Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Így ünnepelnek õk

Bertha László

2016.08.20. 13:58

A baloldali és liberális ellenzéki pártok sajtóközleményeit szemléztük, hogy megtudjuk, mit is jelent számukra a közös ünnepünk, az államalapítás ünnepe.
Demokratikus Koalíció

Gyurcsány Ferenc pártja közleményében kiemeli, hogy augusztus 20-a hazánk legrégebbi és legjelentősebb ünnepe, azonban „Szent István keresztény Magyarországára a mai nem sok mindenben emlékeztet”. A DK szerint a menekültellenes gyűlöletplakátokkal elárasztott utcák nyomokban sem tartalmazzák a keresztény tanításokat, ahogy Európától is napról napra távolodunk az őszi „EU-ellenes” népszavazás közeledtével. Szent István, hogy „légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz” és hogy „a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad”, a hatalom 2016-ban le akar térni államalapítónk útjáról, eldobva az Európához tartozás ezer éves történelmi küldetését.

MSZP

A szocialisták szerint ma olyan kormánya van Magyarországnak, amely kikezdi és megkérdőjelezi Szent István király európai, keresztény értékeket valló alapelveit. Az MSZP országos közleménye szerint a kormány az Európai Unió ellen hangol a népszavazással és semmibe veszi a legfontosabb keresztényi értékeket, a felebaráti szeretet és együttérzés parancsát. „Hiszünk abban, hogy hazánk ennél többet érdemel. Biztonságot, kiszámítható fejlődést.” A szocialisták hisznek Magyarországban, hisznek Európában és hisznek a szolidaritásban. „Számunkra ezt jelenti augusztus 20-a.”

Liberálisok

A Magyar Liberális Párt szerint a magyarok is bevándorlókként érkeztek a Kárpát-medencébe, úgy tűnik azonban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz elfeledkezett erről. A Liberálisok szerint a miniszterelnök a nemzeti ünnepet is arra használja fel, hogy a „bevándorlók ellen uszítson”. Szerintük arról sem szabad megfeledkezni, hogy a 600 ezer külföldön dolgozó magyar ugyancsak „gazdasági bevándorlóként” próbál meg boldogulni egy másik országban. A párt közleményében kiemelték, hogy Magyarország nemrég még nyitott, befogadó, toleráns ország volt.

LMP

A Lehet Más a Politika szerint az államot csak a magyar emberek közössége erősítheti meg. Az LMP közleménye szerint Magyarország jövőjét egy olyan állam biztosíthatja, amely a közösség erejéből és a közösség érdekében erősödik. Az LMP olyan államot akar, olyan Magyarországért dolgozik, amely kellően erős ahhoz, hogy az elesetteket felemelje, de kellően szerény ahhoz, hogy ne akadályozza polgárai szabadságát és kibontakozását. Az LMP szerint augusztus 20. minden évben arra figyelmeztet, hogy az állam azok nélkül az emberek nélkül, akik közösségét alkotják csak üres váz, amely képtelen biztonságra, jólétre, fenntarthatóságra és összefogásra épülő jövőt biztosítani. A zöldpárt úgy véli, hogy a Fidesz sem megerősítette, hanem kisajátította az államot.

Együtt

Az Együtt honlapján sajnos csak egyetlen augusztus 20-án írt bejegyzést találtunk, mely szerint Polt Péter után most Pintér Sándor mentette meg Rogán Antalt.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Reggel 7:59

Reggel 7:59

Erről szólhat a mai nap!

Este 7:59

Este 7:59

Ezek voltak ma a legfontosabbak.

Csoportosan megerőszakoltak egy 18 éves lányt, bíróság elé állnak a szíriai migránsok

Bíróság elé állnak Freiburgban a szíriai migránsok, miután egy diszkó mellett csoportosan megerőszakoltak egy 18 éves német lányt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére