Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kormányszóvivő: rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet

888.hu - MTI

2020.08.04. 13:00

Rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet – hangsúlyozta a kormányszóvivő kedden Budapesten, az augusztus 20-i nemzeti ünnep előtti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták az ország idei tortáját is.

Szentkirályi Alexandra hozzátette: a koronavírus-járvány során „mi, magyarok bebizonyítottuk, hogy bármikor képesek vagyunk összefogni, erőt meríteni mások kitartásából, és erőt adni azoknak, akik a leginkább rászorulnak”.

Az év elején még senki sem gondolta, hogy a 2020-as év más lesz, hogy rajtunk kívül álló okok miatt kevesebbet tudunk találkozni szeretteinkkel, barátainkkal és sokak munkája is megváltozik. A bizonytalan, olykor kellemetlen körülmények viszont kedvező változást is hoztak – mondta a kormányszóvivő.

Az is bebizonyosodott, milyen fontos elődeink kétkezi munkája, amellyel felépítették az országot, és milyen kevesek lennénk azok nélkül, akik a tortákat, kenyereket sütik – közölte Szentkirályi Alexandra.

A Parlamentben tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy idén a koronavírus-járvány miatt az augusztus 20-i ünnepi programok nagy része elmarad.

Egy belföldi nyaraláson azonban érdemes felkeresni azokat a pékségeket, cukrászdákat, ahol – a most bemutatott – ország tortáit, a Szent István-napi kenyeret és 2020 leginnovatívabb kenyerét meg lehet kóstolni – mondta a kormányszóvivő.

Budapest, 2020. augusztus 4. Fülep Ádám és Fülep Zsolt az idei Szent István-napi kenyérrel, a balmazújvárosi Balmaz Sütöde Kft. Hajdúsági házi kenyerével az Országház erkélyén 2020. augusztus 4-én. | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke felidézte: a koronavírus-járvány miatt sokáig bizonytalan volt, hogy meg tudják-e rendezni a hagyományos kenyérversenyt, illetve, be tudják-e mutatni a győztes kenyereket.

Budapest, 2020. augusztus 4. Fülep Ádám és Fülep Zsolt az idei Szent István-napi kenyérrel, a balmazújvárosi Balmaz Sütöde Kft. Hajdúsági házi kenyerével az Országház erkélyén 2020. augusztus 4-én. | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A pékszövetség elnöke kiemelte: a magyar pékek kiválóan helytálltak a járvány idején és a szövetségük által meghirdetett szakmai versenyen. Mint mondta, a május 27-én meghirdetett, kétfordulós versenyben a szakmai zsűrinek kifejezetten nehéz dolga volt. Csaknem félszáz nevezésből választották ki a továbbjutókat. A döntőben 15 kenyeret kóstoltak, amelyekből hetet a Szent István-napi kenyér, nyolcat a 2020 leginnovatívabb kenyere versenyre neveztek.

Az idei Szent István-napi kenyér a Balmaz Sütöde Kft. által készített – Fülep Zsolt és Fülep Ádám által bemutatott – Hajdúsági házi kenyér lett. 2020 leginnovatívabb kenyerének pedig a Hel Pékség Kft. – Szász Krisztián és Horváth Zoltán által bemutatott – Rozmaringos burgonyás cipót választották.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke bejelentette: a 14. alkalommal meghirdetett Magyarország tortája versenyt idén a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda Curiositas – magyarul kíváncsiság, különleges – tortája nyerte, amelyet Füredi Krisztián készített. A torta fő összetevője a mogyoró, a mandula és a csokoládé, valamint a birsalmát.

Budapest, 2020. augusztus 4. Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere Curiositas tortája, az idei Magyarország tortája az Országház Vadásztermében az augusztus 20-i nemzeti ünnep előtti sajtótájékoztatón 2020. augusztus 4-én. | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke elmondta: az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével meghirdetett versenyen a Szentivánéji Álom nyerte el a Magyarország cukormentes tortája címet.

A pilisszentiváni JÓkenyér Cukrászat csapata által, Dienes Andrea cukrászmester vezetésével elkészített alkotás nem tartalmaz hozzáadott cukrot, ízvilágát a kellemesen savanykás, fahéjas meggylekvár és a könnyű meggyes habkrém adja, amelyet a tejszínes-zabpelyhes angolkrém tesz teljessé. A tortát cukormentes fehér csokoládé fedi. A Szentivánéji Álom – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai szerint – szeletenként 13,3 gramm szénhidrátot és 252,5 kalóriát tartalmaz.

A két győztes tortát augusztus 19-étől az ország számos cukrászdájában árusítják.

Nándori László azt is elmondta, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén két különdíjat is kiosztott a legjobb gyógyhatású alapanyagú tortáért és a leginnovatívabb cukormentes tortáért.

A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült torta a szegedi Virág Cukrászda berkenyét tartalmazó Mogyorócskája lett. A leginnovatívabb cukormentes torta különdíját pedig a monori Ami Süti Ami Pisztácia elnevezésű alkotása kapta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Baloldali gaztettek

Baloldali gaztettek

A miniszterelnök a közösségi médiában kommentálta a mai parlamenti eseményeket.

Példás! Közösen rendez filmfesztivált Izrael és az Egyesült Arab Emírségek

Példás! Közösen rendez filmfesztivált Izrael és az Egyesült Arab Emírségek

Közösen indít regionális filmfesztivált Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, az erről szóló hétfői közlemény szerint az éves eseményt felváltva tartják a két ország fővárosában.

Gulyás Gergely eddigi államtitkára felügyeli az uniós forrásokat októbertől

Új államtitkár felügyeli az uniós források hasznosulását az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) – tájékoztatta a szaktárca hétfőn az MTI-t közleményben.

Szijjártó Péter friss videótudósítása Brüsszelből

Szijjártó Péter friss videótudósítása Brüsszelből

Szijjártó Péter élőben jelentkezett Brüsszelből Facebook-oldalán.

Hétfői tükör

Hétfői tükör

Izgalmas írást jelentetett meg ma Orbán Viktor, amit közöltünk. Sajnos magas volt az új fertőzöttek száma hétfőn is, a téma napirenden volt az Országgyűlés ma kezdődött őszi ülésszakán is. Olvassák el napi visszapillantó összefoglalónkat.

A lakosság kérése előtt fejet hajtott a kormány

Két határátkelő nyílt meg a magyar-osztrák határon hétfőn – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Szakmailag kiélezett tárgyalás

Szakmailag kiélezett tárgyalás

Varga Judit igazságügyi miniszter mai programjának egy fontos eleméről számolt be Facebook-oldalán.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére