Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kilábalunk a gazdasági visszaesésből: hatalmas beruházások jönnek országszerte

888.hu - MTI

2020.06.15. 14:25

Szijjártó Péter elmondta: a munkahelyek megvédéséhez beruházásokra van szükség.

A külgazdasági és külügyminiszter a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán elmondta: hogy Magyarország lezárta a koronavírus-járvány elleni védekezés első, az egészségügyre koncentráló szakaszát. Sikeresen megakadályozták, hogy tömegessé váljanak a fertőzések, így a második szakaszban az egészségügyi mellett gazdasági feladatok is jönnek – tette hozzá, majd kiemelte, hogy meg kell védeni az emberek munkahelyeit.

A tárcavezető leszögezte: ez azoknak a vállalatoknak támogatásával lehetséges, amelyek hajlandók a rendkívül nehéz körülmények között is beruházásokat létrehozni.

A versenyképesség-növelő támogatási program keretében 806 vállalat kap támogatást, a cégek 377 milliárd forintnyi beruházás végrehajtását vállalták, a kormány ehhez 169 milliárd forinttal járul hozzá

– közölte.

Hétfőn újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Modine Hungária Gépjárműtechnikai Kft. 574 millió forintos beruházásához 287 milliós támogatást biztosít a kormány. A Motor-Classic Zrt. 572 millió forintos beruházásához 286 millió forint állami támogatást nyert el. A Pata József Gépipari Kft. beruházásának volumene 215 millió forint, amelyhez a magyar állam 107 millió forinttal járul hozzá.

A tárcavezető az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta: a válság megmutatta, miben kell előrelépnie, mit kell másként csinálnia Európának, például stratégiai ágazatokban nem lehet kiszolgáltatott egy külső szereplőnek. Magyarország időben lépett, és miközben beszerezte a szükséges védőeszközöket Kínából, az itthoni gyártókapacitásokat is felépítette – közölte.

Kiemelte:

a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetet Magyarország a saját javára fogja fordítani.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére