Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Illegitim lesz az MSZP kongresszusa

888 / MTI

2020.09.10. 11:30

Biztosra veszi az MSZP Pest megyei szervezetének elnöke, hogy a bíróság is kimondja, a pártvezetés jogtalanul oszlatta fel őket, ezért illegitim lesz a szocialisták tisztújító kongresszusa és Tóth Bertalan esetleges elnöksége.
Fekete Zoltán szerint így kérdéses, hogy győzelme esetén Tóth Bertalan egyáltalán köthet-e megállapodást az ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalásokon

- írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

A lap felidézte: a pártvezetés azt követően oszlatta fel az MSZP Pest megyei szervezetét, hogy kiderült, Mesterházy Attila „nagyságrendekkel ismertebb és népszerűbb” Tóth Bertalannál, így korántsem biztos, hogy a jelenlegi elnök újrázni tud a szocialisták szep­tember 19-én esedékes tisztújító kongresszusán.

Fekete Zoltán a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy mindvégig mindenben betartották a párt alapszabályát, és „eddig semmi baj nem volt velük”. Amikor viszont kiderült, hogy a Pest megyei küldöttek 90 százaléka Mesterházy Attilát látná szívesen az MSZP elnökeként, „egyből rosszak lettek” – tette hozzá.

„A pártvezetésben nem hibáztak, hanem lábbal tiporták az alapszabályt”

- vélekedett Fekete Zoltán.
Ezzel szemben Tóth Bertalan az Indexnek azt hangoztatta, hogy helyes és jogszerű volt a Pest megyei alapszervezet megszüntetése, mert az szerinte az alapszabályába és a gazdálkodási szabályzatába ütköző gyakorlatot folytatott – olvasható a Magyar Nemzetben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére