Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Felülmúlja a magyar bérnövekedés az uniós átlagot

Bertha László

2019.01.03. 16:30

Az elmúlt évek gazdasági növekedésének egyik hajtóereje a foglalkoztatás bõvülése és ezzel párhuzamosan a bérek emelkedése volt - áll a Századvég legfrissebb elemzésében.

Míg Magyarországon 2010-ben a 15-64 évesek mindössze 54,9 százalékának volt munkája, addig ez az arány 2017-re 68,2 százalékra növekedett, miközben a 2018 szeptembere és novembere közötti időszakban 69,7 százalékra emelkedett.

Ez azért is jelentős, mert míg 2010-ben a foglalkoztatási ráta tekintetében utolsók voltunk az Európai Unió tagországai között, addig 2017-re meghaladtuk a 67,7 százalékos uniós átlagot"

– áll az elemzésben.

A foglalkoztatás növekedése a munkaerőpiacon a kereslet és kínálat viszonyának átrendeződését eredményezte: míg korábban sok potenciális munkavállaló versenyzett kevés munkahelyért, addig mára sokszor már a munkáltatóknak kell versenyezniük a munkavállalókért. Ennek eredményeként, valamint a 6 éves bérmegállapodásban foglaltaknak köszönhetően 2018 első tíz hónapjában a nettó bérek az alkalmazottak körében átlagosan 11,6 százalékkal nőttek, ami az infláció hatását figyelembe véve is mintegy 8,5 százalékos reálbér-emelkedésnek feleltethető meg. Ez a 2017-es folyamatok folytatódását jelenti, amikor is a bérek nominálisan átlagosan 12,9, reálértékben pedig több mint 10 százalékkal nőttek.

Érdemes a bérek alakulását úgy időben, mint térben is szélesebb spektrumban vizsgálni. A reálbérek alakulását hosszabb távon vizsgálva az látható, hogy Magyarországon a nettó bérek az infláció hatását kiszűrve 2010 és 2018 között 38,1 százalékkal nőttek, míg a családi adókedvezményt is figyelembe véve a bővülése meghaladta a 43 százalékot. Ez annak fényében lehet különösen is jelentős eredmény, hogy 2002 és 2010 között a nettó átlagbért reálértéken csak 13,3 százalékkal sikerült emelni.

Európai Uniós összehasonlításban látható, hogy a régiós bérek növekedése felülmúlja az uniós átlagot, egy lassú, de határozott felzárkózási folyamat tehát megkezdődött – erre szükség is van.

Míg az Európai Unióban a bérek átlagosan csupán 2,4 százalékkal nőttek 2017-ben, addig Magyarországon 10 százalékot meghaladó ütemben, ami a második legnagyobb növekedés az unióban"

– olvasható a Századvég elemzésében.

A bérek dinamikus növekedése összhangban áll más makrogazdasági mutatókkal is:

  • A kiskereskedelmi forgalom volumene az év első 10 hónapjában 6,3 százalékkal növekedett, ami nominálisan 9,8 százalékos növekedést jelent.
  • A belföldi szálláshelyeken a magyar háztartások 9,8 százalékkal költöttek többet, mint egy évvel korábban.
  • A fogyasztás mellett nőttek a megtakarítások is: a háztartások pénzügyi eszközeinek állománya 9,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit 2018 III. negyedévének végén, ami a pénzügyi eszközök tranzakciónak 55 százalékos bővülését jelenti.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére