Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ismét baloldali vandálok ellen emeltek vádat

888.hu

2020.05.04. 10:45

Újabb három ember ellen emelt vádat a Parlament előtt 2018 decemberében tartott demonstrációkkal kapcsolatosan hivatalos személy elleni erőszak miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hétfőn – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel.

A vád lényege szerint a 2018. decemberi Kossuth téri demonstrációkon a vádlottak üveget, pirotechnikai eszközt dobtak a Parlament épületének védelmére felsorakozott rendőri sorfalra, és eltalálták a rendőröket, továbbá lökdösték a sorfalat, hogy áttörjenek rajta. Erőszakos magatartásukkal akadályozták a rendőröket jogszerű eljárásukban.

Az ügyészség hasonló ügyekben korábban már több baloldali vandál ellen emelt vádat, a bíróság eddig négy ügyben hozott ítéletet. Az előkészítő üléseken a vádlottak beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A bíróság két esetben egy év alatti felfüggesztett szabadságvesztést, egy esetben pedig pénzbüntetést szabott ki – az ítéletek ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett –, továbbá egy vádlottat az ügyészi indítványnak megfelelően egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt jogerősen.

Az ügyészség hétfőn benyújtott vádirataiban indítványozta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottak ellen – figyelemmel a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi rendelkezésekről szóló kormányrendeletre – tárgyalás nélkül hozzon döntést.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Aszad: az amerikai szankciók célja, hogy megfojtsák a szír népet

Aszad: az amerikai szankciók célja, hogy megfojtsák a szír népet

Az elsöprő erejű új amerikai szankciók új szintre emelték a szíriai kormány elleni gazdasági háborút – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök szerdán parlamenti beszédében. Hozzátette, hogy a büntetőintézkedések Washington régóta tartó erőfeszítései közé tartoznak, amelyek célja a szír nép életszínvonalának csökkentése, megfojtása.

Ezt a cikket még egy nyugodalmas nyáreste is érdemes elolvasni

Ezt a cikket még egy nyugodalmas nyáreste is érdemes elolvasni

Ugyanis ez a jó öreg 7:59, a napvégi hírösszefoglaló.

Lejárt sörből megújuló energia? Miért is ne?!

Lejárt sörből megújuló energia? Miért is ne?!

Biogázt termeltek a koronavírus-járvány idején eladatlan, lejárt sörkészletből Ausztrália egyik szennyvíztisztítójának energiaellátására.

Online petíció indult Veszprém első LMBTQ-bulija ellen

Online petíció indult Veszprém első LMBTQ-bulija ellen

Egy háromgyerekes apuka küldött nyílt levelet a város polgármesterének.

Ha még veszélyhelyzet lenne, Mérő László és a 24.hu is rendőrségi idézésre számíthatna

Ha még veszélyhelyzet lenne, Mérő László és a 24.hu is rendőrségi idézésre számíthatna

A koronavírus veszélyét tökéletesen negligáló, de még ebben is önmagának ellentmondó interjút adott a 24.hu-nak Mérő László matematikus-pszichológus, aki szerint az „emberek elhitték a járványt”, amit az interjú szerzője „vaklármaként” aposztrofált, miközben az írásban óva intenek: „még nincs vége a vírushelyzetnek”. Könyörgöm, döntsék már el, ki a hülye, ők vagy az egyszeri olvasó?

Románia, Ausztria, Horvátország, Ukrajna... szinte az összes szomszédunk elesett

Folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy dőlnek meg a rekordok a szomszédos országokban vírusügyileg. Romániában a legsúlyosabb a helyzet, de már az osztrákok is kezdik kongatni a vészharangot.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére