Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ballib bukta: a cserdi polgármester, Bogdán László elfelejtette, hogy elítélték sikkasztásért

Vincze Viktor Attila

2017.10.27. 12:05

A Hír TV és az ATV egyik állandó vendégérõl, a mindenhez értõ, ballib megmondóember Bogdán Lászlóról a pecsma.hu kiderítette, hogy Cserdi polgármestere 2010-ben nagy tételben tulajdonított el mobiltelefonokat, amiért két év börtönre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, amit négy év próbaidõre felfüggesztettek. Amikor a lap rákérdezett Bogdánnál, hogy mit tud errõl, a polgármester azt közölte: nem tud az ítéletrõl, de ha a törvényszék ezt mondja, akkor az biztosan így is van. Néhány héttel korábban egy rendezvényen pedig még azt mondta egy kérdésre válaszolva Bogdán, hogy õt "felmentették" az ügyben.

Bogdán László az Elcoteq termelési vezetőjeként dolgozott, mikor 2010-ben vádat emeltek ellene. Cserdi polgármestere a cégnél termelési és raktárvezetési feladatokat látott el, rá volt bízva a raktárban lévő valamennyi árucikk, melyek felett felügyeletet gyakorolt, tárolásukat, kezelésüket látva el – közölte a Pécsi Törvényszék a pecsma.hu érdeklődésére.

A közügyektől nem tiltották el, ezért maradhatott polgármester Cserdiben.

A bíróság tájékoztatása szerint a polgármester 2010 februárjától több mint három hónapon keresztül – egy másik vádlottal együtt, az ellenőrzési szabályokat ismerve és annak hiányosságait kihasználva – nagy tételben különböző mobiltelefonokat, alkatrészeket és tartozékokat vitetett ki a gyár területéről, tulajdonított el.

A polgármestert ezért 2014-ben jogerősen, másodfokon sikkasztásért és társtettesként elkövetett sikkasztásért két év börtönre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, amit négy év próbaidőre felfüggesztettek.

Amikor Bogdán Lászlót a jogerős ítélettel kapcsolatban a napokban megkereste a lap a faluvezető szűkszavúan azt nyilatkozta:

Nem tud az ítéletről, de ha a törvényszék ezt mondja, akkor az biztosan így is van, de ő nem követte az eseményeket."

2013-ban még jó volt a polgármester memóriája.

Bogdán László 2013-ban indította el a "köcsögmentesítő programját", aminek keretében roma fiatalokat vitt be szüleikkel együtt egy röpke látogatásra a pécsi börtönbe, elrettentő példát állítva eléjük.

Amikor a pécsi lap rákérdezett arra, hogy saját ügye és a köcsögmentesítő prevenciós program tulajdonképpen hogyan is férhetett meg egymás mellett, a polgármester azt felelte, erről személyesen beszélne, majd gyorsan azzal zárta le a beszélgetést, hogy "át kell szállnia a vonaton".

Ez a válasz annak fényében különösen érdekes, hogy 2013-ban, amikor még folyamatban volt a személye elleni büntetőper, akkor a polgármester még egyáltalán nem felejtette el – a nyilvánosság előtt sem – a 2010-ben történteket. 

Én vagyok az a férfi, akit három éve lopás miatt kirúgtak az Elcoteqből. Azóta is perben álok a céggel, a lelkiismeretem tiszta, a bíróság meg dönt, ahogy dönt"

– nyilatkozta még 2013-ban a bama.hu-nak.

Szeptemberben meg azt mondta Bogdán polgármester úr, hogy őt felmentették az Elcoteq ügyben

A Roma Polgárjogi Akadémia szeptember végi rendezvényén egy a közönségből érkező kérdésre reagálva a cserdi polgármester konkrétan azt mondta, hogy őt felmentették az Elcoteq ügyben. Bogdán László fontosnak tartotta még  megjegyezni, hogy egyébként ebben az ügyben nem volt semmilyen politikai szál sem.

A You tube videó fevételen 01,19,08-nál hangzik el Bogdán úr kijelentése miszerint őt felmentették.

Bogdán Lászlót más ügyekben is cserbenhagyta már a memóriája

Cserdi polgármestere néhány nappal ezelőtt már a hírekbe került egy hasonlóan memóriaproblémákra utaló üggyel.  A Hír TV Privátszféra című műsora Bogdán Lászlóval, Cserdi polgármesterével forgatott, majd a műsor promóciós Facebook-oldalán megjelent egy bejegyzés, miszerint a politikust – csak a saját elmondása szerint és tanúk nélkül – leköpték és megrugdosták a Roma Parlament fórumát követően, távozás közben.

A rendezvényt szervező volt SZDSZ-es Horváth Aladár azonban többekkel együtt cáfolta a Bogdán által elmondottakat. Horváth Aladár elmondta, hogy a teljesen békés és kis létszámú értelmiségi fórum végén személyesen és többen is  elkísérték a polgármestert az őt váró taxihoz, és nem történt ez idő alatt semmilyen atrocitás.

De Bogdán László megszólalt az őcsényi migránsüdültetési ügy kapcsán is. Cserdi polgármestere a Hír TV Szabadfogás című műsorában bejelentette, hogy a települése a Migration Aid segítségével szívesen látja a menekült családokat. Még üzent is Orbán Viktornak is:

Miniszterelnök úr, most ne dobjanak majd a fekete autóba, de én szeretném, ha ezeket az embereket egy picit jobban figyelnénk és óvnánk.” 

 

Kíváncsian várjuk, kiderül-e, hogy Bogdán László – aki a ballib médiavilág egyik celebje volt eddig – vajon miért felejtette el mostanra az őt érintő büntetőügyet, és hogy vajon az őt rendszeresen szerepeltető ATV-ben és Hír TV-ben ezentúl milyen ügyekben szerepel majd a memóriaproblémákkal küzdő polgármester.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Így vigyáznak a románok és az ukránok a természeti kincseinkre | VIDEÓ

Így vigyáznak a románok és az ukránok a természeti kincseinkre | VIDEÓ

Gigantikus hulladékszigetet videóztak le a Tiszán, a szemét nagy része nem a mai Magyarország területén került a folyóba.

Varga-Damm, a kommenthuszár

A Simicska Lajos által a Jobbikba dobott Varga-Damm Andreánál valami nagyon nincs rendben.

Szijjártó: ha egy kormány megsértené a demokratikus normákat, akkor nem választanák meg

Szijjártó: ha egy kormány megsértené a demokratikus normákat, akkor nem választanák meg

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy washingtoni konferencián beszélt erről.

Újabb katonákat vezényelnek a déli határra az amerikaiak

Az amerikai védelmi minisztérium jóváhagyta, hogy újabb 2100 katonát vezényeljenek az amerikai-mexikói határra az illegális bevándorlás feltartóztatásának céljából.

Mégis elmarad a világvége szeptemberben

Nem csapódik a Földnek szeptemberben az a majdnem 50 méter átmérőjű aszteroida, mely száz hirosimai atombombáéval felérő erejű robbanást okozhatott volna.

Kettős győzelemmel továbbjutott a Ferencváros!

Kettős győzelemmel továbbjutott a Ferencváros!

A Ferencváros 3-2-re nyert a bolgár Ludogorec vendégeként a szerdai visszavágón, így kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójából.

Még az uniós biztos szerint is túl sok migráns indul útnak

Még az uniós biztos szerint is túl sok migráns indul útnak

Noha a hivatalos adatok szerint az Európába irányuló migráció valamelyest csökkent, a Földközi-tengeren még mindig kritikus és aggasztó a migrációs helyzet, még mindig túl sokan indulnak útnak az életüket kockáztatva a jobb élet reményében – jelentette ki Hrisztosz Sztilianidesz humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős uniós biztos Strasbourgban szerdán.

A bevándorláspártiak siránkoznak, Ausztrália azonban továbbra is őrzi a határait

A bevándorláspártiak siránkoznak, Ausztrália azonban továbbra is őrzi a határait

„Ha vízum nélkül hajózol ide, nem fogsz itt letelepedni” – üzenik az ausztrálok.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére