Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az MSZP ismét házhoz ment a pofonért: nincs köztársasági elnökjelöltjük

888.hu

2017.01.03. 10:28

Megérkezett a 2017-es év elsõ aláírásgyûjtése. A világmegváltó "civilek" lázas keresgélés után megtalálták Áder lehetséges kihívóját Majtényi László tengerjogász személyében.

Az MSZP álláspontja szerint Majtényi László a magyar közélet kiemelkedő alakja, olyan ember, aki tudományos és közéleti munkásságával egyaránt bizonyította elkötelezettségét a demokratikus jogállam és a hatalom nélküliek képviselete mellett – mondja ezt az az MSZP aki több, mint 12 évig volt hatalmon, nem számítva az állampárti időszakot. 

Majtényi László egyébkét a "Poloska Intézet" elnökeként évente több millió forintot zsebel be Sorostól, persze ez mit sem zavarja az MSZP-t és az örökös rettegőket. 

A szocialisták Majtényit olyan embernek tartják, aki államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit, hanem az egész országot tudná képviselni, ezért megfelel az MSZP feltételeinek.

Az Elnököt a köztársaságnak! csoport jelöltje

széles társadalmi támogatottsággal rendelkezik, és tiszteletre méltó civilek kezdeményezik a megválasztását."

Lássuk, hogy kik azok a tiszteletre méltó "civilek"

Az Elnököt a köztársaságnak! csoport levelét a szervezők mellett 38-an írták alá.

A főcivil Ferge Zsuzsától kezdve, Heller Ágnes filozófuson át egészen Iványi Gábor lelkészig mindenki tiszteletre méltó és megbecsült, de társadalmi támogatottságuk konvergál a

0 - hoz.

Amúgy meg nincs is tengerünk.  

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére