Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egy számjegyûre csökkenhet az szja

Vincze Viktor Attila

2018.06.12. 09:10

Az adminisztratív könnyítések önmagukban is felérnek egy, a kisvállalkozásokat segítõ adócsökkentéssel - mondta Domokos László, az Állami Számvevõszék (ÁSZ) elnöke a novekedes.hu-nak adott interjújában. Az ÁSZ vezetõje arról is beszélt, hogy bár több lépcsõben, de a személyi jövedelemadó kulcsa egy számjegyûre csökkenhet.

A kedden megjelent interjúban az elnök elmondta, jó lépésnek tartja az Elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetését, és helyesli azt is, hogy a nyáron indul az online számla-adatszolgáltatás. Kiemelte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tervei között szerepel a kisvállalkozói adóbevallások elkészítése is, ami pedig a munkáltatói járulékcsökkentést illeti, a szociális hozzájárulási adó a terveknek megfelelően jövőre 17,5 százalékra mérséklődik, és négy év múlva 11,5 százalékon állhat meg.

Az alacsonyabb adókulcsok kevésbé csábítanak az adóelkerülésre és az adóhivatal innovatív beszedési eszközei, valamint a korábbinál ügyfélbarátabb hozzáállása építi a bizalmat. Így a megfeszített erővel dolgozó, becsületes vállalkozások azt érezhetik, hogy nem kerülnek versenyhátrányba a csalókkal szemben. Ráadásul a munkaerő-piaci folyamatok, a munkaerőhiány azt idézik elő, hogy egyre kevesebben hajlandóak feketén dolgozni, ezért nő a legális foglalkoztatás.

Hangsúlyozta, segíteni kell a kis- és középvállalkozásokat a fejlődésben, és abban, hogy hitelképessé váljanak. Erre eddig két út kínálkozott: az egyik az, hogy megvárjuk, amíg három éven át nyereséget tudnak kimutatni, ekkor folyamodhatnak banki kölcsönért. Ám az általában hárommillió forintos tőkével alakult kft.-knek, valamint a bt.-knek nincs igazán saját vagyonuk, ezért a hitel felvételekor sokszor a "családi ezüst" lesz a fedezet, nemfizetés esetén pedig erre teheti rá a bank a kezét.

"Ez szerintem helytelen irány, mert minden létszükségletet szolgáló eszköz fedezetként való megterhelését életveszélyesnek tartom. Gondoljunk csak a devizahitelezésre, ahol sok cégvezető magánszemélyként vett fel kölcsönt a vállalkozása céljaira. Ezek a gyenge lábakon álló kis cégek dőltek be először a 2008-as válság során, és teljes családok mentek tönkre" – fogalmazott az elnök.

A megoldás a nyugat-európai példa lehet, a kezdő vállalkozásoknak ott sincs vagyonuk, de ha van egy jó ötletük, akkor a bankok vagy más befektetők megfinanszírozzák azt, akár úgy is, hogy megrendelést adnak az induló cégnek.

Domokos László szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy az innováció fő terepe a kisvállalkozói szféra. A bank ebben úgy tud segíteni, hogy például a jövőbeni árbevétel terhére nyújt forgóeszköz- vagy megelőlegező kölcsönt az ígéretes kisvállalkozásnak.

Utóbbi tehát az árbevétel bizonyos százalékából fizeti vissza a hitelt, vagyis nem kell a saját vagyonát, egzisztenciáját is kockáztatnia. Ezt sokkal járhatóbb útnak tartja, mint a mai hazai banki gyakorlatot, ahol a pénzintézet ingatlanfedezetet, vagy netán készfizető kezességet követel a vállalkozói kölcsön fejében.

A megyei kamarák is segíthetnének abban, hogy havi néhány ezer forintos bérleti díjért cserébe minden kisvállalkozás jelen lehessen egy internetes értékesítési, kereskedelmi felületen. Ugyanakkor a kamarák vagy más nonprofit szervezetek az adóhatóság által ellenőrzött könyvelési, illetve adminisztrációs szolgáltatást is nyújthatnának, hiszen a vállalkozók jó része nem tanult számvitelt, nem tud eligazodni ebben a világban, így könnyen válhat adócsalóvá.

Összességében tehát olyan feltételeket kell teremtenie a kormánynak és a bankszektornak, hogy ne vegyék el az emberek kedvét a vállalkozástól – hangsúlyozta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére