Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Büszkék vagyunk rá, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot”

Forisek Ádám

2019.08.16. 17:48

Magyarország és a magyar nemzet nagy teljesítményeknek köszönheti létrejöttét és fennmaradását – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a budapesti Várkert Bazárban, ahol az államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: „a nemzeti horizont ma azért is széles, mert óriások vállain állunk”.

Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország Európa egyik legősibb államaként ma is létezik, szabadon él és jövőt tervez, amelyben minden magyarnak helye kell, hogy legyen, éljen bárhol is a világon.

Mindez Szent István király több mint egy évezreddel ezelőtti államalapításának máig termő gyümölcse – mondta Gulyás Gergely. Felidézte: Szent István foglalta elsőként írásba a törvényt és mutatott példát a jog méltányos és igazságos gyakorlására. Megszervezte a közigazgatást, a korszerű európai hadviselést ötvözte a hagyományos magyar harcmodorral, így korának katonai küzdelmeiből is győztesként tudott kikerülni.

Szent István tette a kereszténységet a nemzet életének részévé, és

neki is köszönhetjük, hogy a magyar kultúra úgy vált európaivá, hogy meg tudott maradni magyarnak

– mondta a miniszter.

Gulyás Gergely kitért arra is: Magyarország három évtizede nyerte vissza szabadságát. „Minden mai vitánk ellenére ennek a változásnak az áldása, hogy ez az ország ma saját akaratából, demokratikus módon dönthet az ország jövőjéről és sorsáról”.

Ezért lehetnek bár közöttünk súlyos politikai viták, de ne felejtsük el, hogy aki ma a rendszerváltoztatás szükségességéről beszél, az diktatúrát akar újra Magyarországon!

– fogalmazott.

Hozzátette: „a rendszerváltoztatáskor magától értetődő természetességgel tértünk vissza az évezredes útra”.

Államalapító Szent István királyunk kötötte össze a kereszténységgel a magyar államiságot, a nemzeti önállóságot”

– idézte Antall József egykori miniszterelnököt, hozzátéve, hogy ami Antall József kormánya idején még vitathatatlan érték volt, az „mára nem csupán megkérdőjelezhetővé, hanem támadottá, időnként úgy tűnik, üldözendővé vált”.

Mi azonban továbbra is ragaszkodunk ahhoz, amit majdnem egy évtizeddel ezelőtt az Alaptörvényben rögzítettünk, hogy büszkék vagyunk rá, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette

– fogalmazott Gulyás Gergely.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére