Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Csak nem?! Megint kiderült, hogy a baloldal hazudik reggel, éjjel meg este

888.hu

2020.06.26. 11:45

Évek óta folyamatosan Magyarország elszegényedésével riogat a baloldal, az Állami Számvevőszék lezárult vizsgálata szerint azonban 2010-2017 között 908 ezer fővel csökkent a szegénységben élők száma, ami több mint kétszer annyi, mint a 2020-ra tett nemzeti vállalásban szereplő 450 ezer fő.

Az ÁSZ kapcsolódó elemzése rámutat, hogy

a szegénység mérséklése terén 2010 óta elért eredmények elsősorban a foglalkoztatás bővítésének köszönhetőek,

ezért a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásainak mérséklése érdekében prioritást kell adni a munkahelyek megőrzésének, illetve a munkahelyteremtés ösztönzésének.

Az Állami Számvevőszék megállapította, hogy a magyar kormány – az Európa 2020 stratégia szegénység csökkentésére vonatkozó célkitűzéseihez kapcsolódóan – 2011-ben megalkotta a nemzeti szintű stratégiát és az annak megvalósítását szolgáló intézkedési tervet. A szegénység csökkentésével kapcsolatban meghatározták a stratégiai célokat, definiálták a használt fogalmakat, valamint megtörtént a 2020-ra elérendő fő célok számszerű meghatározása is. A stratégiai célok megvalósítása érdekében hároméves intézkedési terveket készítettek. A tervezett intézkedések végrehajtására meghatározták a felelősöket, kialakították a szervezeti kereteket, a végrehajtásban résztvevők közötti koordináció, az együttműködés szabályainak rendszerét, valamint meghatározták a koordinációt végző szervezetet.

A számvevőszéki ellenőrzés megállapította, hogy

a szegénységi küszöb alatt élők felemelése érdekében kidolgozott stratégiák megvalósítása eredményes volt,

mivel a stratégiai dokumentumokban 2020-ra rögzített célértékek a kitűzött céldátum előtt teljesültek. 2008 és 2017 között Magyarországon 908 ezer fővel csökkent a szegénységben élők száma, amely csökkenés jelentősen meghaladta a 2020-ra vonatkozó nemzeti vállalásban szereplő 450 ezer főt.

2018-ban a teljes népesség 18,9%-át, vagyis 1 millió 813 ezer főt érintett a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata, ami a 2008. évi értékhez képest – az Európa 2020 stratégia célkitűzéseivel összhangban vállalt 5 százalékpont helyett – 9,4 százalékpontos csökkenést jelentett.

Ebből kiindulva az ÁSZ elemzői – illeszkedve a most lezárult ellenőrzéshez – megvizsgálták a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményeit, várható hatásait. A teljes terjedelmében jövő hétfőn elérhető elemzés bemutatja, hogy

a szegénységben élők számának és arányának 2010 és 2018 között bekövetkezett számottevő csökkenése elsősorban annak volt köszönhető, hogy a foglalkoztatás jelentősen bővült, ezzel párhuzamosan pedig a munkanélküliség csökkent.

A munkahelyeknek a járvány miatti megszűnése ezért komoly kockázatot jelent a szegénység mérséklése terén elért eredmények megőrzését illetően is – hívják fel a figyelmet az ÁSZ elemzői. Következésképpen

indokolt, hogy a gazdaságvédelmi intézkedések során a munkahelyek megtartásának és új munkahelyek létrehozásának ösztönzése előtérbe kerüljön.

A relatív szegénységben élők, illetve a szegénység kockázatának kitett háztartások aránya növekedésének elkerülése érdekében szükséges a gyermekes családok kiemelt támogatásának folytatása, és célszerű a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése – mutatnak rá az ÁSZ elemzői a teljes terjedelmében jövő hétfőn elérhető elemzésben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére