Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Elérkezett a tettek ideje: pusztító acélszörnyekkel erősít hazánk

Nagy Gábor

2019.07.09. 13:28

A haza minden előtt. 2. rész.

Rég nem látott koncepciózus fejlesztés zajlik a Magyar Honvédségnél (MH). Fedőneve: Zrínyi 2026. Idén például 513 milliárdot, 2020-ban pedig húsz százalékkal többet, 616 milliárd forintot költ a kormány a honvédségre.

A honvédelmi és haderőfejlesztési program a honvédség szinte mindegyik haderőnemében komoly eszközbeszerzést ígér. Az elmúlt két évben már bejelentettek jelentős katonai beszerzéseket, de messze még a vége, hiszen többek között terítéken van a légtérvédelmünk felturbózása, a szállítógép-arzenálunk, illetve a gyalogsági harci járműveink lecserélése is.

A Zrínyi 2026 egy szemléletváltás is. A szocialista-balliberális kormányzatoktól eltérően, melyek a honvédség leépítésében, privatizációjában találták meg mindennapi örömüket, a nemzeti kormányok mindent megtesznek azért,

hogy még véletlenül se kerüljön veszélybe Magyarország szuverenitása, szabadsága, identitása.

Egyáltalán nem titkolt célja honvédelmi és haderőfejlesztési programnak, hogy Magyarország 2026-ra a régió egyik legmeghatározóbb, legütőképesebb katonai erejévé váljon. Levegőben, szárazföldön egyaránt.

Magyarország soha nem léphet vissza arra az önsorsrontó útra, amelyet a szocialista-balliberális kormányzatok követtek. Még egyszer nem fordulhat elő a történelemben, hogy a döntéshozók eladják, elajándékozzák a honvédség eszközparkját.

Vágyakozás, naivitás és várakozás helyett eljött a tettek ideje.

Ezért írták alá tavaly decemberben az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb volumenű szárazföldi haditechnikai beszerzését.

A szerződés értelmében negyvennégy Krauss-Maffei Wegmann (KMW) által épített Leopard 2A7+ típusú harckocsit, öt Flensburger Fahrzeugbau Gesellschaft (FFG) által fejlesztett, de a Leopard 2 alapjaira épülő Wisent 2-es műszaki lánctalpast, három – szintén a Leopard 2 konstrukcióját használó – Leguan hídvetőt, illetve huszonnégy Panzerhaubitze 2000-es típusú önjáró tarackágyút vásárol Magyarország. A közeljövőben érkező acélszörnyekkel nemcsak a honvédség eszközállománya gyarapszik, hanem a magyar haderő harci, technológiai képessége is ugrik ötven évet.

Leopard 2

A világ egyik legsikeresebb harckocsicsaládja, a Leopard története a második világháborúig nyúlik vissza. Az első Leopard-fejlesztésbe még több állam, többek között Franciaország, az NSZK és Olaszország is beszállt. De a kettes Leopardot már csak Németországban kezdték el fejleszteni.

A 11 méter hosszú, 2,64 méter magas, 3,77 méter széles, közel 70 tonnás harckocsit többrétegű üreges páncélzattal látták el, amely különleges keménységű acéllemezekből, elasztikus és más, nemfémes anyagokból áll össze. Frontális részein egyáltalán nem tud áthatolni a szovjet szabványú 125 milliméteres páncéltörő nyíllövedék (APFSDS). Lánctalpait pedig úgy képezték ki, hogy azon rakétagránátokkal (RPG) sem lehet végzetes sebesülést okozni. A tervezők a belső térben arra is törekedtek, hogy a tűz- és robbanásveszélyes elemeket elkülönítsék. Így például a toronyban a lőszert és a hidraulikát külön térben helyezték el.

A harckocsit az évek alatt folyamatosan fejlesztették, korszerűsítették. A legújabb példányokba, az A7+ verziókba 47,7 literes, MTU MB 873 Ka-501-es típusú, 1500 lóerős, tizenkét hengeres dízelmotorok kerülnek, melyek 1600-as fordulaton 4700 newtonméternyi nyomatékot biztosítanak. A Renk HSWL 354-es erőátviteli rendszer négy előre, valamint két hátra fokozattal rendelkezik, az egészet automata váltó kapcsolgatja. Az üzemanyagtank kapacitása 1160 liter, amivel 500 kilométeres hatótávja van a Leopard 2-esnek.

Ami a fegyverzetét illeti: a KMW az A5-ös verzió óta 120 milliméteres Rheinmetall Rh120-as, L/44 csőhosszú (5,28 méter) harckocsiágyúval szereli fel a Leopard 2-eseket. Az A7+ azonban megnövelt csőhosszúságú (L/55, 660 centiméter), automata töltőberendezéssel ellátott Rheinmetall ágyút kapott, amellyel a lövedékek kezdősebességei akár az 1800 m/s sebességet is elérhetik, és amit egy KMW FLW 220 típusú, távolról irányított, közepes és nehézgéppuskát, vagy 40 milliméteres gránátvetőt fogadni képes fegyverállás egészít ki. De a gyártó kifejlesztett egy olyan módosítási csomagot is, melynek segítségével a harckocsi az izraeli LAHAT félaktív lézerirányítású páncéltörő rakétát is képes az akár hat kilométerre fekvő célba eljuttatni.

Az A7+ kapott még harmadik generációs Attica infravörös figyelő- és célzóműszereket, kommunikációs külső csatlakozókat, új fejlesztésű generátort (hogy a motor beindítása nélkül is működtethetőek legyenek a harckocsi rendszerei), illetve egy precízebb felderítőrendszert is.

Wisent 2

A Leopard 2-es bázisán, az FFG által kifejlesztett Wisent 2 alkalmas sérült járművek mentésére, vontatására, műszaki akadályok, erődítések leküzdésére, aknamentesítésre – akár harctéri körülmények között. Daruja 32 tonna teherbírású, fő csörlője 400 kN, kisegítő csörlője 30 kN vonóerőt tud kifejteni. A műszaki mentőből (ARV) műszaki akadályelhárító (AEV) konfigurációra való átalakítás öt órát vesz igénybe (ez markoló, tolólap, aknamentesítő és jelölőberendezés felszerelését jelenti).

Leguan hídvető

A Leguan hídvető alapja szintén a Leopard 2-es, amely egy 26 méter, vagy két 14 méter fesztávolságú hidat tud biztosítani a támogatott csapatok számára. A hidak telepítési ideje 7-8 perc, teherbírásuk pedig 80 tonna.

PzH 2000

A 155 milliméteres, 52-es kaliberhosszúságú löveggel felszerelt rendszer, a Panzerhaubitze 2000 fejlesztése 1986-ban kezdődött, a négy prototípust 1991-1993 között tesztelték, 1996 óta pedig folyamatosan gyártják.

Magyarországon a már kivont önjáró 2SZ3-as Akacija, a 2SZ1-es Gvozgyika és a BM21-es sorozatvetők helyére érkezik – felállítva egy teljes tüzérosztályt. A hadrendbe állt, 60 lőszert (a toronyban 48, a járműtestben 12 db lövedék) és a hozzájuk szükséges 288 darab hajítótöltetet (MTLS) hordozni képes PzH 2000 páncélteste 14,5 milliméteres lövedékek, illetve a tüzérségi lőszerek repeszei ellen nyújt védelmet.

A járművet egy 1000 lóerős MTU 881-es dízelmotor hajtja Renk HSWL 284-es erőátviteli rendszeren keresztül, műúton akár 60 km/h-s sebességgel. A PzH 2000 hatótávolsága 420 kilométer.

A keménykrómozással ellátott lövegcső alkalmas minden, a NATO-ban rendszeresített 155 milliméteres lőszer kilövésére. Az önjáró tarack az amerikai M982 Excalibur típusú, műholdas vezérlésű, 57 kilométer hatótávolságú tüzérségi lőszert is ki tudja lőni. A PzH 2000-esekkel szintén kompatibilis a SMArt155 lőszer, amely a páncélozott járműveket felülről, irányítottan támadni képes résztölteteket juttat el 27 kilométer távolságba.

A PzH 2000-rel (köszönhetően az ultramodern töltőautomatikának, a fedélzeti navigációs és tűzvezető rendszernek) a vezetési pontról kapott tűzfeladat esetén menetből megállva két percen belül leadhatja az első lövést, hogy aztán a tűzcsapás végeztével azonnal továbbálljon. A tűzvezető rendszer automatikus üzemmódban képes egy olyan, öt lövésből álló sorozat (MRSI) leadására, amely egyszerre ér célba – fokozva ezzel is a pusztító erőt. Az önjáró tarack tornyára, a cső mellé egy Doppler-radart is felszereltek, amely a helyesbítésekhez méri minden egyes kilőtt lövedék sebességét és a széleltérítést is.

A PzH 2000-esek éles körülmények között 2006 augusztusában Afganisztánban mutatkoztak be. Az ott szerzett tapasztalatok alapján erősítették meg a torony páncélzatát (elsősorban az aknavető gránátokkal szemben sérülékenynek bizonyult tetőrészen), illetve modernizálták a finom homokot kevéssé toleráló atom-, vegyi- és biológiai levegőszűrő rendszert és a légkondicionálót.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére