Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Botka ellen is nyomoznak az Aquapolis-ügyben

Ányos Miklós

2019.10.11. 10:15

A baloldali városvezetésnek el kell számolnia azzal a vagyonnal, amit az évek során elherdáltak – közölte Tápai Péter, a szegedi Fidesz alelnöke.
Az Aquapolis-ügy a baloldali vagyonátjátszás iskolapéldája. A szegedi Aquapolis 30 ezer négyzetméteren, több mint 10 medencével, közel 8 milliárd forintból épült 2010-ben, 5 évvel később mégis mindössze 1,4 milliárd forintért jutott hozzá Szeged város 80 százalékos tulajdonrészéhez Leisztinger Tamás, az MSZP-s kötődésű milliárdos oligarcha

– mondta sajtótájékoztatóján Tápai a Szeged Ma szerint.

Az alelnök kifejtette, hogy a vagyon átjátszásával a szegediek elvesztették az uszodát, ahol alacsony áron fürödhettek, az önkormányzat pedig egy nagy értékű ingatlant herdált el. Szerinte Leisztingerék milliárdokat spóroltak a beruházáson, de nagyon jól járt a Szeviép is, ezzel szemben a szegedi önkormányzatot legalább 2,5 milliárd forint vagyoni hátrány érhette. Közölte, a nyomozás jelenleg is zajlik, melynek látóterében van Nagy Sándor alpolgármester, illetve Botka László polgármester is.

Botka László, Szeged polgármestere | Fotó: MTI

A szegedi Fidesz alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy Botka környezetében ez nem az első büntetőügy; a polgármester közvetlen bizalmasait, Solymos László korábbi alpolgármestert, a főjegyzőt és a kabinetvezetőt hűtlen kezelés miatt ítélte el az elsőfokú bíróság.

Tápai beszámolt arról is, hogy Botka egyik legfőbb bizalmasa ellen feltehetően NAV-vizsgálat zajlik számlavásárlás miatt, miközben Joób több, nagy értékű szegedi ingatlanfejlesztésben is érdekelt. Felhozta a Mars téri piac ügyét is, ahol az ott dolgozók megélhetését számolták fel, de nemrég leporolták az aktákat és újra nyomozást indítottak.

A városháza tele van büntetőügyekkel, köztörvényesekkel, sikkasztókkal és gyanús gazdasági manőverekkel, elég csak a kormánytól kapott uszodapénz szabálytalan parkoltatására gondolni

– mondta az alelnök.

Tápai kitért a múlt héten kirobbant nőverős botrányra is. A polgármester beszállítója megverte kolléganőjét, miután az bejelentette felmondását. Botka ennek ellenére sem szakította meg a kapcsolatot az elkövetővel, sőt el sem határolódott az agressziótól.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére