Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kórusban gyalázták L. Simont a törvénytelenség pártolói

Horváth K. József

2020.09.11. 20:35

„Fogadjuk el azt, hogy az egyetem vezetői maguk előtt tolják élő pajzsként a diákokat” – mondta az ATV-ben L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, tömören jellemezve azt az helyzetet, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) kialakult.

A józan gondolat nem enged másra következtetni, mint L. Simon megállapításának helyességére. De, mint tudjuk, a honi közéletet sajnos nemcsak józan gondolatok hálózzák be, hanem azok is, amelyektől egyáltalán nem áll távol a megfontolt provokáció vagy a tudatos félrevezetés szándéka. Valahogy úgy, ahogy a Magyar Nemzet által cikksorozatban bemutatott Gerald Knaus, Soros karmestere, európai helytartója teszi például a magyar kormány és kormányfő lejáratási kísérleteivel. Arról nincs hír, hogy Magyarországon belül a karmesternek szintén kiterjedt kapcsolatai lennének a baloldali politikusok és újságírók körében. Bár az önmagában elgondolkodtató, hogy Knaus Vera Jourová jogállamisági ügyekért felelős uniós biztossal is szoros kapcsolatot ápol, s amikor a politikus asszony a jogállamról nyilatkozik, akkor mondandója érdekes módon sok hasonlóságot mutat Soros karmesterének véleményével. Az pedig a Magyar Nemzet szerint biztos forrásból tudható, hogy Donáth Anna az uniós biztost Magyarországgal kapcsolatos megszólalásaiban „fogja Jourová kezét” és titkos tanácsosként segíti.

Azt nem tudni, hogy a hazai politikusok kezét fogja-e például Gerald Knaus, azt viszont igen, hogy legutóbb három magyar politikus egymásra kísértetiesen hasonlító és szokatlanul durva jelzőket is használó nyilatkozatot tettek L. Simon László fenti megállapításával kapcsolatban. A félrevezetési elem pedig arról szólt, hogy a pártoknak mennyire távol kell magukat tartani a színésznövendékek szabad véleménynyilvánításától. De az persze nem baj, ha magánemberként részt vesznek a rendezvényeken. Sőt!

Nézzük először az első fejezetet, L. Simon gyalázást.

Az ATV A nap híre című adásában egy asztalnál ült Tüttő Kata, a szocialisták főpolgármester-helyettese, Sermer Ádám, Liberális párti ügyvivő és Nunkovics Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Sermer Ádám a következőket bírta mondani: „L. Simon László egészen bunkó módon reagált és egészen undorító módon viszonyult a diáksereghez.”

Tüttő Kata így beszélt: „Szégyellje magát L. Simon László, hogy ilyeneket mond. Ezt ő se gondolhatja komolyan.”

Nunkovics Tibor pedig imígyen: „L. Simon László kibökött, vagy odarakott egy ekkora blődséget vagy hülyeséget.”

S nézzük a félrevezetési elemet.

Nunkovics: „Az tényleg nagyon fontos, hogy a politikai pártok akár az ellenzék, akár a kormánypártok erre a témára ne nyomuljanak rá. A mi elnökségünkből is, országgyűlési képviselőinkből is magánemberként kint voltak a vasárnapi tüntetésen, az élőláncon szolidaritást vállaltak. Az a legfontosabb, amiben tudjuk, nyilván segítsük őket egy bizonyos határig. Nagyon sok sikert kívánok a hallgatóknak, az ott dolgozóknak, hogy csak így tovább, mert egy gyújtópont lehet az SZFE-nek a története.”

Sermer: „Minden ellenzéki párt prominenseit meg lehet találni ezeken a tüntetéseken. Most mindenki önmegtartóztatással a háttérben maradva, pusztán magánemberként jelenik itt meg. Maszkban vannak, könnyen nem is felismerhető az emberek nagy része. Senki sem próbál ráülni erre, senki sem próbál ebből politikailag profitálni.”

Tüttő: „Ellenzéki pártokként mindent meg kell, hogy tegyünk, hogy sikeres legyen ez a kezdeményezés.”

Ugye a jámbor ellenzék csak ül a pálya szélén „maszkban” elbújva, s mint a lelátó népe azért szurkol, hogy „gyújtópont” legyen a történet, de még véletlenül sem akar senki belőle profitálni. Persze mindent meg kell tenni, hogy a kezdeményezés sikeres legyen.”

Hogy mi a siker? Eszkalálódjon a balhé, fokozódjon a kormánnyal szembeni elégedetlenség, ha lehet, egészen a bukásáig.

Látható tehát, hogy a különböző pártokból érkezett szereplőknek mindkét témában szinte megszólalásig hasonló volt a véleménye, legfeljebb a durvaság mértéke volt változó.

De miért mondta joggal L. Simon László, hogy „az egyetem vezetői maguk előtt tolják élő pajzsként a diákokat”. A lényeg, hogy a Magyar Országgyűlés hozott egy törvényt, amely arról szól, hogy a Színművészeti Egyetem más magyarországi egyetemekhez hasonlóan, ugyanabban a konstrukcióban, alapítványi fenntartásúvá válik. A törvény a kormánynak lehetőséget ad arra, hogy az alapítványok kuratóriumait kinevezze. Ezt az alaphelyzetet elfogadta az SZFE is annak idején. Az eljárás törvényességhez tehát nem fér semmi kétség.

Ugyanakkor mit követelnek a diákok? Az ellen lépnek fel, amit az egyetem vezetése is törvényesnek fogadott el, mert hogy az is. Sőt, e törvényes helyzetben tagokat javasolt a kuratóriumba. Így aztán ők nem követelhetik, hogy Palkovics miniszter szólítsa fel lemondásra az egyetemet működtető kuratóriumot, mert az mégis csak ciki lenne, ugye. Így aztán kiket tolnak maguk előtt pajzsként, kikkel mondatják ki szándékaikat: természetesen a balhézó színinövendékekkel, az intézmény dolgozói pedig már – szembefordulva saját magukkal – a sztrájktól sem riadnak vissza.

S mindez miért? Mert nem akarják megengedni, hogy a keresztény, nemzeti gondolat és annak képviselői bekerülhessenek az egyetemre.

Hogy mondta Sermer Ádám? Bunkó, undorító dolog. Ilyen értelemben akár egyet is érthetünk vele.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére