Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Így pörög a magyar gazdaság

Forisek Ádám

2018.10.02. 11:30

A magyar gazdaság tavalyi teljesítménye felülmúlta a korábbi számításokat, és nagyobb mértékben csökkent az államadósság.

A magyar gazdaság tavalyi teljesítménye felülmúlta a korábbi számításokat: az előzetes, tavaszi adatközlésnél is 0,1 százalékponttal magasabb, 4,1 százalék volt a gazdasági növekedés, miközben a GDP 73,3 százalékára csökkent az államadósság – mondta el Varga Mihály az MTI-nek a KSH EDP-jelentését kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal a GDP nyers volumenindexeit 2018 első és második negyedévére, illetve az első fél évre 0,1 százalékponttal fölfelé módosította. A közleményben kiemelték: az első negyedéves adatot 4,4 százalékról 4,5 százalékra, a második negyedévest 4,8 százalékról 4,9 százalékra módosították, miközben az első fél éves adat 4,6 százalékról 4,7 százalékra változott.

Az előző évekhez hasonlóan a kormányzati szektor hiánya 2017-ben is a kitűzött 2,4 százalékos hiánycél alatt, 2,2 százalékon teljesült, az év végi államadósság pedig 2016-hoz képest úgy csökkent 2,6 százalékponttal, hogy az adatsorban már az Eximbank is szerepel. A korábbi adatközléshez képest a tavalyi GDP-arányos államadósság 0,3 százalékponttal lett alacsonyabb.

Mint mondta: a mostani jelentés számai a tavaszihoz képest teljesebb képet mutatnak, hiszen már a zárszámadási adatokat, a költségvetési és statisztikai jelentéseket is figyelembe vette. A KSH friss adatsorából az is kiolvasható, hogy nemcsak a tavalyi növekedés volt nagyobb, hanem a 2016. évi is 0,1 százalékponttal kedvezőbben alakult, 2,3 százalékot ért el.

A tárcavezető kiemelte: az idei évre a kormány változatlanul a 2,4 százalékos uniós módszer szerinti hiánycél teljesülésével számol. A központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok pénzforgalmi egyenlege 1979,1 milliárd forintot érhet el, mivel a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus pénzeinek felhasználása várhatóan 2019-ben és 2020-ban éri el csúcspontját, vagyis az uniós társfinanszírozás is ezekben az években tetőzhet.

Idén a kormány továbbra is jelentős mértékben megelőlegezi az uniós forrásokat. A prognózis számol azonban azzal, hogy még az idei év hátralévő részében több száz milliárd forintnyi uniós pénz érkezik Brüsszelből, az ezzel ellentétes híresztelések nem megalapozottak. A maastrichti adósságmutató idén várhatóan a GDP 72,9 százalékára csökkenhet, vagyis a konvergencia programban tavasszal jelzett 0,4 százalékpontos adósságcsökkenés teljesíthető.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére