Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

CDU-s politikus: óriási hibát követett el az EP Magyarország megbüntetésével

Bertha László

2018.09.12. 17:10

Története egyik legnagyobb hibáját követte el az Európai Parlament Magyarország megbüntetésével - jelentette ki a Sargentini-jelentés elfogadásáról Arnold Vaatz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

A CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának helyettes vezetője a magyar közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy nagyon sajnálja az Európai Parlament döntését, és azt is, hogy számos párttársa részt vett a „Magyarország elleni büntetőakcióban”.

A német politikus mindemellett elmondta, hogy az EP döntésének pusztító hatása lesz, mert

a kelet-európai országok az eddiginél is komolyabban elgondolkodnak azon, hogy miként fordulhatnak el Európától.”

Arnold Vaatz a Sargentini-jelentésnek a magyar sajtó helyzetéről tett megállapításait bírálva hozzátette, hogy a jelentés nyugat-európai készítői abból indulnak ki, hogy Nyugat-Európában teljes a sajtó szabadsága, holott a német média működését tekintve kérdés, hogy ez valóban így van-e.

Kiemelte, hogy számos felmérés bizonyítja, hogy Németországban az újságírók nagyjából 80 százaléka baloldali pártok híve. A jelentést összeállító nyugati politikusok pedig nem élték meg az 1989-90 előtti, pártállami sajtóirányítás rendszerét, amelyben minden egyes szóról a pártközpont döntötte el, hogy bekerülhet-e az újságokba – tette hozzá.

A jelenkori magyar sajtóviszonyokat ehhez a rendszerhez hasonlítani annyira súlyos melléfogás, hogy hatására „a nullához közelít” majd a kelet-európai társadalmak hite abban, hogy az EU fel tudja fogni a valóságot és meg tudja érteni a társadalmi folyamatokat.

A CDU/CSU frakcióvezető-helyettese előítéletekkel és ideológiai elfogultságokkal terhelt, professzionális elemzést nélkülöző dokumentumnak nevezte a Sargentini-jelentést.

A német politikus szerint a jelentés és a róla folytatott vita elfogadhatatlan minősége a nyugat-európai politikusok „lelkiállapotának” is tulajdonítható. Nyugat-Európa ugyanis semmit sem tett a kelet-európai országok társadalmai által 1989-90-ben kivívott átalakulásért, a térség népei saját erejükből szerezték vissza szabadságukat, ami az utóbbi évszázadok egyik legnagyszerűbb történelmi fordulata volt. Európa nyugati része ebből kimaradt, ami sérti az ottani politikusok hiúságát – fejtette ki Arnold Vaatz.

Ezt követően hozzátette, hogy megértést kér Magyarországtól a nyugat-európai társadalmak „irigysége és kisebbrendűségi érzései” iránt, amelyek jellemző megnyilvánulása a Sargentini-jelentés.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére