Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Felújítják és bõvítik Magyarország legforgalmasabb, legfontosabb autópályáját

Nagy Gábor

2018.08.25. 10:13

A kormány szeptembertõl egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-tõl háromsávossá bõvíti az M1-es autópályát.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Origónak adott interjújában elmondta, az M1-es Magyarország legterheltebb autópályája, hiszen az országon átmenő forgalom az osztrák határ és Budapest között lényegében ezen az egyetlen úton bonyolódik le, tervezésekor pedig nem számítottak ennyi, az Európai Unióba tartó járműre.

Most már a tűréshatáron van a forgalom, lényegesen több járművet már nem tudunk fogadni rajta"

– fogalmazott.

A tárcavezető kiemelte, a 43 kilométeres felújításon nem a kátyúkat javítják, vagy a lyukakat foltozzák, hanem teljes felújítást végeznek. Erre a kormány mintegy 25 milliárd forintot fordít, a munkálatok várhatóan már szeptemberben elkezdődnek és a tervek szerint 2019 végére fejeződnek be.

A miniszter közölte, az M1-es autópálya háromsávossá bővítése 2021-ben kezdődhet meg, a felújítási és bővítési munkálatok idejére pedig akciótervet dolgoztak ki a forgalom könnyítésére.
 

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Szijjártó: a keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában

A keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában, amelynek eredményeként az egyszerű termelésorientáltságról át tudott állni a technológiai újdonságok által működtetett gazdaságra – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári logisztikai központjának pénteki átadóünnepségén.

Megint nagyon ötletes kampánnyal állt elő az FPÖ | VIDEÓ

Megint nagyon ötletes kampánnyal állt elő az FPÖ | VIDEÓ

A legutóbbi osztrák választáshoz hasonlóan ismét egészen szórakoztató kisfilmmel kampányol az Osztrák Szabadságpárt.

Országszerte Fidesz-győzelem várható, de sok múlhat a mozgósításon

Országszerte Fidesz-győzelem várható, de sok múlhat a mozgósításon

A 2014-es, a 2018-as és a 2019-es szavazások eredményei, illetve a közvélemény-kutatási adatok, valamint a helyi erőviszonyok feltérképezése alapján a Fővárosi Közgyűlés mellett a megyei közgyűlésekben, a 23 megyei jogú városban, a tízezer fő feletti városokban és a kistelepüléseken is a Fidesz-KDNP elsöprő győzelme várható az október 13-i önkormányzati választáson- derül ki a XXI. Század Intézet elemzéséből.

Beteg a világ

Beteg a világ

Nagybeteg. Hatalmas a probléma. Most azonban nem a globális felmelegedésre vagy a klímaváltozásra gondolok mint a Földünket pusztító legnagyobb veszélyre. Vagyis igen, de másképp. Vizsgáljuk meg ezt a témakört úgy, hogy kilépünk a liberális idiotizmus szűkre szabott keretei közül. Véleményem szerint ugyanis a progresszívnek csúfolt értelmiség gondolatai lassan jobban károsítják a bolygónkat, mint Argentína teljes szarvasmarha-állománya.

Zárt kapus büntetést kapott a magyar válogatott a szlovákok elleni meccsen történtek miatt

Zárt kapus büntetést kapott a magyar válogatott a szlovákok elleni meccsen történtek miatt

Az október 13-án sorra kerülő Azerbajdzsán elleni mérkőzésen nem lehetnek nézők.

Európa biztonsága: újra kulcsszerepben Magyarország és a V4-ek

Európa biztonsága: újra kulcsszerepben Magyarország és a V4-ek

A Századvég legfrissebb elemzése szerint Trócsányi László jelölésével Magyarország kiemelt jelentőségű, az unió jövője szempontjából kulcsfontosságú területet kaphat az Európai Bizottságban.

Az a Gyöngyösi Márton oroszbérencezik, aki választási megfigyelőnek ment Donyeckba, majd kitiltották Ukrajnából

Az a Gyöngyösi Márton oroszbérencezik, aki választási megfigyelőnek ment Donyeckba, majd kitiltották Ukrajnából

Tetemes posztban sivalkodik a Jobbik EP-képviselője, melyben többek között úgy oroszbérencezi le a bevándorlásellenes pártokat, hogy ő maga a múltban Donyeckba utazott annak érdekében, hogy legitimálja választási megfigyelőként Oroszország krími annexióját. 

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére