokat a dél-olaszországi Amantea városban hétfőtől, miután a bevándorlók ottani elhelyezése lakossági tiltakozáshoz vezetett.

Nagy-Britannia ellenőrzése alá vonta a járványhelyzetet

Nagy-Britannia ellenőrzése alá vonta a járványhelyzetet

Nagy-Britannia mára jórészt ellenőrzése alá vonta az új típusú koronavírus okozta járványt, de az óvatosság továbbra is indokolt – mondta hétfőn a brit miniszterelnök.

Két terroristagyanús migránst fogtak el Németországban

Két terroristagyanús migránst fogtak el Németországban

Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek két terroristagyanús szíriai férfit Németországban – közölte hétfőn a szövetségi legfőbb ügyészség.

Új férőhelyekkel csökken a börtönök zsúfoltsága

Új férőhelyekkel csökken a börtönök zsúfoltsága

Tíz büntetés-végrehajtási intézményben összesen 2750 új férőhelyet alakított ki a Belügyminisztérium.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére