Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Lehet, hogy mégis Karácsonynak kellett volna a baloldal messiásának lenni?

888.hu

2021.10.25. 16:00

A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint csak egy hajszállal ugyan, de Karácsonnyal állt közelebb a győzelemhez a baloldal.

 

A hódmezővásárhelyi polgármestert azért választották miniszterelnök-jelöltnek a baloldali törzsszavazók, mert benne látták a választási győzelem esélyét. A Nézőpont Intézet friss kutatása szerint azonban Karácsony – ha minimálisan is, de – közelebb került Orbánhoz, mint Márki-Zay.

A főpolgármester május közepén kezdte meg előválasztási kampányát, amely még a baloldal törzsszavazóit sem nagyon tudta dinamizálni. Az angolnyelv-tudás hiánya, a doktori cím és az egyetemi állás körüli bizonytalanságok, valamint a fővárosi dugók már a kampánystartot is megnehezítették számára. A Nézőpont Intézet augusztus elején publikált trendadatai alapján május végére 28 százalékpontra csökkent a hivatalban lévő kormányfő, Orbán Viktor (49 százalék) és Karácsony Gergely (21 százalék) közötti népszerűség-különbség, amihez még 19 százaléknyi egyik jelölttel sem szimpatizáló választópolgár társult (vélelmezhetően a többi miniszterelnök-jelölt támogatói). A főpolgármester rossz kampánya miatt a két jelölt közötti szakadék augusztusra 40 százalékpontra nőtt – írja a Nézőpont Intézet.

A baloldal második előválasztási fordulója után készült Nézőpont-felmérés szerint Márki-Zay nem tudta jobban megszorítani a hivatalban lévő miniszterelnököt, mint Karácsony. Kettőjük népszerűség-különbsége 3 százalékponttal több, mint Karácsony esetében volt: 31 százalékpont. Arra a kérdésre, hogy „ha Ön dönthetné el”, Orbán és Márki-Zay közül kit választana miniszterelnöknek, a múlt héten a felnőtt magyarok 54 százaléka nevezte meg a hivatalban lévőt, és 23 százaléka a hivatalba kívánkozót (további 14 százalék egyiket sem választaná miniszterelnöknek). Jelentős különbség azonban Karácsony nyár eleji és Márki-Zay ősz eleji helyzete között, hogy azóta, úgy tűnik, eldőlt, ki lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az előválasztás után ugyan Márki-Zay népszerűbb, mint Karácsony volt, de a jelöltválasztás Orbán Viktor táborát még jobban mozgósította.

Az egyes korcsoportok körében jól láthatók a baloldali jelöltek mozgósítóerejének korlátai. A vélhetően ellenzéki, 30 év fiatalok körében magasabb az Orbánnal szemben Márki-Zayt támogatók aránya (29 százalék), mint amennyi Karácsonyé volt (21 százalék). Orbán mindkét kihívójával szemben ebben a korcsoportban 39, illetve 38 százalékot kapott. Ugyanakkor a választások végeredménye szempontjából aktivitása és lélekszáma miatt fontosabb 60 év feletti korosztályban mindketten csak 22 százalékos támogatásig jutottak, de Orbán Márki-Zayjal szemben 61 százalék, Karácsonnyal szemben viszont „csak” 55 százalékot kapott (a korcsoport 13, illetve 14 százaléka más jelöltet támogatott).

Karácsony Gergely előválasztási kampánya elején tehát közelebb került Orbán Viktor legyőzéséhez, mint most Márki-Zay Péter. Igaz, ez a közelség is még nagy távolságot jelent. Mindenesetre az előválasztás győzelmi mámora után keserűen ébredhet a vásárhelyi polgármester, ha kiderül, hogy választási győzelmére nincs esély – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásában.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Szabó Tímea és a CIA – megint üzent Anonymus

Szabó Tímea és a CIA – megint üzent Anonymus

Gansperger Gyula: „Sorosnak ezek az emberei bizonyos dolgokat tudnak mozgatni. De a teteje a Gordon.” Azok a beszélgetésrészletek, amelyeket Anonymus hétfőn, illetve ma reggel küldött el az Origo szerkesztőségének, a korábbiakhoz hasonlóan szintén a Városháza értékesítéséről folyó egyeztetéseken hangzottak el, ám nagyrészt a hazai baloldal külföldi kapcsolatrendszeréről és finanszírozásáról szólnak. A legfrissebb hanganyag a tárgyalás kötetlenebb beszélgetéseit tartalmazza, amikor Gansperger Gyula, Bajnai Gordon harcostársa a magyar baloldal és a külföldi gazdasági és politikai érdekkörök összefonódásáról tár fel újabb megdöbbentő részleteket.

Rittenhouse visszaszólt az NBA woke-sztárjának

Rittenhouse visszaszólt az NBA woke-sztárjának

Kyle Rittenhouse visszaszólt LeBron Jamesnek a tweetje miatt, amelyben kigúnyolta az emberölési perében tett vallomását, mielőtt minden vádpontban felmentették volna.

Magyar–izraeli sportkapcsolatok: Hajós Alfrédtól a Beitar magyar gólgyárosáig

Valószínűleg csak a sportszakmában járatosak előtt ismert, hogy a hazai sportélet kiteljesedésében milyen fontos szerepet játszott a magyarországi zsidóság. A tények jobb megismeréséhez nyújt segítséget a „Game Changers”, a magyar–izraeli sportkapcsolatokat bemutató kiállítás a Hidegkuti stadionban, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztálya és az izraeli nagykövetség szervezett.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére