Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"Folytatódik a nemzetnek és a családoknak kedvezõ kormányzás"

Bokor Gábor

2018.04.11. 10:15

Kovács Zoltán kormányszóvivõ szerda reggel a TV2 Mokkában elmondta, hogy az Orbán Viktor által említett demográfiai fókuszú kormányzás a nemzetnek és a családoknak kedvezõ intézkedéseket jelent.

Az elmúlt 8 évben is minden politikai cselekedetük mögött ott volt ez a két alapelv. A nemzetben való gondolkodás nyomán a határon túli magyarokra is odafigyeltek"

– mondta Kovács Zoltán, majd kifejtette, hogy a családokat többek között adópolitikai, otthonteremtési és a gyermekekről szóló döntésekkel igyekeztek segíteni.

A szóvivő a politikai irányvonal kapcsán felidézte a miniszterelnök által még korábban felvázolt négy alapelvet. Eszerint kiemelt szempont a versenyképesség, a magyar vállalkozásokat versenyképessé kell tenni, a második a munkaalapú társadalom, a harmadik szempont a demográfia,a negyedik pedig az identitás erősítése.

 

Egy szó sem igaz abból, hogy az elmúlt nyolc évben nem foglalkoztak az egészségüggyel és az oktatással. A legjobb példa erre az oktatás rendbetétele. Elindítottuk a pedagógusi életpályamodellt és fejlesztési forrásokat tettünk az oktatásba"

– mondta Kovács Zoltán, majd hozzátette, külföldről számos gratulációt kaptak a kormány választási győzelméhez.

Több külföldi kormányfő – köztük Angela Merkel német kancellár – is gratulált. A magyarországi ellenzék részéről viszont ismeretei szerint senki sem gratulált.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére