Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Botka mától már nem miniszterelnök-jelölt

Bokor Gábor

2017.10.02. 09:06

Pár hónappal a választás elõtt mondott le Botka László a pozícióról.

A szegedi városvezető ma délelőtt 9:30-kor jelenti be döntését. Molnár Gyula pártelnök pedig 10 órakor tart Budapesten sajtótájékoztatót.

Elvileg hétfőn lett volna Botka Lászlónak televíziós vitája a Jobbik miniszterelnök-jelöltjével.
 

Az utóbbi napokban többen is elfordultak Botka Lászlótól, aki egy új programmal akarta összekovácsolni a baloldali törpepártokat. A DK szombaton jelentette be, hogy koordinált egyéni jelöltállítást javasolnak és önálló listát állítanak a 2018-as választásokra.

A szegedi polgármester azzal indokolta döntését, hogy a politikáját nem támogatták „kint”, és fontos politikusok nem támogatták bent, saját politikai közösségében.

Botka László bejelentette, ha másnak sikerülne elérnie az ellenzéki összefogást, akkor beállna mellé.

A párt reggel óta tartó elnökségi ülésén jelentette be Botka lemondását Molnár Gyula. Hiller István választmányi elnök bejelentette, hogy a párton belül zavarok vannak. A politikus 5-ös skálán 4-esre értékelte a jelenlegi kavarodást az MSZP-n belül.

A szocialisták alelnöke, Ujhelyi István is lemondott. 

Méltatlan és számomra vállalhatatlan az a folyamat, ami a demokratikus oldalon történik"

– írta a levelében az alelnök, aki szerint a baloldali pártok végletesen megosztottá és megtörtté váltak.

Botka László rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hibázott, ugyanis nem gondolta, hogy az általa vezetni kívánt pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek a parlamentben.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Transzvesztiták olvastak mesét a gyerekeknek egy amerikai könyvtárban

Transzvesztiták olvastak mesét a gyerekeknek egy amerikai könyvtárban

A texasi Dallasban két drag queen látogatott el a Grauwyler Park Branch könyvtárba, ahol mesét is olvastak a gyerekeknek.

„Összefogással meg tudunk maradni kereszténységünkben, nyelvünkben, magyarságunkban egyaránt”

A székelyföldi Atyhán szombaton felszentelték azt a római katolikus templomot, amelyet egy villámcsapás okozta 2016-os tűzvész után kellett újraépíteni. Az eseményen Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is részt vett.

Egyre durvábban tolják a fehér bűntudatkeltést Hollywoodban

Egyre durvábban tolják a fehér bűntudatkeltést Hollywoodban

Mert ha fehér vagy és esetleg támogatod Donald Trumpot, akkor szégyelld el magad! Kritika a When They See Us sorozatról.

Balesetet szenvedtek a migránsok, miközben a rendőrök elől menekültek

Harminchárom illegális bevándorló sérült meg egy észak-macedóniai autópálya-balesetben – jelentette az A1 helyi televíziós csatorna az ügyészség közlésére hivatkozva.

Vörös brigád

Vörös brigád

Az alaptörténet már több hetes: egy illegális migránsokat szállító hajó német kapitánynője az olasz állam tiltása ellenére kikötött Lampedusánál és partra tette a migránsokat. Engedély nélkül, ráadásul úgy kötött ki, hogy az olasz parti őrséget is eltiporta volna a hajójával, ha azok nem vigyáznak. Salvini olasz belügyminiszter – nagyon helyesen – azt mondta: a kapitánynőnek börtönben a helye, de ha a bíróság másképp dönt, mindenképpen kiutasítják. (Olaszországban ez a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik.)

Miért nagy dolog, hogy minden magyar csapat továbbjutott a nemzetközi kupákban?

Miért nagy dolog, hogy minden magyar csapat továbbjutott a nemzetközi kupákban?

Remekül kezdtek a magyar focicsapatok az El-ben és a BL-ben, de mennyire nagy dolog sikerrel venni az első kört?

Turbósivalkodás várható: Trump kiállt a hívei mellett

Donald Trump amerikai elnök egy pénteki sajtótájékoztatóján dicsérte azokat a híveit, akik egy minapi észak-karolinai nagygyűlésen visszhangozták azt a kijelentését, miszerint azoknak a kongresszusi képviselőknek, akik bírálják a kormányt, vissza kellene menniük felmenőik hazájába.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére