Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Eddig több mint 155 ezer dolgozó után kértek bértámogatást

888.hu

2021.04.07. 18:50

Bodó Sándor bejelentette, hogy eddig több mint 155 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorokban működő cégek.

 

A támogatások 99 százaléka, azaz körülbelül 62 milliárd forint már meg is érkezett a vállalkozások számláira – írja az MTI.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a tavalyi visszaesést követően ismét 4,5 milliónál többen dolgoznak Magyarországon.

Hozzátette, a járványügyi készültségben is a kormány egyik legfontosabb feladata a munkahelyek megőrzése.

Eddig mintegy 25 ezer cég igényelte az ágazati bértámogatást, 155 ezer munkahely megvédésére fordítják a forrásokat, és a kifizetéseket a lehető leggyorsabban végzik a kormányhivatalok

– mondta az államtitkár.

Már több mint 2,5 millió magyar embert beoltottak, lakosságarányosan ez az európai élmezőnybe tartozó teljesítmény. Így az első fokozattal megkezdődhetett a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása, ami valamelyest könnyít számos kereskedelmi és szolgáltató vállalkozás helyzetén. Az ágazati bértámogatást azonban változatlanul kérhetik a cégek az áprilisi bérekhez is, a pályázatokat a hónap végéig lehet benyújtani”

– közölte.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Már megkapta az oltást a regisztráltak kétharmada Magyarországon

Eddig 4 millió 219 ezer ember regisztrált az oltásra, kétharmaduk (66 százalék) már meg is kapta az oltást – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

Oroszország reagált Biden szankcióira: hazaküldte az amerikai nagykövetet „konzultálni”

Oroszország reagált Biden szankcióira: hazaküldte az amerikai nagykövetet „konzultálni”

A moszkvai külügyminisztérium közölte, hogy az amerikai szankciók minden körére válaszolni fog.

Holnaptól ismét tartanak nyilvános miséket a katolikus templomokban

Valamennyi püspök kéri a papságot és a híveket, hogy továbbra is tartsák be a biztonsági előírásokat: kötelező a maszkviselés, a kézbe áldoztatás, a kézfertőtlenítő használata és a távolságtartás.

Rasszista BLM-aktivisták, hazug Népszava, rossz társaságba keveredett kvízprofesszor

Rasszista BLM-aktivisták, hazug Népszava, rossz társaságba keveredett kvízprofesszor

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth Rádióban, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Leslie Mandoki világhírű zenész pedig a 888.hu-nak adott interjút.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére