Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egyre több orvos marad itthon

Tóth Dalma

2018.02.12. 12:40

Az elmúlt években felére csökkent az országból elvándorló orvosok száma.

Ameddig 2011-ben 800 orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, addig 2016-ban már 400-nál is kevesebb"

– közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Nyolc éve kevesebb mint 34 ezer orvos vállalt munkát az országban, mostanra azonban megközelítette a 38 ezret a számuk, azaz 2010-hez képest tíz százalékkal nőtt a Magyarországon dolgozó orvosok száma. Ráadásul az orvosi egyetemeken végzők száma is 40 százalékkal nőtt – tette hozzá Rétvári Bence.

A közelmúltban több béremelésre is sor került. Amellett, hogy megemelték a rezidensösztöndíjakat, a 2012–2013-as 27 százalékos emelés után tavaly és tavalyelőtt összesen 207 ezer forintos alapbéremelés volt.

Az orvoshiány általános probléma Európában, amely a közép-keleti régiót súlyosabban érinti – folytatta.

Az Európai Unió előrejelzései szerint 2020-ra egymillió orvos hiányzik majd az európai ellátórendszerből.

Magyarország azonban mindent megtesz azért, hogy lassítani tudja ezt a negatív tendenciát, ezért különböző intézkedéscsomagokat léptet életbe – emelte ki az államtitkár az MTI beszámolója szerint.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére