Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gulyás: Két ütemben lehet nyitás itthon

888.hu

2021.02.05. 12:45

Véget ért a kormányinfó, összefoglaljuk a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatóján elhangzottakat.

 

Legalább két ütemben (március elején és április elején) lehet nyitás itthon, de ehhez mindenkinek be kell tartania a védelmi intézkedéseket – mondta Gulyás.

Februárban és márciusban nagyobb arányban lehet majd beoltani az embereket, mivel a kormánynak szerződése van az oroszokkal és a kínaiakkal.”

Most a regisztrációalapú oltás zajlik – tette hozzá.

Gulyás szólt arról, hogy a vajdasági magyarok egy része már megkapta a kínai vakcinát, és semmilyen mellékhatása nincsen,

nincs ok kételkedni ezeknek a hatékonyságában.

A miniszter bízik benne, hogy a hétvégén érkezhet AstraZeneca-vakcina, és ha az OGYÉI jóváhagyja, akkor lehet oltani vele. A Szputnyik oltóanyaggal is hasonló a helyzet – tette hozzá.

A KÍNAI VAKCINÁT IS MEGVIZSGÁLJÁK

Gulyás elmondta, hogy a kínai vakcina beszerzéséhez szükséges engedélyt egyszerűsítették, de később értelemszerűen teljes mértékben megvizsgálják a beérkezett oltóanyagot.

Kérdésre azt válaszolta, hogy ha 400 ezer regisztrált fertőzött lesz, akkor lehet, hogy már hárommillió fertőzött volt.

A társadalmi immunitás eléréséhez 3,5 millió ember beoltása kell,

de van bizonytalansági tényező, mégpedig hogy a megbetegedettek esetében mennyi ideig tart a védettség.”

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy több esetben az orvosok döntésére kell bízni, hogy egyes betegségeket hogyan súlyoznak, és ennek alapján kit oltanak be hamarabb.

A háziorvosi praxisközösségek esetében 2021. február közepére jelennek meg a béremelési szabályok, értelemszerűen január elejétől kapják majd az emelt bért – felelte egy kérdésre.

Az oltási kapacitásokat illetően azt mondta, hogy

egy nap 512 ezer embert tudnának beoltani.

A fő kérdés, hogy mennyi vakcina áll rendelkezésre – tette hozzá.

A járványügyi intézkedések feloldásáról azt mondta, hogy

a járványügyi szakemberek véleménye továbbra is döntő szempont a kormány lépéseinek kialakításakor, de mindezek mellett az emberek véleményére is kíváncsi a kormány. Éppen ezért február 15-étől online nemzeti konzultáció indul a nyitásról.”

A miniszter szerint azért történt stagnálás a hazai járványügyi adatokban, mert a vírus mutáns törzse itthon is megjelent.

Gulyás kérdésre elmondta, hogy ha a járványnak nem lesz harmadik hulláma, akkor lassan és fokozatosan lehet nyitni, és erről szeretnék megismerni az emberek véleményét. A kormány eddig is betartotta az Európai Bíróság ítéleteit, és ezért a CEU ügyében is olyan megoldást keresnek, amit más országoktól szó szerint át lehet venni.

Döntöttek az előfinanszírozásról

Több lépésben vezette be a kormány a gazdaság-újraindítási akciótervet, és ennek köszönhető, hogy a foglalkoztatottság megmaradt a korábbi szinten. Egy válságkezelésnek nem feltétlenül kell együtt járnia a munkahelyek elvesztésével. Most 4 százalék körüli a munkanélküliségi ráta – mondta Gulyás.

A vendéglátóipari egységeknél az előfinanszírozásra áll át a kabinet.”

Mindemellett újabb segítséget kap a vendéglátóipar:

Februárban a nyugdíjasok megkapják a 13. havi nyugdíj első negyedét. Indul a lakásfelújítási akcióterv is, valamint az 5 százalékos lakásáfa is érvényben marad – mondta Gulyás Gergely. Június 30-áig fennáll a hitelmoratórium – tette hozzá. Február 1-je és május 31-e között az állami és önkormányzati ingatlanok bérlése után nem kell bérleti díjat fizetni az éttermeknek, kávézóknak és edzőtermeknek.

Az üzemi étkezdék nyitva tartásáról azt mondta, az teljesen rendben lévő, de csak a dolgozók ehetnek ott. Szükség van egy védettséget igazoló okiratra a koronavírus esetében, egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen előnyök származnak ebből – mondta a miniszter.

Indulnak az új uniós pályázatok

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy az uniós helyreállítási alaphoz és a hétéves uniós költségvetéshez kapcsolódó első pályázatok február 15-én jelennek meg.

Csak a politikai haszonszerzés érdekli az ellenzéket

Az ellenzéknek a koronavírus-járvány során kitűzött célja a politikai haszonszerzés, semmi más nem érdekli őket – mondta kérdésre Gulyás. Az ellenzék éppen ezért kelt bizalmatlanságot a vakcinákkal szemben – tette hozzá.

Szerencsére egy felelősségteljes kormánya van az országnak, és egy felelőtlen ellenzéke, nem kéne cserélni”

– mondta.

Gulyás kérdésre válaszolva azt mondta, a legjobb az lett volna, hogyha Dobrev Klára férje kormányzása alatt is elmondta volna az észrevételeit a különféle baloldali visszaélések kapcsán.

Az ország számára a legsötétebb jövőkép, ha a Gyurcsány család visszatér a hatalomba.

Gulyás: A holland kormány intézményes rasszizmus miatt mondott le

Meglehetősen furcsa, hogy a rendszerváltást követő rablóprivatizációban meggazdagodott pártvezető alakulata kezdeményez vagyonnyilatkozati eljárást – mondta egy kérdésre válaszolva Gulyás. A miniszter egy másik kérdés kapcsán elmondta, hogy nem terveznek diplomáciai lépést egy olyan ország (Hollandia) ellen, amelynek a kormánya az intézményes rasszizmus miatt mondott le. Ha Hollandia képes megerősíteni a jogállami rendszerét, akkor felzárkózhat hozzánk.

Gulyás Gergely az érdekes főpolgármesteri akcióról is szólt.

Sokrétű a főpolgármesteri hatáskör öndefiníciója, így a saját ízlése szerint hirdethet egy álhírportált is”

– mondta.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a hit- és erkölcstan nem tetszik Gyurcsányéknak,

mivel ha ilyen oktatás lenne egy általuk vezetett országban, az teljes mértékben kormányellenes propaganda lenne – mondta egy másik kérdésre Gulyás.

Jogerős ítélet után kell távoznia a párttörténeti intézetnek

Az MSZMP párttörténeti intézetét már régen el kellett volna a Kossuth térről távolítani, a Kúria épületéből”

– mondta egy másik kérdésre Gulyás.

31 évvel a rendszerváltoztatás után jogerős bírói ítélet után kell távoznia a Kúria épületéből az MSZMP jogutódjának – tette hozzá.

Minden tényszerű vita a jogállamiságról teljes mértékben érdeke a magyar és a lengyel félnek – mondta Gulyás.

Gulyás egy másik kérdésre azt válaszolta, hogy

nem az állam kontrollálja a szólásszabadságot, hanem globális techcégek.
Ez nem megengedhető

– tette hozzá. Rossz irányba tartanak ezek a folyamatok, de reméljük, Közép-Európában nem nyernek teret ezek a tendenciák.

Lesznek EB-meccsek Budapesten

Budapesten lesznek európa-bajnoki mérkőzések – mondta kérdésre Gulyás. A magyar kormány egyelőre nem döntött az időszámítás kérdésében.

Szalay-Bobrovniczky Vince kiváló munkát végez.”

– mondta Gulyás Gergely az azzal kapcsolatos kérdésre válaszolva, miszerint Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár nyolc évvel ezelőtt karambolozott, és az osztrák hatóságok nem állapították meg a felelősségét, és a biztosító is fizetett, tehát nem vezethetett ittasan. Semmilyen intézkedésre nem látok okot, Szalay-Bobrovniczky Vince kiváló munkát végez – tette hozzá.

Gulyás továbbá azt is elmondta, hogy a kormány csatlakozott az uniós nyilatkozathoz, miszerint elítélik Navalnij letartóztatását.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Ami tuti: ha a baloldal nyer, a magyarok szívnak

Ami tuti: ha a baloldal nyer, a magyarok szívnak

Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke támogatja Dobrev Klárát miniszterelnök-jelöltnek, mert – mint mondja – ő a legalkalmasabb jelölt – posztolta a DK.

Meztelen képeket kért egy kislánytól egy pécsi férfi

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy pécsi férfi ellen, aki egy kislány képeit szerezte meg, és küldte tovább a gyerek ismerőseinek az interneten – közölte a Baranya Megyei Főügyészség kedden.

Az EU-n belül a magyar gazdaság indította a legerősebben az évet

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett becslése szerint a GDP 1,9 százalékkal nőtt az előző negyedévez képest, ezzel hazánk érte el a legnagyobb gazdasági növekedést az EU-ban.

Az Országgyűlés elé terjeszti a Fidesz a pedofilellenes törvénycsomagot

Az Országgyűlés elé terjeszti a Fidesz a pedofilellenes törvénycsomagot

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a pedofilokra vonatkozó büntetések szigorításának fontosságára.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére