Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

207 milliárd forintnyi beruházást indít 71 magyarországi nagyvállalat

888 / MTI

2020.10.06. 10:30

Hetvenegy magyarországi nagyvállalat 207 milliárd forintnyi beruházást indít a versenyképesség-növelő támogatási programban munkavállalói megtartása, illetve a létszám növelése érdekében – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Székesfehérváron, a Howmet-Köfém Kft.-nél, amely elsőként kapta meg a kormánytámogatást.

Szijjártó Péter a támogatásból épülő csarnok alapkőletételi ünnepségén arról beszélt, hogy a világjárvány idején „nem a munkanélküliséget finanszírozzák, hanem a vele szembeni harcot”, és ebben sok vállalat kötött velük szövetséget. Mint mondta, az Európai Bizottság cégenként 800 ezer eurós felső határig engedélyezte a tagállamoknak a támogatást, a versenyképesség-növelő támogatási programban pedig 904 magyar vállalat kapott 425 milliárd forintot.
A miniszter közölte,

ezen felül – hosszas egyeztetések után – sikerült elérni, hogy 800 ezer euró felett, felső korlát nélkül is támogathassanak cégeket, amivel 61 600 munkahelyet védenek meg, és további munkahelyek is létrejönnek.”

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a Howmet-Köfém kilencmilliárd forintos beruházásba vág bele, ezzel 550 munkahelyet véd meg, valamint kilencven újat is létrehoz, és mindehhez a kormány 3,2 milliárdos támogatást biztosít. Egy nemrégiben átadott csarnok bővítése valósul meg, ahol szintén világszínvonalú csúcstechnológia lesz, így a jelenlegi 1,8 millió darabos keréktárcsa-kapacitás 2,3 millióra nő – fűzte hozzá.

Vargha Tamás (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője örömmel nyugtázta, hogy a vállalat nem vár ki a járvány végéig, hanem előrelátóan beruház, és már a pandémia utáni időszakra koncentrálva erősíti pozícióit.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta, hogy a 2018 márciusában elindított, s azóta megvalósult csarnoképítés után most újabb kezdődik, az akkori alapkőletételkor ismertetett tervek kezdenek el megvalósulni.
Katus István, a Howmet-Köfém Kft. vezérigazgatója megerősítette, hogy az új üzem nemrégiben készült el, közel 40 milliárd forintból, mellette létesítik az újabb üzemet, és tovább bővítik termelési kapacitásaikat. A piac leginnovatívabb technológiáját telepítik bele, a világ legmodernebb keréktárcsagyára fog elkészülni – tette hozzá.

A zöldmezős beruházás növeli a Howmet jelentőségét Székesfehérváron, a gyártás várhatóan 2021 végén kezdődik meg.
A Howmet Aerospace (2016-ig Alcoa, 2020-ig Arconic) 1993 óta van jelen Magyarországon, amikor a társaság felvásárolta a Székesfehérvári Könnyűfémmű (Köfém) részvényeinek többségét. Magyarországon a Howmet Aerospace kovácsolt alumíniumkerekeket, repülőgépmotorokat és ipari gázturbina-alkatrészeket, mérnökileg magas szinten megalkotott, különféle ötvözetekből készült szerkezeteket gyárt repülőgépek, illetve kötőelemeket az űripar számára.

A Howmet Aerospace mintegy 1200 embert foglalkoztat két helyszínen, Székesfehérváron és Nemesvámoson.

A vállalat 1996-ban hozta létre Székesfehérváron globális szolgáltatóközpontját, amely immáron globálisan nyújt pénzügyi és adminisztratív támogatást a Howmet Aerospace telephelyeinek. A társaság 1993 óta több mint 8 millió dollárt fektetett közösségi kezdeményezésekbe.
A nyilvános cégadatok szerint a Howmet-Köfém Kft. jogelődje, az Arconic-Köfém Kft. a tavalyi üzleti évben 246,7 milliárd forint nettó árbevétel mellett 38,1 milliárd forint nyereséget realizált. A társaság 2018-ban 247,9 milliárd forint nettó árbevételt és 31,7 milliárdos nyereséget produkált.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére