Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A döntő többség családbarátnak gondolja Magyarországot

Forisek Ádám

2019.07.26. 15:28

A közép-európaiak döntő többsége, 70 százaléka, a visegrádi országok (V4) lakosainak pedig még ennél is nagyobb aránya, 74 százaléka tartja családbarátnak országát.

A kutatást készítő Nézőpont Intézet pénteki közleménye szerint a hozzávetőleg 84 milliós közép-európai felnőtt lakosságból 60 millióan tartják családbarátnak az országukat, a visegrádiak 51 milliós felnőtt lakosságából pedig 39 millióan. A tizenegy közép-európai országban átlagosan mindössze 28 százalék mondta azt, hogy nem tekinti családbarátnak az országát, míg a visegrádiak körében még ennél is öt százalékponttal kevesebben, 23 százaléknyian – olvasható a közleményben.

Az intézet szerint a V4-országok mindegyikében növekedett valamilyen formában a családok számára juttatott támogatások összege, így nem meglepő ez az eredmény. Lengyelországban 2016 óta a második és minden további 18 éven aluli gyermek után havi 500 zlotys, mintegy 38 ezer forintos támogatás jár, ez is közrejátszhat abban, hogy a lengyelek 77 százaléka szerint családbarát országban élnek és csupán 18 százalékuk szerint nem.

Magyarországon a családvédelmi akcióterv keretében 2020-ban 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a családok támogatására. Valószínűleg ennek is köszönhetően Magyarországon 73 százalék szerint családbarát a környezet, 24 százalék szerint nem. Hozzátették: a legnagyobb arányban a határzárat ellenzők (50 százalék), a migrációpártiak (47 százalék) és a kvótapártiak (49 százalék) mondták azt, hogy Magyarország nem családbarát.

A családi pótlékot közel másfélszeresére növelő Csehországban a megkérdezettek 74 százaléka, a számos családbarát intézkedést (adókedvezmény növelése, ingyenes ebéd az óvodásoknak és iskolásoknak, szülési szabadság és támogatás kiterjesztése mindkét szülőre) bevezető Szlovákiában pedig 72 százaléka mondta azt, hogy családbarát országként tekint hazájára.

Megjegyezték: a visegrádi és a közép-európai országok előtt is van azonban még tér a fejlődésre, ugyanis Ausztriában ugyanerre a kérdésre 86 százaléknyian feleltek úgy, hogy országukat családbarátnak gondolják és mindössze minden tizedik osztrák mondta azt, hogy ez nincs így.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2019. május 27. és június 7. között készült a közép-európai régióban. Az Ausztriában, Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Szlovéniában, Horvátországban, Romániában, Bulgáriában és Szerbiában végzett kutatás egyenként 500-500, összesen 5500 fő megkérdezésével zajlott. A minta reprezentatív az adott ország társadalma szerint a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Brexit: megvan az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökének az aláírása

Brexit: megvan az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökének az aláírása

Aláírta az Egyesült Királyság európai uniós tagságnak megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken Brüsszelben.

Toroczkai: Az elnökségre aspiráló Jakab Péter garancia arra, hogy a még megmaradt nemzeti elkötelezettséget is kiirtsák a Jobbikból

Toroczkai: Az elnökségre aspiráló Jakab Péter garancia arra, hogy a még megmaradt nemzeti elkötelezettséget is kiirtsák a Jobbikból

A lényegre tapintott rá Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, amikor a Magyar Hírlapnak adott interjújában rámutatott: „Ha az Európai Unió azt szeretné, hogy ne legyen illegális bevándorlás, akkor nem létezne”.

Soros bejelentette, új egyetemmel folytatja harcát

Soros bejelentette, új egyetemmel folytatja harcát

A klímaváltozást és az autoriter kormányzatok elleni harcot tűzi zászlajára a Soros György által alapítandó új, globális egyetem, jelentette be a magyar származású üzletember a davosi Világgazdasági Fórumon.

Reflektorfényben az NGO-k, a Soros-hálózat politikai lobbiszervezetei

Reflektorfényben az NGO-k, a Soros-hálózat politikai lobbiszervezetei

Az elmúlt időszakban egyre több jel utal arra, hogy a tevékenységüket jelentős részben külföldi forrásokból fedező NGO-k (nem kormányzati szervezetek) korábbi, tisztán jogvédő funkciójukat háttérbe szorítva egyre nagyobb befolyást kívánnak szerezni a magyar politikai térben.

A tanúk a bírósággal is tudatták: Hasszán F. az Iszlám Állam terroristája

Mindenki tudta a szír férfiről, hogy az Iszlám Állam tagja, saját egységével járta a várost; az emberek látták azt, ahogy gyilkoltak.

Liget Budapest: tovább nő a zöldfelület aránya a Városligetben

Liget Budapest: tovább nő a zöldfelület aránya a Városligetben

További ötezer négyzetméterrel nő a zöldfelület a betonutak rovására a Városligetben, ahol 2019 végén 124 új ligethonos fát is elültettek a Liget Budapest projekt keretében, később pedig tovább bővül majd a park zöldfelülete.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére