Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az ellenzéki erõszak miatt szigorítaná a házszabályt Kövér László

Vincze Viktor Attila

2018.12.14. 10:54

Szigorítaná a házszabályban rögzített fegyelmi büntetéseket Kövér László, az Országgyûlés elnöke, mivel szerinte a parlament szerdai ülésén történtek után az ellenzék részérõl rendszeresen szélsõséges politizálásra lehet majd számítani.

A Fidesz országos választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy pártja még az idén listát készül állítani a jövő májusi európai parlamenti választásokra.

A parlament őszi ülésszakának leglényegesebb politikai történései Kövér László szerint a szerdai parlamenten belüli, illetve Kossuth téri rendbontások voltak. Kövér László az Arénában úgy fogalmazott, hogy a Házon kívüli rombolások és anarchista cselekedetek minőségükben semmiben sem különböztek attól, amit az ellenzék a parlamenten belül csinált. Megítélése szerint az ellenzék a parlamenti patkón belül mindenképpen meg akarta akadályozni a túlóratörvény elfogadását.

Minden előkerült, amit az elmúlt nyolc évben kipróbáltak a parlamentben, a majmozástól az üvöltözésen át, miközben a Ház folytatta a munkáját"

– mondta Kövér László, majd hozzátette, hogy meglepetésére a hölgyek voltak a legvérmesebbek, szerinte a verbális agresszióban is ők szoktak a parlamenti felszólalásokban a legmesszebbre elmenni.

A szerdai ellenzéki parlamenti akciót az Országgyűlés elnöke nem politikai, hanem inkább lélektani okokra vezeti vissza. Szerinte az ellenzéki képviselők olyan mértékben frusztráltak, hogy nem képesek a józan mérlegelésre, a higgadt stratégiakészítésre. Hozzátette, hogy szerinte intellektuálisan is nagyon nehéz helyzetben van az ellenzék, mert hiányoznak azok a szakértők, akik hasznos tanácsot tudnának adni.

Kövér László úgy látja, hogy annál, amit a kormány csinált Magyarországon 2010 óta, nehéz hitelesen sikeresebbet ígérni, különösen annak a baloldalnak nehéz, amelyik 2010 előtt romba döntötte az országot, és annak a Jobbiknak, annak az LMP-nek és annak a Párbeszédnek sem egyszerű, amelyiknek a képviselői Kövér László szerint hiteltelenek.

A házelnök úgy látja, hogy akárcsak Európa más államaiban, Magyarországon is megbomlóban van a nemzeti kohézió. Szerinte főleg a fiatalok körében tapasztalható ez. Mint mondta, eszmék, jövőképek nélkül nehéz értelmes politikai cselekvésre lehetőséget találni, és ez is egyfajta frusztráció.

Az Országgyűlés alelnöke, a Fidesz választmányi elnöke a jövő májusi európai parlamenti választásokról szólva bejelentette, hogy a Fidesz még az idén listát készül állítani a választásokra.

Jövő héten országos választmányi elnökségi ülést tart a párt, ahol ha sikerül összeállítani az európai parlamenti választási listának legalább azt a részét, amely annyi nevet tartalmaz, ahány mandátumot Magyarország elnyerhet, akkor egy ilyen listát beterjesztenek a választmány elé. Mint mondta, a listaállításnál sok szempontot kell ötvözni, de fontos, hogy néhány fajsúlyos fideszes politikus mindenképpen maradjon az Európai Parlamentben. Több mint tíz mandátumra számítanak, ami szerinte nem olyan sok, ha minden szempontot érvényesíteni akarnak.

Kövér László úgy látja, hogy a hagyományos európai jobboldali és balközép pártok, amelyek belekényelmesedtek a hatalomba, a politikájukon ugyan még nem, de a retorikájukon az utóbbi időben már elkezdtek változtatni. Példaként említette a politikus a migráció kérdését, ahol a szóhasználatban szerinte már érzékelhető a változás, érzékelik ezek a pártok, hogy veszélyben vannak, és próbálnak a közvélemény felé húzódni, így menteni a menthetőt.

Kövér László beszélt arról is, hogy szerinte a baloldal, a szocialisták és a szociáldemokraták menthetetlenek, a jobboldalon pedig a nemzeti szuverenitást védő, radikális pártok jönnek fel, ezért mint mondta, maga is érdeklődéssel várja, hogy milyen koalíciók jönnek létre a választások után. Abban ugyanakkor biztos, hogy sok országban a pártok migrációhoz való viszonya lesz a meghatározó az EP-választásokon.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a kormány és a Fidesz nem EU-ellenes. A nemzeti érdekek érvényesítésére ma az Európai Uniót tartja a lehető legjobb keretnek, ugyanakkor úgy látja, hogy az Európai Unió nem elég erős, és azért vesztette el a bizalmat nagyon sok társadalomban, mert ezeknek a nemzeteknek a feje felett akart valamilyen szupranacionális képződményt létrehozni, pedig Kövér László szerint éppen a nemzetállamok beleszólási lehetőségét kellene erősíteni az európai politizálásban.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Cserbenhagyás miatt is nyomoznak a Hableány ügyében

Cserbenhagyás miatt is nyomoznak a Hableány ügyében

Újabb bűncselekmény, cserbenhagyás és elsősegélynyújtás elmulasztása ­miatt is nyomoz a május 29-én történt hajótragédia ügyében a BRFK-n felállított különleges nyomozócsoport.

Gulyás: Webernek nincs meg a többsége

Gulyás: Webernek nincs meg a többsége

Az EU következő öt évét elsősorban nem stratégiai dokumentumok határozzák majd meg, ezért különös súllyal esik latba, hogy ki lesz az Európai Bizottság elnöke – jelentette ki Gulyás Gergely.

Orbán: Magyarország erős és független

Orbán Viktor miniszterelnök a rendszerváltozás 30. évfordulója alkalmából tartott fogadást művészek, sportolók és hírességek számára.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

Ez várható ma.

Újabb rekord bizonyítja, hogy Trumpot imádják az amerikaiak

Újabb rekord bizonyítja, hogy Trumpot imádják az amerikaiak

Donald Trump kampányszámlájára egyetlen nap alatt csaknem 25 millió dollár érkezett.

A párizsi metrón végzett önkielégítést a migráns, mégsem toloncolják ki

Csupán nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírság megfizetésére ítélték azt a migránst, aki több ízben is maszturbálni kezdett a párizsi metrón.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére