Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Alapjogokért Központ: Az uniós intézményeket behálózza Soros György hálózata

Prokaj Dávid

2021.07.01. 16:30

Elindult az Európa jövője című konferenciasorozat, amelyben Magyarország is részt vesz. Ebben az európai polgárok kifejthetik véleményüket az Európai Unió jövőjéről. Erről, valamint Orbán Viktor hét pontból álló téziseiről tartott sajtótájékoztatót az Alapjogokért Központ.

 

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint az EU válságban van. Sok különböző fronton van egyszerre válságban. Van egyszer egy nagyon mély politikai krízis, ugyanis maga sem tudja eldönteni, hogy gazdasági közösség vagy politikai unió akar lenni. Van egy egészségügyi válsághelyzet és az ennek kapcsán kibontakozó gazdasági válsághelyzet, valamint vannak régóta húzódó válságok is – különös tekintettel a migrációra, ami soha nem lett megoldva.

Májusban kétszer akkora volt a migrációs nyomás, mint egy évvel korábban.

Említette az Ukrajnában zajló konfliktust is, valamint a 2008 óta tartó gazdasági válságot, amelyet sokáig nem kezelt az EU. Amikor próbáltak közösen fellépni a megoldása érdekében, a mai napig tartó jogi csatározás lett a vége. Ennek az eredménye pedig az, hogy a görögök az államadósságukat soha nem fogják már visszafizetni, illetve az olasz államadósság is „végérvényesen elszállt”. A spanyoloké 40 százalék körül volt 2008 előtt, és mostanra nekik is 100 százalék fölé ment.

Elmondható, hogy sok sebből vérzik az Európai Unió, ezért nem elvetemült gondolat, hogy meg kell újítani. Az EU jövőjéről szóló vitákban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is állást foglalt a meghirdetett hét tézisében.
Kovács István úgy véli, hogy mindenkinek örülnie kellene, hogy van egy ilyen terv, és van egy kormány – amelyet folyamatosan azzal vádolnak, hogy az EU ellen áskálódik –, amely élen jár abban, hogy hozzájáruljon az EU megújításához. Mégis számos tagállamban ellenállásba ütközött. A sajtó pedig elhallgatta.

Így azonban amikor az állampolgárok tájékoztatása rendkívül egyoldalú, kérdéses, hogy az ő hozzájárulásuk mennyire lesz érdemi.

 

Orbán Viktor a 2. pontjában indítványozta, hogy az „Ever Closer Union” kifejezést töröljék az uniós szerződésekből. Ugyanis számos gond adódott abból, hogy az elmúlt évtizedekben ezt az EU minden szerve úgy értelmezte, hogy minden egyes területen folyamatosan közeledniük kell a tagállamoknak. A probléma ezzel az, hogy

ezt mindig kemény eszközökkel próbálta megvalósítani, és erőszakkal akarta belekényszeríteni a tagállamokat abba, hogy egyre több hatáskört ruházzanak át az EU-ra.

Kovács István ezért támogatja ennek a kifejezésnek az eltörlését. Hozzátette, hogy a britek kiválásával nagy szövetségest vesztettünk, ugyanis ez korábban számukra is egy sarkalatos pont volt.

Az eltörléséhez azonban szerződésmódosításra lenne szükség, hiszen azt a lisszaboni szerződés is rögzíti. Ez pedig egy nagyon hosszú, évekig tartó folyamat. Ráadásul a kezdeményezés kapcsán már van öt tagállam, amely ugyan jelezte, hogy ez jó és üdvözlendő kezdeményezés, azonban ez semmiképpen sem vezethet a szerződésmódosításhoz.

Kovács István kiemelte még a 3. pontot, amely azt mondja, hogy

az uniós intézményeket gyakorlatilag behálózza Soros György nyílt társadalom hálózata.

Elmondta, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti szentségtelen szövetségben, amelyben Ursula von der Leyen hajlandó minden olyan blődséget megvalósítani, amire az EP kéri, döntő szerepet játszik a Soros-hálózat. Jogállamisági jelentéseket használnak fel politikai fegyverként. De megemlítette a Sargentini-jelentést is, amelynek alapján megindult a hetes cikkely szerinti eljárás.

Ez a szunnyadó hálózat, mely csendben befolyásolta az európai politikát, ez a dolog ahogy élesedett, úgy vált egyre aktívabbá.”

Olyan dokumentumokat gyártatnak bizonyos szervezetekkel, amelyek politikai célokat szolgálnak, így ők végzik el a piszkos munkát.

A miniszterelnök egy új testület felállítására is javaslatot tett – a tagállami alkotmánybíróságok bevonásával. Ettől a testülettől el lehet várni, hogy szuverenitáskérdésekben mondjon véleményt – például hogy mi minősül nemzeti hatáskörnek, és mi az, ami európai uniós hatáskör.

Amíg ezt kizárólag az Európai Unió Bírósága dönti el, addig az EU-hatáskörök bővülni fognak, a nemzetiek pedig csökkenni.”

Felhívta a figyelmet arra, hogy Soros szervezetei nemcsak az EP-ben és az EB-ben vannak jelen, hanem az Európai Unió Bíróságán is.


Kovács Attila projektvezető elmondta, hogy az EU jövőjéről szóló vita alapja a föderalizmus és a szuverén nemzetállamok közötti választás kérdése. Leszögezte, annyi már megállapítható, hogy

ezt a vitasorozatot úgy hozták létre, hogy eleve lejt a pálya az előbbi irányába.

Ezt egészíti ki az, hogy a létrehozott eljárási szabályzatban benne van, hogy az Európai Bizottság moderálhatja a véleményeket.

Az állampolgárok által kifejtett vélemények közül eleve kiszelektálják a számukra nem tetszőket, így azok nem csatornázódnak bele a vitába.”

A miniszterelnök téziseiből kiemelte a föderalista kérdéskörhöz való viszonyát, melyben a nemzeti tagállamok háttérbe szorításáról és megbélyegzéséről van szó. Elmondta, hogy az Európai Egyesült Államok létrehozására irányuló törekvéseket meg kell állítani.

Kovács Attila szólt a másik intézményről, az Európai Parlamentről is, amelyet 2009-ben társjogalkotóvá emeltek, amit a balliberális többség igyekszik kihasználni.

Ahelyett, hogy érdemi, az európai kihívásokra választ adó javaslatokkal bombázná például a Tanácsot, inkább az egyes tagállamokkal szembeni eljárások terepévé vált”

– jelentette ki. Hozzátette, hogy ezzel ideológiai térbe helyezte magát, és azokkal szemben, akik nem támogatják a föderális Európa eszméjét, lejáratókampányt indít. Orbán Viktor ennek vetne véget, ennek lenne az eszköze az, hogy tagállami képviselőket küldene az Európai Parlamentbe.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Áder: ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés

Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel „nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el” – hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.

Orbán Viktor nyilatkozott a pápalátogatásról, a dánok is a magyar migrációs modellt használják

Orbán Viktor nyilatkozott a pápalátogatásról, a dánok is a magyar migrációs modellt használják

Kiderült, hogy mit mondott Ferenc pápa a látogatáson Orbán Viktornak a családokról. A magyar migrációs modellt már nyugaton is átveszik.

Nicki Minaj a kommunista Kína módszereihez hasonlította az „eltörlési kultúrát”

Nicki Minaj a kommunista Kína módszereihez hasonlította az „eltörlési kultúrát”

Miközben a sajtó aktívan támadja a rapsztárt, mert a közösségi médiában szkepticizmusát fejezte ki a koronavírus-vakcinával kapcsolatban, Nicki Minaj a szólásszabadság elnyomását a kommunista Kínával hozta összefüggésbe.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére