Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyöngyöspatával a kormányt akarták lejáratni

888.hu

2020.07.07. 17:50

Gyöngyöspata volt az első és az utolsó hely az országban, ahol sikerre lehetett vinni egy „pénzszerző akciót„ a szegregáció ürügyén – mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Horváth László – aki egyúttal fideszes országgyűlési képviselő – úgy fogalmazott, a cigányság számára is csakis a munkán és tanuláson keresztül vezethet a felzárkózás és a felemelkedés útja.

Az Országgyűlés előző pénteken nagy többséggel fogadta el azt a módosító indítványt, amely kimondja:

a bíróság a jövőben nem állapíthat meg pénzbeli kártérítést a tanulóknak a gyöngyöspataihoz hasonló iskolaperekben

- emlékeztetett Horváth László az indítvány előterjesztőjeként.

Kiemelte, a változtatás értelmében, amennyiben a diákok jogsértő hátrányt szenvednek el, akkor ezt oktatással és képzéssel kell orvosolni.

A Fidesz képviselője azt mondta,

a gyöngyöspatai pert évekkel ezelőtt egyértelműen politikai, pénzszerző céllal indította egy Soros György által támogatott alapítvány, amely a „szegregációt csak ürügynek használta, az érintett cigány tanulókat és családokat pedig eszközül használta fel„

a gyors és könnyű pénz ígéretében.

A per igazi célja a konfliktusgerjesztés, Magyarország rossz hírbe hozása és a magyar kormány lejáratása volt – fogalmazott.

Horváth László közölte, nem szeretnék, hogy a jövőben újabb hasonló igazságtalan ítéletek, rossz döntések rúgják fel a társadalmi békét.

Elmondta, azt is szeretnék elkerülni, hogy túlzó és egyoldalú pénzbeli kártérítések más településeket is csődközeli helyzetbe hozzanak. A gyöngyöspatai önkormányzatnak ugyanis végre kell hajtania a jogerős bírósági döntést, a településnek azonban nincs 100 millió forintja a kártérítés kifizetésére, azután ugyanis olyan kötelező feladatait nem tudná ellátni, mint a gyermekétkeztetés és a szociális ellátás, továbbá a folyamatban lévő fejlesztéseket is le kellene állítania.

Horváth László jelezte,

a kormány ezért segít a bajba jutott Gyöngyöspatán, amely augusztus végéig megkapja a kártalanításhoz szükséges 100 millió forintos forrást.

A miniszterelnöki megbízott feladata a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusos helyzetek feltárása és azok megoldását szolgáló javaslatok kidolgozása.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére