Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Így üzenték meg a magyarok 1989-ben: szabadságot akarnak

Forisek Ádám

2019.06.16. 15:18

Harmincéves a magyar szabadság. Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetése volt az utolsó szög a kommunista rezsim koporsójában, a gyászszertartáson több tízezer ember vett részt. | GALÉRIA

1958-ban épp ezen a napon végezték ki a kommunista vezetők Nagy Imre miniszterelnököt, aki ahelyett, hogy beállt volna a keményvonalasok sorába, mindig is inkább a reformpolitika híve volt. Ez volt az egyik oka annak, hogy az 1956-os tüntetések ügye mellé állt.

Fotó: MTI Fotóbank

A diáktüntetések hamar átcsaptak nyílt forradalomba, a szovjetek magyarországi bábkormánya pedig nem tudott mit kezdeni az eseményekkel. Nagy Imre a nemzet mellé állt a hatalom ellenében.

Fotó: MTI Fotóbank

A katasztrofális következményeket ismerjük: mintegy 200 000 szovjet katona vonult be Magyarországra, és november negyedikén brutálisan véget vetettek a forradalomnak. Nagy Imre hiába könyörgött az ENSZ-nek, miután a Nyugat sorsára hagyta Magyarországot. Nem jött segítség. Nagy Imrét elárulták, elfogták, majd kivégezték. Névtelen sírba helyezték holttestét, arccal lefelé.

Fotó: MTI Fotóbank

31 évvel később azonban rehabilitálták őt, a 1956-os forradalom négy másik mártírjával, Gimes Miklóssal, Losonczy Gézával, Maléter Pállal és Szilágyi Józseffel együtt. Az október 23-a és november 10-e között meggyilkolt több mint 2500 magyart egy üres, hatodik koporsó szimbolizálta.

Fotó: MTI Fotóbank

A Hősök terére több tízezer magyar vonult ki a gyászszertartás alkalmából. Pontosan tudta mindenki, a szovjet vezetés is, hogy a magyaroknak elegük volt az elnyomásból. Nem azt akarják, hogy külföldről szabják meg nekik az életet, hanem ők akarják eldönteni, merre tovább. Ezt szimbolizálta és szimbolizálja azóta is Orbán Viktor beszéde: hogy ne kelljen még egyszer eltemetni a történelmünket egy koporsóba azért, mert néhány hatalmaskodó bürokrata ezt kívánja.

Fotó: MTI Fotóbank

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Börtönbüntetésre ítélték az ISIS két „holland” katonáját

Háborús bűnök elkövetetése, és terrorszervezetben való részvétel miatt hét és fél év börtönbüntetésre ítélte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik holland származású katonáját a holland bíróság. A terrorszervezet egy másik, szintén holland tagja négy és fél év börtönbüntetést kapott – közölte a holland média kedden.

Továbbra is magas a terrorveszély Németországban

Továbbra is magas a terrorveszély Németországban

Évek óta első alkalommal fordul elő, hogy nem nőtt, hanem csökkent azoknak a száma, akiket a német hatóságok potenciális iszlamista terrorfenyegetésként tartanak számon, de az iszlám szigorúan konzervatív tanait követő szalafisták száma emelkedett, és továbbra is magas a terrorveszély – jelentette kedden a Der Tagesspiegel című berlini lap.

Vívó-vb: büszkék lehetünk a magyar csapatra

Vívó-vb: büszkék lehetünk a magyar csapatra

A szövetségi kapitány összességében elégedett a magyar válogatott szereplésével a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon, és külön is kiemelte a párbajtőrözőknél győztes Siklósi Gergely, valamint a két második hellyel záró férfi kardozók teljesítményét.

Karácsonyék sivalkodnak, miközben ők egyetlen egy béremelést sem szavaztak meg

Karácsony Gergely pártja egyetlen béremelést sem szavazott meg az elmúlt években.

Szeged szinte az egyetlen nagyváros, ahol gondozási díjat kérnek a bölcsődékben

Szegeden az étkezési díj mellett még 200 forintos gondozási díjat is felszámolnak naponta az önkormányzati fenntartású bölcsődékben, miközben a jól menő városokban teljesen ingyenes a szolgáltatás.

Tusványos: itthon vagyunk

Tusványos: itthon vagyunk

Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. 0. nap.

41 milliárd forintból bővíti győri központját az Audi

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a 250 munkahelyet teremtő beruházást.

Márki-Zay még mindig ott tart, hogy a bevándorlókat be kell fogadni és integrálni kell

Márki-Zay még mindig ott tart, hogy a bevándorlókat be kell fogadni és integrálni kell

A szétesőben lévő Mindenki Magyarország Mozgalma elnöke Kálmán Olgával készített egy beszélgetőkönyvet, amelyben egy színes, boldog, békés világot vizionál.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK

Vívó-vb: ötödik lett a női kardcsapat

Az ötödik helyen végzett a magyar női kardcsapat a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Trump már gratulált is Boris Johnsonnak

Trump már gratulált is Boris Johnsonnak

Donald Trump amerikai elnök kedden gratulált Boris Johnsonnak, akit megválasztottak a brit Konzervatív Párt vezetőjévé a távozó Theresa May utódjaként. Johnson szerdán átveszi Maytől a kormányfői tisztséget is.

Emberiesség elleni bűncselekménnyel is gyanúsítják Hasszán F.-et

A hír a Fővárosi Főügyészség keddi közleményében olvasható.

A gabonalobbi univerzális erkölcse

A gabonalobbi univerzális erkölcse

A gabonalobbi „univerzális erkölcse“ egy magát végleges igazságnak hazudó egyszerű önkényes akarat, politikai mozgalom, semmi több.

Ő lesz Nagy-Britannia új miniszterelnöke

Ő lesz Nagy-Britannia új miniszterelnöke

A vasárnap lezárult, párttagság körében lebonyolított voksolás eredménye szerint Boris Jonhson lett a brit Konzervatív Párt vezetője és Nagy-Britannia soron következő miniszterelnöke.

Sheridan: „Orbán és a fasizmus két nagyon távoli dolog”

Sheridan: „Orbán és a fasizmus két nagyon távoli dolog”

Greg Sheridan, Ausztrália egyik legnagyobb tekintéllyel rendelkező veterán újságírója szerint Orbán Viktornak semmi köze a fasizmushoz, hiába próbálják a liberálisok ezzel megbélyegezni.

Piócaként szipolyozza ki Brüsszel a briteket a Brexit miatt

Piócaként szipolyozza ki Brüsszel a briteket a Brexit miatt

Noha Nagy-Britannia amellett szavazott, hogy kilép az Európai Unióból, mégis 20 százalékkal több pénz vándorolt a britek zsebéből az EU költségvetésébe.

Ismét teltház-közeli nézőszám várható a Fradi BL-selejtezőjén

Több mint 18 ezer jegy talált már gazdára a Ferencváros szerdai Valletta FC elleni BL-selejtezős párharcának odavágójára.

Elődöntős a férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-9-re legyőzte Ausztrália csapatát, így bejutott az elődöntőbe a kvangdzsui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Továbbra is fenyegetést jelentenek a muszlimok az iraki keresztényekre

Továbbra is fenyegetést jelentenek a muszlimok az iraki keresztényekre

Korábban az Iszlám Állam fenyegette a létüket, most pedig a síita muszlimok.

Salvini: kudarc volt a párizsi migrációs találkozó

Salvini: kudarc volt a párizsi migrációs találkozó

Franciaország kudarcának nevezte a migránsok elosztásáról Párizsban hétfőn rendezett informális miniszteri találkozót Matteo Salvini olasz belügyminiszter.

Ma jelentik be, hogy ki lesz Theresa May utódja

Ma jelenti be a kormányzó brit Konzervatív Párt, hogy Boris Johnson volt vagy Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter lesz-e Theresa May távozó miniszterelnök utódja a pártvezetői és a kormányfői tisztségben.

Ma kezdődik a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem

Ma kezdődik a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem

Az idei kiemelt téma az első világháború századik évfordulója, továbbá a rendszerváltás utáni 30 év, de a meghívott politikusok és szakértők értékelik az idei európai parlamenti választás eredményét is, valamint több pódiumbeszélgetést szentelnek Európa jövőjének.

Olasz pap: a kerítések és a falak építették a civilizációkat

Olasz pap: a kerítések és a falak építették a civilizációkat

Giacobbe Elia atya az olasz médiának adott interjújában állt ki Matteo Salvini migrációs politikája mellett.

Fidesz-KDNP: a kormány tiltsa be a szennyvíziszap behozatalát!

A Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, hogy tiltsa be a külföldi szennyvíziszap behozatalát az országba, és vizsgálja meg, hogy abban milyen baloldali üzleti körök érdekeltek – mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata parlamenti képviselő hétfőn sajtótájékoztatón.

Működik a magyarokkal való packázás Ukrajnában, nem lesz magyar képviselő a parlamentben

Működik a magyarokkal való packázás Ukrajnában, nem lesz magyar képviselő a parlamentben

Sikeresen átrajzolták Kárpátalja választási térképét az ukránok, így végül egyetlen magyar képviselő sem jutott be az ukrán törvényhozásba.

Nem elég, hogy nigériai bandák működnek Olaszországban, még iszlamisták is

Nem elég, hogy nigériai bandák működnek Olaszországban, még iszlamisták is

Ez egy rendőrségi jelentésből derült ki, mely szerint a Nigériában aktív Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet radikalizálja az olaszországi honfitársaikat.

Szijjártó Péter: a bevándorláspártiak kötelezővé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs csomagját

Szijjártó Péter: a bevándorláspártiak kötelezővé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs csomagját

Ismételten kiderült, hogy a bevándorláspárti erők kötelezővé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs dokumentumát, az ENSZ globális migrációs csomagját – nyilatkozta Szijjártó Péter hétfőn az MTI-nek.

Előzetesben marad Hasszán F.

Előzetesben marad Hasszán F.

Két hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a szír férfinak a letartóztatását, akit az ügyészség terrorcselekménnyel és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít.

Hosszú Katinka világbajnok 200 vegyesen

A magyar úszónő sorozatban negyedszer lett a világ legjobbja ebben a számban.

A tavalyi elődöntőst kapja a Fehérvár, ha továbbjut az El-ben

Azt már a sorsolás előtt is tudni lehetett, hogy egy esetleges továbbjutás esetén egyik magyar csapatnak sem lesz könnyű dolga az Európa-ligában.

Hunyadi-szobrot avatott Áder János és Aleksandar Vucic

Hunyadi-szobrot avatott Áder János és Aleksandar Vucic

Hunyadi János egész életét a haza védelmére és az oszmán hadak kiűzésére tette fel, az általa vezetett nándorfehérvári diadalt követően a béke és az újjáépítés korszaka következhetett – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Belgrádhoz tartozó Zimonyban, ahol szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vuciccsal együtt vett részt Hunyadi János szobrának felavatásán.

Leszbikus nő nem lehet rabszolga

Leszbikus nő nem lehet rabszolga

Ne fogadjuk el az őrültséget, mert egy nap arra ébredünk, hogy nem maradt semmink, és sérült, korlátolt, ostoba emberek akarata szerint működik a világunk.

A magyarok elsöprő többsége a védőoltások mellett áll

A lakosság elengedhetetlennek tartja a védőoltásokat az egészség megőrzése érdekében, és fontosnak gondolja, hogy a gyermekek oltásokkal való védelme minél korábban megkezdődjön – derül ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt. friss közvélemény-kutatásából.

Legyél Te a 888 leendő munkatársa!

Legyél Te a 888 leendő munkatársa!

Ha igazi patrióta vagy, akit érdekel a belpolitikai iszapbirkózás, emellett pedig beszélsz idegen nyelveken, és így azt is tudod, hogy mi történik a világban, akkor várjuk jelentkezésedet!

Tusványos: Orbán’s yearly assessment of the political landscape

Tusványos: Orbán’s yearly assessment of the political landscape

The tradition of Viktor Orbán assessing the political situation of Hungary and Europe has been nurtured since 2002. Let us look at some of his most important speeches.

Cseh Katka hiteltelen figura

Cseh Katka hiteltelen figura

2014-ben még egy szegény, emigráns orvosként nyilatkozott a Momentum üdvöskéje, de az Instagram-profilja alapján azóta bejárta a fél világot.

Nagyot nyert Zelenszkij

Az ukrán elnök pártja tarolt a vasárnapi választásokon.

Mit üzennek nekünk a nándorfehérvári hősök?

Mit üzennek nekünk a nándorfehérvári hősök?

A magyar és az európai történelem egyik legfontosabb katonai győzelme napra pontosan 563 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én történt. A nándorfehérvári ütközetben részt vevő – főként magyar és szerb – harcosok egy életre beírták magukat a történelemkönyvekbe. Emberfeletti hőstetteik emlékezete azonban nem szabad, hogy kizárólag ódon könyvtárak falai közé szoruljon: felrázó példájuk több mint 500 évvel az események után is elátkoz minden gyáva lemondást.

A gendersemleges játékok ötlete megdőlni látszik

Habár sokan megszüntetnék a lányoknak és a fiúknak készült játékokat, melyeket nemsemleges játékokkal helyettesítenének, kiderült, a természet ezt másképp gondolja.

Zelenszkij pártja nyerte az ukrán választásokat

Soha nem szavaztak még ilyen kevesen az ukrán parlamenti választásokon.

Németországban a Zöldek szavazói utaznak a legtöbbet repülővel

Úgy látszik, hogy a környezetvédelem és a kényelem közül inkább az utóbbit választják a zöldpárti szavazók.

Salvini: Olaszország nem az EU menekülttábora

Salvini: Olaszország nem az EU menekülttábora

Franciaország és Németország nem diktálhatja az európai migrációs politikát – szögezte le Matteo Salvini olasz belügyminiszter a francia kollégájának, Cristophe Castanernek írt levelében, és azt is megüzente vasárnap a közösségi médiában, hogy Olaszország nem lesz Brüsszel, Párizs és Berlin menekülttábora.

Ez itt maga a pokol: tűzvész pusztít Portugáliában

Ez itt maga a pokol: tűzvész pusztít Portugáliában

Erdőtüzek pusztítanak Portugália középső részén; a rendőrség vizsgálatot indított, mert gyanúsnak találja a tűzvész keletkezésének körülményeit.

Aranyérmet szereztek a magyar diákok a Nemzetközi Biológiai Diákolimpián

Mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett a 30. Nemzetközi Biológiai Diákolimpián (IBO – International Biology Olympiad) Szegeden.

Trump: London utcái nem lesznek biztonságosak, amíg Khan a vezető

Trump: London utcái nem lesznek biztonságosak, amíg Khan a vezető

Az amerikai elnök már sokadjára fogalmaz meg kritikát London „ostoba és inkompetens” polgármesterével szemben.

Reménykeltőek az Európai Bizottság új elnökének kijelentései

Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője szerint reménykeltőek Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság új elnökének kijelentései.

Így menedzselik a migrációt: Sorosék új mentőkampányt indítanak a líbiai partok közelében

Így menedzselik a migrációt: Sorosék új mentőkampányt indítanak a líbiai partok közelében

Új mentőkampányt indít az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet SOS Méditerranée nevű társszervezete a líbiai partok közelében, hét hónappal azután, hogy Aquarius nevű mentőhajójuk felhagyott a mentéssel – jelentették be vasárnap Párizsban.

Az első fekete Bond-lány szerint is gáz az új női 007-es

Bond visszavonul, az új 007-es ügynök szerepét pedig egy fekete színésznő kapja. Hollywood sokadjára is alkotott.

Tusványos: a legfontosabb magyar fesztivál

Tusványos: a legfontosabb magyar fesztivál

A harmincadik Tusványost, azaz a Tusnádfürdőn megtartott nyári szabadegyetemet és fesztivált rendezik idén. A kedden induló eseményen a 888 is kint lesz, melyről majd folyamatosan exkluzív beszámolókat és interjúkat olvashattok nálunk!

Brutális összecsapásba torkollott Lengyelországban egy melegtüntetés

Brutális összecsapásba torkollott Lengyelországban egy melegtüntetés

Összecsaptak a rendőrökkel egy melegtüntetés ellenzői szombat délután Lengyelországban.

Ismét Budapest rendezheti a vizes világbajnokságot

Budapest rendezheti a 2027-es olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságot, erről a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA döntött vasárnap a dél-koreai Kvangdzsuban.

Alföldi szerint Ecuador is előrébb tart, mint Magyarország

Alföldi szerint Ecuador is előrébb tart, mint Magyarország

Bár a dél-amerikai ország lakosságának egyharmada mélyszegénységben él, a balliberális rendező szerint mégis sok mindenben előrébb tartanak, mint mi, magyarok.

Ha Anglia, akkor csak az ale?

Ha Anglia, akkor csak az ale?

Ha Angliáról és sörökről van szó, akkor mindenkinek egyből valamilyen ale ugrik be. De vajon tudnak csinálni az angolok lagereket is?

Egy különös választás, amin 1700 külföldi megfigyelő vesz részt

Egy különös választás, amin 1700 külföldi megfigyelő vesz részt

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak ma Ukrajnában, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Különös haj, különös humor – ő nyithat új fejezetet Nagy-Britannia számára

Különös haj, különös humor – ő nyithat új fejezetet Nagy-Britannia számára

Július 21-én, azaz a mai napon zárul a brit Konzervatív Párt új vezetőjének személyéről rendezett szavazás, amelyen a párttagsággal rendelkezők vehetettek részt. A tét nem is lehetne nagyobb, ugyanis a vezetői pozíció mellé egy kormányfői szerep is jár, s a felmérések szerint ennek a birtokosa Alexander Boris de Pfeffel Johnson, közismertebb nevén Boris Johnson volt külügyminiszter lesz.

Transzvesztiták olvastak mesét a gyerekeknek egy amerikai könyvtárban

Transzvesztiták olvastak mesét a gyerekeknek egy amerikai könyvtárban

A texasi Dallasban két drag queen látogatott el a Grauwyler Park Branch könyvtárba, ahol mesét is olvastak a gyerekeknek.

„Összefogással meg tudunk maradni kereszténységünkben, nyelvünkben, magyarságunkban egyaránt”

A székelyföldi Atyhán szombaton felszentelték azt a római katolikus templomot, amelyet egy villámcsapás okozta 2016-os tűzvész után kellett újraépíteni. Az eseményen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is részt vett.

Egyre durvábban tolják a fehér bűntudatkeltést Hollywoodban

Egyre durvábban tolják a fehér bűntudatkeltést Hollywoodban

Mert ha fehér vagy és esetleg támogatod Donald Trumpot, akkor szégyelld magad! Kritika a When They See Us című sorozatról.

Balesetet szenvedtek a migránsok, miközben a rendőrök elől menekültek

Harminchárom illegális bevándorló sérült meg egy észak-macedóniai autópálya-balesetben – jelentette az A1 helyi televíziós csatorna az ügyészség közlésére hivatkozva.

Vörös brigád

Vörös brigád

Az alaptörténet már többhetes: egy illegális migránsokat szállító hajó német kapitánynője az olasz állam tiltása ellenére kikötött Lampedusánál és partra tette a migránsokat. Engedély nélkül, ráadásul úgy kötött ki, hogy az olasz parti őrséget is eltiporta volna a hajójával, ha azok nem vigyáznak. Salvini olasz belügyminiszter – nagyon helyesen – azt mondta: a kapitánynőnek börtönben a helye, de ha a bíróság másképp dönt, mindenképpen kiutasítják. (Olaszországban ez a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik.)

Miért nagy dolog, hogy minden magyar csapat továbbjutott a nemzetközi kupákban?

Miért nagy dolog, hogy minden magyar csapat továbbjutott a nemzetközi kupákban?

Remekül kezdtek a magyar focicsapatok az El-ben és a BL-ben, de mennyire nagy dolog sikerrel venni az első kört?

Turbósivalkodás várható: Trump kiállt a hívei mellett

Donald Trump amerikai elnök egy pénteki sajtótájékoztatóján dicsérte azokat a híveit, akik egy minapi észak-karolinai nagygyűlésen visszhangozták azt a kijelentését, miszerint azoknak a kongresszusi képviselőknek, akik bírálják a kormányt, vissza kellene menniük felmenőik hazájába.

Csalódott Botkában a korábbi bizalmasa

A baloldali politikus visszalépett a polgármester-jelöltségtől, és nem támogatja Botka Lászlót,

Videón, ahogy a felszálló repülő szárnyára mászik fel a migráns

Videón, ahogy a felszálló repülő szárnyára mászik fel a migráns

Döbbenetes látványnak voltak szemtanúi azok az utasok, akik a nigériai Lagosból indultak útnak repülővel, miután egy önjelölt migráns felmászott a felszállásra készülő repülő szárnyára.

Iszlamisták dolgoztak biztonsági őrként a Bundesligában

Iszlamisták dolgoztak biztonsági őrként a Bundesligában

A német labdarúgó-bajnokság első osztályában két olyan csapat is található, melyeknek a biztonsági őrei között iszlamisták is voltak.

Tudtad-e, hogy: Az alkoholisták a stratégiai játékok mesterei

Tudtad-e, hogy: Az alkoholisták a stratégiai játékok mesterei

Játszmákra és hazugságokra épül az alkoholisták élete, de ha ezeket ismerjük, kicselezhetőek. Mindent a függőségekről III. rész.

Migránshorda rohamozta meg a spanyol kerítést, határőrök is megsérültek

Migránshorda rohamozta meg a spanyol kerítést, határőrök is megsérültek

Brutális rohamot kellett visszaverniük határőröknek a Melillát és Marokkót elválasztó kerítésnél, miután egy kétszáz főből álló migránshorda be akart lépni Spanyolország területére.

Sima győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé a magyar női pólóválogatott

Új-Zéland legyőzése nem okozott különösebb problémát a magyar lányoknak, jöhet Olaszország!

„Siklósi flow-ban volt”

„Siklósi flow-ban volt”

Ahogy az egész tegnapi nap során, úgy a döntőben is önbizalommal telve vívott Siklósi Gergely, aki pénteken aranyérmet nyert a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Merkel még mindig hallgat a remegéseiről

Szűkszavúan nyilatkozott csak egészségi állapotáról hagyományos nyári sajtóértekezletén Angela Merkel német kancellár.

Elhunyt Heller Ágnes

Elhunyt Heller Ágnes

Péntek kora este elhunyt Heller Ágnes. A filozófus 90 éves volt.

Óriási siker: aranyérmes Siklósi Gergely párbajtőrözőnk

Óriási siker: aranyérmes Siklósi Gergely párbajtőrözőnk

A párbajtőröző Siklósi Gergely látványos és eredményes vívással aranyérmet nyert pénteken a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Halálra ítélték a két skandináv lányt lefejező dzsihadistákat

A bíróságon megjelent 23 vádlottból a három gyilkos halálbüntetést kapott a marokkói tárgyaláson.

A börtönkoszt és a magány miatt panaszkodik a stockholmi migráns terrorista

A börtönkoszt és a magány miatt panaszkodik a stockholmi migráns terrorista

Rahmat Akilov lelkén öt ember halála – köztük egy 11 éves kislányé – szárad, most azonban még neki áll feljebb.

„Az ukrán hatóságok ne ellenséget, hanem partnert lássanak a helyi magyarságban!”

Magyar Levente azt követően tájékoztatta az újságírókat, hogy összehívták az EU- és NATO-tagállamok Magyarországra akkreditált nagyköveteit, hogy tájékoztassák őket arról, hogyan alakult ki a mostani helyzet.

Érdekes részletek derültek ki az úzvölgyi temető román katonáiról

Érdekes részletek derültek ki az úzvölgyi temető román katonáiról

Kiderült: a jog szerint akkor is magyar katonáknak kell tekinteni őket, ha biztosan lehetne tudni róluk, hogy román nemzetiségűek voltak.

A valóság megint pofán csapta Gyurcsányékat és a momentumosokat

A valóság megint pofán csapta Gyurcsányékat és a momentumosokat

Úgy tűnik, von der Leyenen keresztül már nem folytathatják a magyarellenes hadjáratukat.

Nagy siker: több mint 12 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását

Július elseje óta – a Magyar Államkincstár adatai szerint – már 12 ezernél is több család igényelte a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását vagy a kibővített jelzáloghitel-elengedés lehetőségét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Neben Helmut Kohls Sprache auch zu Helmut Kohls Europa zurückkehren

Neben Helmut Kohls Sprache auch zu Helmut Kohls Europa zurückkehren

Die Wahl von Ursula von der Leyen zur Präsidentin der Europäischen Kommission kann Brüssel nicht nur politisch, sondern auch etwas kulturell verändern. Einige glauben, dass die Position der deutschen Sprache bei der Entscheidungsfindung gestärkt werden könnte und die Dominanz des Englischen etwas schwächer werden könnte.

A börtönből írt halálos fenyegetéseket a hétfőn szabadult olaszliszkai mészáros

A börtönből írt halálos fenyegetéseket a hétfőn szabadult olaszliszkai mészáros

Ifjabb Horváth Dezső mosolyogva hagyta el a börtönt hétfőn, de azért a jelen lévő politikusok anyját is szidta.

Von der Leyen megértést szorgalmaz Közép-Európával szemben

Von der Leyen megértést szorgalmaz Közép-Európával szemben

Megértést szorgalmazott Közép- és Kelet-Európa országaival szemben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság következő elnöke a Süddeutsche Zeitung című müncheni, liberális lapnak csütörtökön adott exkluzív interjújában, amelyben egyúttal bírálta, ahogyan ezeket az országokat eddig kezelték.

Boris Johnson: a vallásuk miatt vannak évszázadokkal lemaradva a muszlimok

Theresa May várható utódjának, Boris Johnsonnak egy régi, 2007-es írását porolta le a baloldali Guardian, melyben a politikus az iszlámmal kapcsolatos gondolatait fejti ki.

A HVG-s Hercsel Adél szerint mindenki ostoba, aki a Fideszre szavaz

A HVG-s Hercsel Adél szerint mindenki ostoba, aki a Fideszre szavaz

Az újságíró pár perccel a kijelentése előtt még arról elmélkedett, hogy fogalma sincs, mi jár a kormánypárti szavazók fejében, mert nem szokott velük beszélgetni.

ENSZ-diplomata: Magyarország túl nagy hangsúlyt fektet a biztonságra

ENSZ-diplomata: Magyarország túl nagy hangsúlyt fektet a biztonságra

Hazánkban tett látogatásán Felipe González Morales ENSZ-jelentéstevő számos kérdésben megértő álláspontot tanúsított, azonban úgy véli, a magyar állam túl nagy hangsúlyt helyez a biztonságra, a demográfiai kihívásokat pedig migránsokkal enyhíthetné az ország.

Szijjártó: naponta 11 keresztényt ölnek meg a hite miatt

Szijjártó: naponta 11 keresztényt ölnek meg a hite miatt

A külgazdasági és külügyminiszter erről Washingtonban, a vallásszabadság előmozdításáról tartott második konferencián beszélt helyi idő szerint csütörtökön.

Fölényes győzelemmel zárta a csoportkört a férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi pólócsapatunk fölényes, 23-5-ös győzelmet aratott a dél-afrikai csapat felett a dél-koreai Kvangdzsuban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportküzdelmeinek pénteki zárófordulójában.

Nincs új a nap alatt: egy imám volt a terrorszervezet vezetője

Nincs új a nap alatt: egy imám volt a terrorszervezet vezetője

Mullah Krekar 1991-ben menedékkérőként érkezett Norvégiába, azonban megunta a jólétet és inkább az iszlám radikális szárnya felé fordult.

Szoros meccsen jutott tovább a Honvéd az Európa-ligában

A Budapest Honvéd együttese 3–1-es hazai siker után várhatta a vilniusi visszavágót.

Magyar haderőfejlesztés: szeretteink, értékeink, hazánk megvédése az első

Magyar haderőfejlesztés: szeretteink, értékeink, hazánk megvédése az első

A magyar haderőfejlesztés kapcsán nem háborúra készülünk, hanem arra, hogy képesek legyünk megvédeni a békét; szeretteink, értékeink, hazánk megvédése az elsődleges – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Zalaegerszegen.

A V4-ek elutasították a Soros-hajók által szállított migránsok elosztását

A bevándorláspártiak újabb kísérletet tettek az EU-tagországok belügyminisztereinek csütörtöki, informális találkozóján arra, hogy közös nyilatkozatban mondják ki: a tagállamok vállalják a Földközi-tengeren működő NGO-hajók által Afrikából Európába szállított migránsok szétosztását – közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI-vel.

Soros hajóskapitánya a migránsok kötelező elosztását követeli

Soros hajóskapitánya a migránsok kötelező elosztását követeli

A Sea-Watch 3 kapitánya azt követeli az összes európai országtól, hogy fogadják be a civil szervezetek által tengeren kimentett migránsokat.

Összehangolt akcióban kapcsolatak le 2800 migránst

Huszonhat embercsempészt és 2760 illegális bevándorlót fogtak el a június 28. és július 8. között lefolytatott Joint Action Days (JAD) „Danube” nevű művelet során – közölte az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal csütörtökön.

A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére