Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Czeglédy fizethette az álfüggetlen Kész Zoltán kampányát

Bokor Gábor

2018.03.26. 14:25

Lehullott a lepel a baloldal egyik legnagyobb botrányáról.

Ahogyan arról a reggel folyamán már beszámoltunk, egy védett tanú szerint a csalással gyanúsított, jelenleg is a rácsok mögött ülő Czeglédy Csaba az általa vezetett Human Operator Zrt.-n keresztül vezette és finanszírozta Kész Zoltán veszprémi jelölt 2015-ös kampányát.

A tanú állítja, hogy a Human Operator és az alá rendelt cégek és iskolaszövetkezetek – elsősorban diákok bevonásával – aktívan részt vettek a kampányban, amelynek végén Kész Zoltánt országgyűlési képviselővé választották, holott ő elvileg függetlenként indult. A plakátok gyártásától, a plakátragasztáson és a nyomdai munkákon keresztül az aláírásgyűjtő aktivisták tevékenységéig minden szolgáltatást Czeglédy biztosított a kampányhoz. 

Százas nagyságrendben diákok végezték a plakátolást, sőt közvélemény-kutatásban és telefonos kampányban is részt vettek"

– fogalmazott az informátor, aki szerint ezt a fiatalok a magas, nettó ezer forinttól kezdődő órabérért szívesen csinálták, hiszen aki a kampány egészében közreműködött, az akár százezer forint nagyságrendű pénzt is kapott.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
20 vagyok, de nem kérek a Momentumból!

20 vagyok, de nem kérek a Momentumból!

Fegyőrék ugyanazt csinálják, mint az elődeik: értékrend és elvek nélkül uszítanak, hergelik a fiatal magyarokat. Ebből viszont mi, fiatalok köszönjük, de nem kérünk.

Merkel újabb felvételen remeg és rángatózik, de a sajtósa mindent tagad

Merkel újabb felvételen remeg és rángatózik, de a sajtósa mindent tagad

Ismét Angela Merkel német kancellár egészségügyi állapota került a világsajtó kereszttüzébe, miután egy hónap leforgása alatt már másodszorra szerepelt úgy a nyilvánosság előtt, hogy képtelen visszafogni remegését, rángatózását.

Itt vannak a babaváró hitel szabályai

A babaváró támogatáshoz nyújtott kölcsön jelzáloghitel felvétele esetén jelentős részben, legfeljebb 75 százalékban önerőként szolgálhat.

Weber elbukott – de ki lesz a befutó?

Weber elbukott – de ki lesz a befutó?

Manfred Weber vereségével érdekes helyzet állt elő, hiszen az Európai Néppárt kvázi csúcsjelölt nélkül maradt, mindezt úgy, hogy ugyanakkor a legnagyobb frakciót alkotja az Európai Parlamentben. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy mi eredményezte ezt a helyzetet, valamint hogy mi várható ezután, ehhez pedig a Századvég jogi szakértőjét, ifj. Lomnici Zoltánt is megkérdeztük.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére