Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Bővülhet a versenyképességi támogatások keretösszege

Ányos Miklós

2020.05.19. 16:15

Átlépte a 100 milliárd forintot a vállalkozások igénye a versenyképességi támogatásra, ezért a kormány bővítheti a versenyképességi hozzájárulások keretösszegét – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután három cégnek adott át támogatási okiratot.

Szijjártó Péter szerdán kéri a kormánytól újabb források megnyitását a versenyképesség-növelő program számára. Csak hétfőn 14 cég kért ilyen támogatást, a meghirdetés óta már 540. A jelentkezők összesen 260 milliárd forint értékű fejlesztést vállaltak. A versenyképesség-növelő program fedezete múlt héten duplájára, 100 milliárd forintra nőtt. A külgazdasági és külügyminiszter a kormányfő kérésére fogja jelezni, hogy a fejlesztési igények a megemelt keretet is átlépték.

Szijjártó szerint az elmúlt 10 év fejlesztéspolitikáját igazolja a kiemelkedő vállalkozói érdeklődés. Helyes döntés volt tehát a magyar cégek erősítése, ráadásul a fejlesztésekkel együtt az eddigi jelentkezők több mint 96 ezer álláshely megtartását is vállalták. Az újrakezdés sikere a munkahelyeken múlik, így azokat ugyanúgy védeni kell, mint az emberek egészségét. A válság ugyanakkor nemcsak visszaesést, hanem lehetőségeket is rejt. Átalakulnak a világgazdasági szabályok és erőviszonyok, és aki most tud fejleszteni, bővíteni, versenyelőnyre tehet szert. Hozzátette, hogy a kormány indokoltnak látná a 800 ezer eurós támogatási korlát emelését, ám erre csak az uniós döntéshozók jóváhagyása után volna lehetőség.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden három cégnek adott át támogatási okiratot. A Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. 580 millió forintos beruházása több mint 287 millió forint költségvetési forráshoz jut. Merényi Jakab, a kiskunhalasi cég ügyvezető igazgatója a rendezvényen elmondta, hogy a 2008-as válság után döntöttek hosszú távú vállalati stratégia kidolgozásáról. A válság átmenetileg visszavetette a fejlesztéseket, de szeretnének ács- és asztalosüzemet építeni, és a nyílászárógyártást is áttelepítenék nagyobb telephelyre, ahol legkésőbb 2021-ben el is kezdődhetne a termelés.

Bányai Gábor, Kiskunhalas országgyűlési képviselője (Fidesz) úgy látja, hogy a vállalkozások és a kormány gyors reagálásának köszönhetően belföldön hamar véget érhet a válság. A visszajelzések alapján minden országrész kezdi visszanyerni a lendületét, és velük együtt Bács-Kiskun megye is az újrakezdésen dolgozik.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében termelő Gémtech Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft. majdnem 574,5 millió forintos beruházása 287 millió forintot meghaladó állami támogatásra számíthat. Nagy Péter ügyvezető igazgató közölte, hogy a tervezett technológiafejlesztés növelheti a külföldi értékesítéseket, de létszámbővítést is terveznek, mivel a képzett munkavállalók szaktudására is szükségük van.

A térség országgyűlési képviselője szerint az előző nagy válság azért okozott jelentős károkat 2008-ban, mert nem követte cselekvés és kezdeményezés. Seszták Miklós (Fidesz) ezért is üdvözölte, hogy a Gémtech a válság ellenére is kezdeményezett, példát mutatva a vállalkozóknak, és megélhetést adva a helyi munkavállalóknak.

A szerelvénygyártó mosonmagyaróvári Teka Magyarország Zrt. mintegy 188 millió forintos fejlesztése 94 millió forintot meghaladó költségvetési hozzájáruláshoz jut. Luka János vezérigazgató versenyképességi fejlődést vár a gyártást korszerűsítő beruházástól, és abban is bízik, hogy az ellátási láncok várható rövidülése fellendíti a külföldi értékesítést. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy válság utáni keresletnövekedést csak azok tudják kihasználni, akik már most készülnek a fellendülésre. Az előjelek Magyarországon kedvezőek, és a vállalat külföldi tulajdonosai is arról számoltak be, hogy más államok súlyosabb csapásként élik meg a mostani válságot.

Nagy István agrárminiszter a térség országgyűlési képviselőjeként megköszönte, hogy a legjobb időben érkezett a támogatás, a vállalkozások pedig kihasználták a lehetőséget. A korábban Mofémként ismert mosonmagyaróvári üzem több mint egy évszázada úgy tartozik hozzá a térséghez, hogy közben mindig meg tudott újulni.

A KKM hétfő óta ad át Magyarországon működő vállalkozásoknak a versenyképesség-növelő támogatásról szóló okiratokat. A program költségvetési forrásból azonnali, vissza nem térítendő hozzájárulással segíti a pályázó cégeket.

 

MTI

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor nyolc képet töltött fel Facebookjára

„Hajrá, Sárospatak” album a címe. Tekintsék meg a felvételeket.

Ennél jobb hír nem is érkezhetett volna

Ennél jobb hír nem is érkezhetett volna

A Moody's felminősítette hazánkat, különös, de a németek már tudhatják a vasárnapi választási eredményt, 80 éve született a „Császár”, a fiát kérdeztük róla.

Orbán Viktor bejegyzése Sárospatakról

Tanévnyitó a Tokaj-Hegyalja Egyetemen – írta Facebook-oldalára.

Ellenzéki komintern, második felvonás – csúcsböszmeségek

Ellenzéki komintern, második felvonás – csúcsböszmeségek

Az alábbi írásban csokorba kívánom szedni a második, az RTL Klub független-objektív munkatársának moderálásával megvalósuló, előválasztási „vita” legfontosabb szólások és legnagyobb böszmeségeit – amilyeneket még „ország-világ nem látott”. A vállalkozás nem kicsi, hiszen a jelenlévők személye önmagbán garancia a színvonalas és korántsem demagóg párbeszédre.

Ferenc pápa ismét hangsúlyozta kedvező magyarországi élményeit

Ferenc pápa ismét hangsúlyozta kedvező magyarországi élményeit

Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal, akit magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban majdnem két héttel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tett budapesti látogatása után.

Orbán is aláírta... – Videó

Orbán Viktor: „Ne hagyjuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak! Írja alá Ön is!” Új Facebook-videóval jelentkezett Orbán Viktor.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére