Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kövér László panamázik

Horváth József György

2017.02.09. 06:58

Latin-amerikai hivatalos útjának második állomásaként Panamába látogatott az Országgyûlés elnöke.

Kövér László, aki az első Panamába látogató magyar házelnök, megbeszélést folytatott Isabel Saint Malo alelnök-külügyminiszterrel és Rubén De León Sánchezzel, a panamai nemzetgyűlés elnökével.

Látogatásának céljaként az elmúlt időszakban fejlődésnek indult kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzését, a nemzeti parlamentek közötti kapcsolatok, a törvényhozások közötti párbeszéd erősítését említette.

A magyar kormány – a 2015-ben meghirdetett déli nyitás politikájával összhangban – szoros együttműködésre törekszik a latin-amerikai térség egyik legstabilabb, gazdasági értelemben pedig a legdinamikusabban fejlődő országával."

A házelnök megemlítette, hogy a kereskedelmi kapcsolatok 2016-ban az előző évhez képest megduplázódtak, és azt is, hogy Magyarország a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program keretében ebben az évben is magyarországi tanulmányi lehetőségeket ajánlott fel panamai diákok részére.

A tárgyalásokon Kövér László elmondta, hogy a kereskedelmi kapcsolatok további bővítése érdekében Magyarország kész külgazdasági attasé kihelyezésére a latin-amerikai országba, amit a panamai fél támogatásáról biztosított.

A házelnöki tárgyaláson Rubén De León Sánchez bejelentette a nemzetgyűlés Panamai-Magyar Baráti Tagozatának megalakulását, és elfogadta Kövér László meghívását egy magyarországi viszont látogatásra – írja az MTI.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére