Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ezen szakíthat óriásit Magyarország

Horváth József György

2017.11.30. 09:28

Hatalmas üzleti lehetõség Magyarország számára: komoly bevételt jelent a Kínából Európába érezõ áruk vámkezelése.

Versenyeznek az Európai Unióban azért, hogy melyik tagállam végezhesse el a Kínából érkező áruk vámkezelését, a vetélkedésbe Magyarország is beszállt"

— erről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek a lap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Kifejtette: a vám ugyan nagyrészt az unió bevétele, ám az összeg húsz százaléka az ügyintéző tagállamnál marad.

Szeptemberig 44 milliárd forintnyi vámbevétel keletkezett itthon, ebből kilencmilliárd forint gazdagította a magyar költségvetést.

Az importnál szóba kerül a forgalmi adó is, az importáfa összege pedig már most meghaladja az 1300 milliárd forintot. Ráadásul egyes számítások szerint egyforintnyi vámbevétel további 33 adóforintot termel — emelte ki Varga Mihály.

Megjegyezte, hogy a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítása is "ebből a szempontból lényeges igazán", ugyanis annak nyomán kínai konténerek tömege indulhat meg Magyarország felé.

A magyar gazdaság komoly hasznot remélhet a beruházásból, hiszen ennek révén az ország meghatározó szerephez juthat az uniós és a nemzetközi kereskedelemben"

— fogalmazott, hozzátéve, hogy az utóbbi időben több mint húsz százalékkal nőtt az unión kívülről Magyarországra érkező áruk értéke.

Kína, valamint 16 kelet- és közép-európai állam most tartott budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban elmondta, hogy az ázsiai ország legmagasabb rangú vezetőivel egyebek között ipari fejlesztésekről, csúcstechnológiai beruházásokról és arról tárgyaltak, hogyan juthatnak távol-keleti megrendeléshez a magyar vállalatok.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére