Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Láng Zsolt: a fővárosnak meg kell segítenie az idegenforgalomból élőket

888.hu

2020.09.14. 13:28

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója azt szorgalmazza, hogy a városvezetés különítsen el 50 milliárd forintot a Budapesten az idegenforgalomból és a turizmusból élők támogatására, és ennek érdekében nyújtották be javaslatukat, amelyről a Fővárosi Közgyűlés hétfői délutáni rendkívüli ülésen születhet majd döntés.

Láng Zsolt, a képviselőcsoport vezetője hétfőn az MTI megkeresésére elmondta, a koronavírus-járvány második hulláma

nemcsak az egészségünket, hanem a gazdaság működőképességét és a munkahelyek megtartását is veszélyezteti. Budapesten ez különösen igaz, hiszen a budapesti turizmus a fővárosnak egy jelentős adóbefizetője volt eddig.

A járvány miatt a külföldi turisták nem jönnek, így a szállodák, a vendéglátóipari és a kiskereskedelmi egységek, valamint a taxisok kifejezetten veszélyben vannak – mutatott rá Láng Zsolt.
Közölte: a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója úgy gondolja, a fővárosnak félre kell tennie 50 milliárd forintot, hogy különböző pályázati utakon, illetve az érdekképviseletekkel történő egyeztetés alapján pénzt juttasson a turizmusban és idegenforgalomban dolgozó embereknek.

Azért van szükség erre, hogy megmaradhassanak a vállalkozások és a munkahelyek

– mondta Láng Zsolt hozzátéve, hogy a fővárosnak van pénze.
A frakcióvezető az előterjesztésükhöz fűzött főjegyzői észrevételről azt mondta,

a főjegyző „különböző technikai szőrszálhasogatásba megy”,

az elvi kérdés az, hogy akar-e a főváros vezetése segíteni és hajlandó-e a kérdéssel foglalkozni. Vagy támogatják a javaslatukat, és elkezdődik az idegenforgalomban és turizmusban dolgozó munkavállalók és vállalkozók megsegítése, vagy nem, és úgy gondolja főváros vezetése, hogy semmi feladata nincsen szemben például Béccsel, Londonnal. Akkor lehet nemet mondani és mindenféle indokot találni, hogy hogyan lehet az indítványt lesöpörni – tette hozzá.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Vágó István szerint épeszű ember nem válaszol igennel a népszavazás kérdéseire

Vágó István szerint épeszű ember nem válaszol igennel a népszavazás kérdéseire

A DK kvízprofesszora szerint a kormány által feltett kérdések „nem normálisak”, azt állítja, azokra csakis nemmel lehet válaszolni.

Már a NAV is vizsgálja a Cseh Katalin körül kialakult botrányt

Vajon Fekete-Győr András mikor indít vizsgálatot párttársa céges ügyei miatt?

Az MSZP Karácsony támogatásával mintha bukásra játszana

Az MSZP Karácsony támogatásával mintha bukásra játszana

Ha Kunhalmi Ágnesnek a 168.hu-n megjelent friss interjújára gondolok, amelyben felmagasztalja Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet, akkor akár az is eszébe juthat az embernek, hogy Kunhalmi MSZP-társelnök és a pártja nem is akarja megnyerni a 2022-es választásokat. Magyarán eleve bukásra készülnek.

Béranya hozta világra egy híres meleg divattervező gyermekét

Béranya hozta világra egy híres meleg divattervező gyermekét

A Netflixen futó „Meleg szemmel” című reality szereplője, Tan France divattervező tavaly jelentette be, hogy párjával gyermeket várnak.

Európai magyarnak lenni

Európai magyarnak lenni

Ismét rá kellett jöjjek, hogy Európa szerelmese vagyok.

„Eltörölnék” a libsik az UFC-harcost, mert a „terhes” transznőn poénkodott egy mémmel

Rendőrségi eljárást is indítottak ellene, de ő a Twitteren megüzente: nem érdekli, ha másoknak nem tetszik a véleménye.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére