Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Őszre tolta a Határtalanul program osztálykirándulásait a Miniszterelnökség

888.hu

2020.03.27. 08:50

A Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjét pedig online rendezik meg.

A fertőzések terjedésének lassítása érdekében

2020. augusztus 31-ig a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága semmilyen rendezvényt nem szervez és semmilyen rendezvény megvalósulását nem támogatja.

A 2020 az erős magyar közösségek éve tematikus év keretében tervezett programok zöme a jelzett dátumig online formában valósul majd meg.

A Határtalanul program idei tanévet érintő

osztálykirándulásainak megvalósítási határidejét az államtitkárság 2020. október 31-re módosítja.

A döntés célja, hogy az a több mint 100 ezer iskolás, aki a pályázat keretében lehetőséget nyert, hogy magyar kormányzati támogatással tanulmányúton vegyen részt, tavaszra tervezett kirándulásait a következő tanév elején, szeptember és október folyamán megvalósíthassa.

Az ősszel indított Határtalanul középiskolai online vetélkedő nagydöntőjére 2020. április 24-én online verseny formájában kerül sor, amelynek keretében a döntőbe jutott 500 anyaországi és külhoni fiatal történelmi, irodalmi, földrajzi és nemzetpolitikai kérdésekben mérheti össze tudását. A vetélkedővel eddig már több mint 70 000 külhoni és anyaországi diákot értünk el.

A Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatással kapcsolatos

személyes ügyintézés a szomszédos országokat is érintő veszélyhelyzetre való tekintettel átmenetileg szünetel,

emiatt az április végi benyújtási határidőt későbbi időpontra módosítjuk.

A diaszpórában élő magyarságot segítő Kőrösi Csoma Sándor Program és Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Program keretében

221 ösztöndíjas tevékenykedik a világ különböző pontjain, akik a Nemzetpolitikai Államtitkársággal és mentoraikkal szorosan együttműködve, távmunkában látják el feladataikat.

„A jelenlegi válságos helyzetben az emberi élet védelme, saját és környezetünk egészségének megőrzése, ezáltal nemzetünk megmaradása az elsődleges cél. Mindezek fényében a határon túli magyarságot is arra szeretném kérni, hogy vegyék komolyan a veszélyt, fokozottan figyeljenek a környezetükben élő idősekre és maradjanak otthon. Vigyázzunk egymásra!”, figyelmeztet a külügyi tárca közleménye.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Stabil az államadós-osztályzatunk a Fitch és a Standard & Poor's szerint

Változatlan stabil kilátással megerősítette pénteken Magyarország államadós-osztályzatát a Fitch Ratings és a Standard & Poor's.

Gyurcsány nyári egyeteme sikeréhez talán egyetlen igaz szó sem kellett

Gyurcsány nyári egyeteme sikeréhez talán egyetlen igaz szó sem kellett

Gyurcsány bejelentette Facebookján, hogy véget ért a három napos nyári egyetem, amin több, mint nyolcvanan vettek részt.

Már 200 ezer évvel ezelőtt is szerettek ágyban aludni az emberek

Már 200 ezer évvel ezelőtt is szerettek ágyban aludni az emberek

Már 200 ezer évvel ezelőtt is szerettek ágyban aludni az emberek – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely alváshoz és munkához használt „fűágyak” nyomait fedezte fel a Dél-afrikai Köztársaságban lévő KwaZulu-Natal tartománybeli Border barlangban.

Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában

Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában

Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában: egy nap alatt 282 ember tesztje lett pozitív – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken.

Visszapillantó – az elmúlt órák eseményei dióhéjban

Visszapillantó – az elmúlt órák eseményei dióhéjban

Címszavak a nap emlékezetes momentumaiból.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére