Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Bemutatták a Covid-19 legyőzése kapcsán eddig elért eredményeket

888.hu/MTI

2020.05.28. 21:49

A Kásler Miklós által életre hívott orvostudományi kutatási konzorcium csütörtökön mutatta be az eddig elért eredményeket a kórházak főigazgatóinak tartott szakmai videokonferencián.

A konzorcium többek között a Covid-19 járvánnyal kapcsolatban a vírus természetével, a fertőzés lefolyásának mechanizmusával foglalkozik, továbbá a lehetséges vakcinát és a különböző terápiás kezelések lehetőségeit kutatja – tájékoztatott sajtóközleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A közlemény szerint a „miniszter bevezetőjében megköszönte valamennyi résztvevőnek, hogy szerepet vállalt ennek a nagyon nemes és szép célnak az elérésében”.

Nagy reménységgel várjuk a kutatások eredményeit

- hangsúlyozta a tárcavezető.

Kásler Miklós kiemelte, hogy az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek döntő szerepük volt abban, hogy Magyarországon sikerült alacsony szinten tartani fertőzést, és a kormány a Covid-19 járvány kezdetétől kiemelt figyelmet szentelt a vírussal és az általa okozott megbetegedésekkel kapcsolatos orvostudományi kutatásoknak, klinikai vizsgálatoknak.

A tájékoztatás szerint a konferencián elhangzott, hogy a magyar egészségügyi intézmények egységes rendszert alkotnak, melyek között az országos intézetek a saját területükön kimagasló szakmai tudással, tapasztalattal és kutatási módszertani ismerettel rendelkeznek.

Az ellátásban szerzett nagyszámú tapasztalat kiváló lehetőségnek látszott arra, hogy összefogásukkal komplex kutatási kérdéseket is gyorsan megválaszoljanak. Mi több, az elért eredményeket rövid idő alatt a klinikum szolgálatába tudják állítani.

Kásler Miklós ennek érdekében már márciusban felkérte az országos intézeteket, hogy komplex szakmai tapasztalataikra, kutatási és szakmai felkészültségükre támaszkodva alakítsanak konzorciumot, és szükség szerint vonják be a különböző egyetemeket a Covid-19 kapcsán felmerülő szakmai kérdések megválaszolásába. Az általa létre hívott konzorciumban azok a nagy nemzeti intézetek vesznek részt, melyek a járvány leküzdésében is a legnagyobb terhet vállalták – írták.

A kutatómunka „A COVID-19 járványra adott komplex válasz” című szakmai koncepcióval indult útjára. A konzorciumot négy országos intézet: a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Dél-pesti Centrumkórház és Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezéstudományi Intézet alkotja, bevonva három egyetem különböző kutatócsoportját, így a Pécsi Tudományegyetem, az Állatorvostudományi Egyetem bioinformatikai kutatócsoportjait, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem komplex rendszerek fizikája tanszékét.

Mint írták, a konzorcium céljai közül már több teljesült.

Az NNK Légúti Vírusok Nemzeti Referencia Laboratóriumában Magyarországon először és Európában is az elsők között izolálták az élő SARS-CoV-2 vírust, amely segítségével megnyílt az út a hazai vakcinafejlesztéshez is. A DPC-ben gyógyult betegek által adott vérből az OVSZ más Covid-19 betegek plazmaterápiájára alkalmas vérkészítményt állított elő, melynek segítségével már több beteg is meggyógyulhatott hazánkban.

Hozzátették, a konzorcium együttműködést alakított ki további országos intézetekkel, így az Országos Onkológiai Intézettel, ahol Nagy Péter kutatócsoportja olyan molekuláris útvonalakat vizsgál onkológiai betegségekben, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonítanak a koronavírus elleni gyógyszerfejlesztésben is. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben pedig a BCG-vel való újraoltás védőszerepét kezdték vizsgálni, valamint olyan klinikai vizsgálatba kezdtek, amely a Covid-19 által okozott tüdőfibrózis kivédésével kapcsolatos.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Pofátlankodik a baloldal

Pofátlankodik a baloldal

Mondjuk elég vastag a bőr a képükön hozzá...

Szicíliában feszkó van a migránscsoportok miatt

Szicíliában feszkó van a migránscsoportok miatt

A migránsoknak fenntartott karanténhajó eltávolítását követelte a szicíliai Porto Empedocle kormánypárti polgármestere hétfőn, miután újabb 180 fős migránscsoportot készülnek áthelyezni az olasz kikötővárosban állomásozó karanténhajóra.

Tovább folytatódik a szobordöntögetés

Tovább folytatódik a szobordöntögetés

Úgy tűnik már Federick Douglass, a 19. századi fekete bőrű emberi jogi aktivista is rasszista, ugyanis a New York államban lévő Rochesterben a múlt hét végén az ő szobrát is ledöntötték az amerikai közszolgálati rádió (NPR) jelentése szerint.

Újabb bizonyíték Soros álszentségére

Újabb bizonyíték Soros álszentségére

Miközben Soros a kisebbségek nagy védelmezőjének szerepében próbál tetszelegni és támogatja a BLM mozgalmat, nem kis összegeket fordít abortusz klinikák finanszírozására is, ami a V4NA hírügynökség beszámolója szerint a fekete közösség egyik legnagyobb ellensége. Most akkor hogy is van ez?

Újra ezer fölött van az aktív betegek száma Ausztriában

Az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint 1012 aktív beteget tartanak nyilván.

Őrült balhé: célkeresztben Trump és Orbán

Őrült balhé: célkeresztben Trump és Orbán

Sokan máig nem tértek napirendre azon, hogy egy őrült tettére érthetetlenül büszke amazon vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós szobrát a belvárosban a minap.

Illatos út UPDATE: önmagát hazudtolja meg Gyurcsány egykori testőre

Illatos út UPDATE: önmagát hazudtolja meg Gyurcsány egykori testőre

Korábban írtuk, hogy a Karácsony vezette főváros rendészeti igazgatósága (FÖRI) szerződést bontott az Illatos úti ebtelepen évek óta segítő tevékenységet folytató DOKTA alapítvánnyal, s emiatt közel 4 millió forint értékű adománytól esnek el a gazdátlan ebek. Az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre nemrég válaszolt a Handl Tamás, Gyurcsány korábbi személyi testőre által igazgatott FÖRI. Csak arra nem figyeltek, hogy ne hazudtolják meg saját magukat...

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére