Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Göncz Árpád szobra előtt gyűltek össze Gyurcsányék

888.hu/MTI

2020.05.02. 20:26

Göncz Árpád olyan államférfi, aki kifejezi mindazt, amit a demokrácia jelent – mondta Kiss László III. kerületi polgármester.

A DK frakciója a III. kerületi Göncz Árpád szobor előtt emlékezett meg az első, a rendszerváltás után megválasztott szabad magyar Országgyűlésről.

Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán megosztott videójában elmondta, hogy az a tény, hogy a kormánytöbbség az évfordulóra ünnepi tanácskozást hívott össze, önmagában történelmi és politikai provokáció. Véleménye szerint az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt, ezért nem vettek részt az ünnepi ülésen.

Politikai fénytöréshez hasonlította, hogy a „köztársaságnak hazudott önkényuralom köztársasági elnöknek hazudott bábja” azonban hajlandó volt részt venni ezen az ülésen és ott „ünnepinek csúfolt” beszédet mondott – utalva ezzel Áder Jánosra.

Véleménye szerint az államfő ezzel elveszítette „köztársasági elnök jellegét”, úgy fogalmaz, „politikai giccsnek is vétlenül hazug és fájdalmasan botrányos az a szerep, amit elvállalt.”

Azok akik most ünnepelve, ünnepet hazudva tort ülnek a köztársaság sírjánál bent az Országgyűlésben, mindent elvettek és meghazudtak, meggyaláztak és elloptak, ami a rendszerváltozás lényege volt.

– mondta Gyurcsány.

Kijelentette, hogy a „rendszerváltozás gyilkosai és tolvajai azok, akik leváltották a harmadik köztársaságot és meggyalázták a harmadik köztársaságot”, miközben egy „új, illiberálisnak nevezett rendszert építettek fel”.

Gyurcsány szerint a „kormánytöbbség a nemzeti közösséghez való tartozást tagadja meg az ellenzéktől”, de nem Kövér László és társai mondják meg, kik a nemzet tagjai. A köztársasági elnök pedig ebben a helyzetben megsérti és meggyalázza alkotmányos szerepét. Az az államfő, akinek alkotmányos kötelessége a nemzeti egység védelme, szótlan marad, miközben az ország egyik legmagasabb közjogi méltósága több millió honfitársát tagadja ki a közös nemzetből – bírált a politikus.

Akik a pillanatnyi hatalmi többséget behelyettesítik a nemzet fogalmával, azokat „bolsevikoknak hívjuk. Itt bolsevikok állnak a nemzettel szemben” – jelentette ki. Hozzátette, a jelenlegi kormánytöbbség ráadásul nem demokratikus, tisztességes viszonyok között született, hanem hazugsággal, csalárdsággal, félrevezetéssel, állami propagandával.

A DK olyan országot szeretne, ami mindenkire vigyáz, nem tesz különbséget az emberek között, hisz a népek barátságában, hisz a közös szociális, emberi, egzisztenciális és kulturális felelősségben – összegezte véleményét.

A Göncz Árpád III. kerületi szobránál tartott eseményen Kiss László óbudai polgármester a volt köztársasági elnököt olyan államférfinak nevezte, aki kifejezi mindazt, amit a demokrácia jelent. Miközben a parlamentben azt lehet hallani, hogy sokan nem tekintik a nemzet részének az ellenzéket, Göncz Árpád mindenkit a nemzet részének tekintett – fogalmazott.

Az egykori köztársasági elnökre politikai hovatartozástól és származástól függetlenül bárki méltán lehet büszke, mert az egész nemzet érdekében tevékenykedett. A legkisebbeket képviselte és nem az oligarchákat, a leggyengébbeket képviselte és nem a legerősebbeket, ő mindenki elnöke volt – jelentette ki. Az esemény végén a résztvevők megkoszorúzták Göncz Árpád szobrát.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére