Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Áder János: A magyar érdekek és értékek képviseletére vállalkoztam

Magyar Nemzet

2022.05.07. 09:40

Kétszer ötéves ciklusát követően, május 9-én távozik posztjáról Áder János köztársasági elnök, aki ebből az alkalomból terjedelmes interjút adott a Magyar Nemzetnek.

 

– Az emberiség történetét folyamatosan éhínségek, járványok és háborúk kísérték. Köztársasági elnöksége alatt ezek közül mindjárt két csapás is sújtotta hazánkat. Először a koronavírus, most pedig a háború. Fel lehet egyáltalán ilyen élethelyzetekre készülni?

– A járvány kitörése mindenki számára váratlan volt, bár a tudósok már figyelmeztettek arra, hogy az az életforma, amelyet kialakítottunk, az a túlfogyasztás, ami jellemzi az emberiség egy részét, az a mód, ahogy gyarmatosítjuk természeti környezetünket, újabb járványokhoz vezethet. Az úgynevezett patogének életterét egyre szűkebbre húzzuk, ami aztán a házi-, valamint a vadállatokon keresztül újabb fertőzésekhez vezethet. Sokan azt mondják, hogy ez a mostani pandémia csak a bevezető ahhoz képest, ami ránk vár a következő évtizedekben, ha nem változtatunk az életformánkon. Nagyon remélem, hogy tévednek. Visszatérve a mostani járványra, a koronavírusra nem lehetett felkészülni. Az első sokk éppen azért volt jelentős, mert nem voltak meg a védekezéshez szükséges eszközök. Emlékezzünk vissza! Nem volt elég maszk, nem voltak lélegeztetőgépek. Jó ideig eltartott, amíg a védőoltásokhoz szükséges vakcinákat kifejlesztették. Ha megnézzük, hogy az első hullám idején hány ember betegedett meg naponta, és az milyen súlyos korlátozásokhoz vezetett, majd összehasonlítjuk például a mai nappal, akkor azt látjuk, hogy most sokkal több a napi megbetegedés, mint akkor, ma mégis gyakorlatilag korlátozások nélkül élhetünk. Részben – lelkileg is – alkalmazkodtunk a vírushoz, részben az oltások és az átfertőződés következtében védettebbé is váltunk.

 

– A pandémia hatásai azonban még sokáig velünk maradnak. Említhetnénk itt a poszt-Covidot és a gazdasági visszaesést is.

– Valóban, szinte mindenki családjában van olyan, aki mind a mai napig küzd a vírus utóhatásaival, és számos elemzést olvashatunk arról, hogy a magyar, az európai és a világgazdaság folyamatait milyen károsan befolyásolta a járvány. Ráadásul, amikor már a kilábalás jeleit érzékelhettük – hiszen Magyarország is bizakodásra okot adó gazdasági eredményeket produkált –, elindult az orosz invázió, kitört a háború.

 

– Hogyan szerzett tudomást a háború kitöréséről, és mi az álláspontja a történtekről?

– Kaptam egy telefonhívást, de az internet korában ez már nem igazán számít, hiszen mindenki egyszerre értesül mindenről, vagyis az állami vezetők szinte ugyanakkor szereztek tudomást a háborúról, mint bárki más. Minden háború borzalmakkal, sok szenvedéssel jár, menekültek milliói hagyták el Ukrajnát, nagy részük vélhetően hosszabb ideig távol marad majd a szülőföldjétől. Hazánk álláspontja a kezdetektől világos, ami történik, azt agressziónak tekintjük, a szövetségesi – vagyis uniós, illetve NATO-s – kötelezettségeinket pedig minden tekintetben teljesítjük. Az ettől eltérő híresztelések nem felelnek meg a valóságnak. Nekünk szomszédos országként, amelynek jelentős számú kisebbsége él a háború sújtotta területeken, az az érdekünk, hogy minél előbb legalább tűzszünetben megállapodjanak a hadban álló felek. Ezt nekünk minden diplomáciai eszközzel segítenünk kell. Persze látjuk a magyar diplomácia mozgásterét, ahogyan azt is, hogy az Egyesült Államok, a nagy európai uniós tagországok, Németország, Franciaország és Lengyelország nélkül tartós békét teremteni nem lehet.

 

– A politika frontvonalában eltöltött évtizedek után önnek folyamatosan az ellenzéki provokációval szembenézve kellett bizonyítania, hogy az állami irányítás legfelső szintjén valóban minden magyart képvisel. A baloldal viselkedése ebben a helyzetben igen egyszerű volt, ha nem azt teszi, amit az ellenzéki pártok próbálnak diktálni, akkor nem lehet más, csak kormánybérenc. Tíz év hosszú idő, hogyan élte meg ezt a helyzetet?

– Minden szakmának, így a politikusinak is megvannak a maga nehézségei. Sokszor az ember úgy érzi, hogy olyankor is kritikával illetik a munkáját, amikor a legjobb tudása szerint, az alkotmányos szabályoknak megfelelően jár el. Ha ezt valaki nem szokja meg, akkor valószínűleg elmenekül erről a pályáról. A gyalázkodás, a méltatlan támadás mindenkinek rosszulesik. De egy politikusnak csak arra kell figyelnie, hogy az a döntés, amit meghozott, emberileg, erkölcsileg és jogilag helyes-e. 2012-ben, megválasztásomkor az Országgyűlésben elmondott beszédemben hangsúlyos elem volt, hogy a magyar érdekek és értékek képviseletére vállalkozom. Visszatekintve az elmúlt tíz esztendőre, a magam és kollégáim nevében is nyugodt szívvel mondhatom, hogy ezt a vállalást teljesítettük.

 

– Az akkori parlamenti beszédében úgy fogalmazott: „Ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha pedig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni.” Miként alakult a mérleg?

– A számok ugyan beszédesek, de nyilván nem lehet kizárólag ezek alapján értékelni az államfői tevékenységet. Az Országgyűlés által elfogadott törvények kapcsán harminchét alkalommal emeltem politikai vétót, huszonnyolcszor az első, kilencszer a második ciklusomban. Emellett nyolc alkalommal fordultam az Alkotmánybírósághoz, ötször 2012 és 2017 között, háromszor pedig 2017 után. Talán nem elhanyagolható körülmény, hogy mindezt az engem jelölő pártszövetség alkotta kormányok idején tettem.

 

– Főként, ha például azt nézzük, hogy Göncz Árpád csak az MDF-kormány és az első Orbán-kormány idején fordult az Alkotmánybírósághoz hét, illetve egy alkalommal. A Horn-kormány alatt viszont egyszer sem kért normakontrollt az AB-tól, és politikai vétóval is mindössze két alkalommal élt.

– Ebből mindenki levonhatja a saját következtetéseit. Számomra azonban inkább az a fontos, hogy az Alkotmánybíróság mindig megalapozottnak találta az észrevételeimet. De ha már itt tartunk, tíz év alatt volt alkotmánymódosítás, nem is egy. Az ellenzéki oldalról minden alkalommal felszólítottak, hogy az alkotmánymódosítást ne írjam alá, küldjem el az Alkotmánybírósághoz. Ha azonban valaki elolvassa az alaptörvényt, akkor egyértelműen kiderül, hogy ilyen esetekben a köztársasági elnöknek nincs mérlegelési joga, vagyis alá kell írnia, ellenkező esetben alkotmánysértést követ el.

 

– Baloldali, neves jogtudósok már jó ideje beszéltek, mi több, tanulmányokat írtak arról, hogy kormányváltás esetén feles többséggel alkotmányoznak majd. Nem gondolta, hogy meg kellene szólalnia az ügyben? Hiszen a szóban forgó szakemberek, összefogva az ellenzéki politikusokkal, példa nélküli törvénysértésre készültek.

– Ezek az alkotmánysértő és politikai értelemben is veszélyes törekvések teljes egészében elfogadhatatlanok. Gondolkodtam azon, hogy megszólalok, de szerencsére megtették helyettem mások. Megtette ezt az Alkotmánybíróság elnöke, aki egy nyílt levélben pontosan és világosan, érvekkel alátámasztva vezette le, hogy miért is elfogadhatatlanok ezek az elképzelések. De megtették a tudomány olyan képviselői is, köztük volt politikusok, akik nem a kormányoldalhoz tartoznak. Például Hack Péter volt SZDSZ-es honatya, az alkotmányügyi bizottság egykori tagja is elítélte ezeket a törekvéseket, hozzátéve, hogy amennyiben az ellenzék kormányra kerülve ezt végrehajtaná, akkor polgárháborús helyzetet idézne elő. Úgy láttam, hogy a jogásztársadalom nagy része elítélte ezeket a szándékokat, így nem kellett államfőként vitába szállnom néhány magáról és a szakma alapkérdéseiről megfeledkező jogásszal. Ha az ellenzék nyer, és ezek az elképzelések komolyabb formában is testet öltenek, akkor lett volna tennivalóm.

 

– Mostanság aktuális kérdés, tervez-e kegyelmet adni Budaházy Györgynek, akit nemrég 17 év fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék?

– Nincs ilyen kezdeményezés előttem, és már nem is lesz. Ennek a területnek a szabályozása világos és egyértelmű. Kétféle kegyelem létezik, az egyik az eljárási, a másik a végrehajtási. Mindegyik esetben az igazságügyi miniszter előterjesztésére van szükség, ami viszont hozzám nem érkezett. Ha lesz ilyen, akkor ebben az ügyben már az utódom dönt.

 

– Tíz év alatt egyébként összesen hány személyt részesített kegyelemben?

– Százhúsz főnek adtam kegyelmet.

 

– Mindig nagy hangsúlyt fektetett a lelki kiegyezésre, rendszeresen megemlékezett a kommunizmus és a holokauszt áldozatairól, hivatalba lépését követően az első vendége a Sándor-palotában a szerb államfő volt. Miért tartotta fontosnak a gesztusértékű lépést?

– Az első külföldi vendégem a Szerb Köztársaság akkori elnöke, Tomiszlav Nikolics volt. Felvetettem neki, van egy régi adósságunk, mégpedig az, hogy lezárjuk a háborút követő időszak fájdalmas fejezetét. A találkozó eredményeként, hosszas előkészítés után 2013-ban a szerb–magyar megbékélés jegyében a II. világháborúban kivégzett ártatlan magyar és szerb áldozatok vesztőhelyén, Csúrogon Nikolics elnök úrral közösen róttuk le kegyeletünket. A történelmi főhajtással végre pont kerülhetett ennek a fájdalmasan hosszú ideig tartó történetnek a végére.

 

– Ön meglátogatta a határon túl élő magyarságot, illetve az óhazától távol élő diaszpórát az USA-tól Új-Zélandig. Melyik volt a legemlékezetesebb találkozás?

– Soha előttem még hivatalban lévő elnök nem látogatta meg a moldvai csángókat. Nagyon kedélyes történet, amit talán már egyszer elmondtam, de azért hadd idézzem fel ismét! Amikor megérkeztünk, a moldvai csángó magyarok vezetője a következő szavakkal fogadott: négyszáz éve várjuk, hogy a magyar király vagy a köztársasági elnök meglátogasson bennünket, és hála Istennek, ez ma megtörtént. Kollégáimmal együtt emlékezetes pillanatként éltük ezt meg.

 

– Nem csak ebben volt az első. Rendszeresen ellátogatott például Csíksomlyóra.

– Valóban, a járvány két esztendejének kivételével minden évben a feleségemmel együtt ott voltunk a csíksomlyói búcsún. A zarándokok között elvegyülve azt tapasztaltuk, hogy jó néven vették a jelenlétünket.

 

– Ön az Afganisztánban lévő magyar katonáknak halászlét főzött. Kevés szó esett arról, hogy miképpen tudták ezt kivitelezni.

– Tíz év alatt lényegében minden olyan missziót meglátogattam, amelyikben jelentős számú magyar katona teljesített szolgálatot. Ezek közül a legnagyobb az afganisztáni volt. Karácsony előtt mentünk, és ha már advent idején látogatunk meg valakit, akkor nem érkezhetünk üres kézzel. Világos volt, hogy a katonák nagyobb része nem fog hazamenni az ünnepekre. Kapcsolatba léptünk a hozzátartozókkal, mindenkinek küldhettek ajándékot, de ezek inkább családi, személyes jellegű apróságok voltak. Ekkor vetette fel valaki, hogy készítsek halászlét, mi vigyünk azt. Mondtam, hogy jó, de hány személyről beszélünk? Nyolcvan-kilencven emberről lehet szó, derült ki, de mire híre ment a halászlének, megszaporodott a létszám, több mint százhúsz katona jelentkezett. Sosem főztem ennyi emberre, de húszra már igen, úgyhogy ebből kalkuláltam ki a hozzávalók mennyiségét. Három nagy méretű üstben álltunk neki az alaplé elkészítésének. Az egész receptet nem mondom el, de én azt szeretem, ha a bőrtől, zsírtól megtisztított színhús kerül vissza a hagymával együtt a passzírozás után az alaplébe. Végül hetven liter lett az alaplé, amit lefagyasztottunk.

 

– A fagyasztás ötlete volt a kulcs.

– Igen, gyakorlatilag így szállítottunk mindent, a levet, a rengeteg halszeletet és természetesen a hatkilónyi belsőséget, vegyesen ikrát és tejet. Kiérkeztünk, a misszió területén a katonák felállították a gulyáságyúkat. Mivel elég hideg volt, a tizenkét üstöt sátorba tették, ezért könnyeztünk is rendesen a megszorult füsttől. A főzés viszont innentől már egyszerű volt, az alaplébe bekerültek a szeletek, a belsőségek is, szóval hamar elkészült az étel.

 

– Nemcsak a magyar államfők között lehetett az első, aki százhúsz személyre főzött, vélhetően a világon is egyedülálló ez a fajta gesztus, karácsonyi ajándék a katonáknak.

– Én sem hallottam még hasonlót, de a lényeg, hogy a halászlé az utolsó kanálig elfogyott.

 

– Öt alkalommal találkozott Ferenc pápával. Kettőjük kapcsolatát is meghatározta a teremtésvédelem. Melyiket tartja a legemlékezetesebbnek?

– Ha lehet rangsorolni, akkor az elsőt és az utolsót emelném ki. Az elsőt azért, mert a látogatás egyik témája az évszázad egyik legnagyobb problémájának számító ivóvízvédelem volt. Egy üveg vizet vittem ajándékba az egyik legismertebb magyar búcsújáró helyként ismert mátraverebélyi forrásból. Kinyitotta az üveget, és egy keresztet rajzolt a homlokomra. A beszélgetésünk során jutottunk el oda, hogy a szentatya enciklikát készül kiadni a víz témájában. Az utolsó pedig most az eucharisztikus világkongresszus alkalmából történt, a járvány után. A Szépművészeti Múzeumban zajló beszélgetésünk egyik témája a teremtésvédelem volt, pontosabban, hogy amióta legutóbb találkoztunk, milyen döntéseket hoztunk meg ezen a területen, a másik téma pedig a családvédelemről szólt. Elismerő szavakkal nyilatkozott mindarról, amit hazánk a családok védelmében tett. Nagyon jó hangulatú beszélgetés volt, ezért talán nem véletlen, hogy a találkozót követően azt mondta, nagyon reméli, hogy hamarosan ismét ellátogathat Magyarországra. Úgyhogy szeretettel várjuk.

 

– Említette az eucharisztikus világkongresszust, amelyen nyilvános tanúságtételt tett. Mit jelentett ez önnek?

– Személyesen Erdő Péter bíboros úr kért fel a tanúságtételre, úgyhogy nem mondhattam nemet. Tudtam, hogy életem egyik legnehezebb beszédét, elmélkedését kell megírnom, majd elmondanom. Ez így is lett.

 

– A köztársasági elnöki poszt korábban az idős úriemberek sportága volt, ön pedig két ciklus után is fiatal politikusnak számít, ezért nem egyértelmű a hivatalból történő távozása után a nyugdíj. Mihez kezd a jövőben? Lehet egyáltalán ismét civil egy volt államfő?

– Aktív nyugdíjas leszek. A jogi helyzet világos. Két ciklus után nem lehet újra jelölni az elnököt, és ez szerintem rendben is van így. Az is helyes, hogy a törvény 1990 óta úgy gondoskodik a volt államfőről, hogy nem kerülhet méltatlan helyzetbe, nem kell például állásért kuncsorognia. Távozását követően az elnököt egyebek mellett megilleti a fizetés, a titkárság, a megfelelő infrastruktúra. Ha tehát a köztársasági elnök „leteszi a lantot”, az nem zárja ki, hogy a jövőben közéleti szerepet vállaljon. Ez nem parlamenti vagy kormányzati tisztséget jelent, a közéleti tevékenység ennél lényegesen szélesebb.

 

– Vagyis?

– Van két alapítvány, amelynek alapítója vagyok. Az egyik a Regőczi István, a másik a Kék Bolygó Alapítvány. Előbbi tevékenysége talán jobban ismert az újságolvasók előtt. Nem egyszerűen segítséget nyújtunk a koronavírus-járvány következtében árván maradt gyerekeknek, fiataloknak, hanem megpróbáljuk őket egészen a diploma, illetve a szakma megszerzéséig támogatni. Vannak olyan csecsemők, akik sajnos csupán fényképen láthatják majd az édesanyjukat, esetükben még legalább tizennyolc évig támogatást kapnak a mi szándékunk szerint az alapítványtól. Látható, hogy van előttünk két évtized, amikor a célokhoz szükséges forrásokat biztosítani kell. Az első esztendőben ez viszonylag könnyű volt, hiszen a járvány okozta letaglózó hírek, képsorok szinte mindenkihez eljutottak. De majd ahogy múlnak az évek, jönnek új tragédiák, és könnyen feledésbe merülhet a Covid okozta csapás. Az lesz a mi feladatunk, hogy ez ne következzen be, ezen kell dolgoznunk.

 

– Hány árván maradt gyermekkel vannak kapcsolatban?

– Ezerötszáz árván maradt gyermekről tudunk, a többségük már kapott tőlünk anyagi támogatást. A szülői szeretetet nyilván nem tudjuk pótolni, de szeretnénk, hogy ezek a gyermekek ne veszítsék el az álmaikat, és a bennük szunnyadó tehetséget ki tudják bontakoztatni.

 

– Ejtsünk néhány szót a másik alapítványról is.

– A társadalom számára kevésbé ismert Kék Bolygó Alapítvány az elmúlt három évben komoly fejlődést ért el. Támogatójává vált a gödöllői természetfilm-fesztiválnak, és ma már teljes egészében mi szervezzük és finanszírozzuk a rendezvényt. Ugyancsak forrást biztosítunk a Matolcsy Miklós által szervezett fenntarthatósági témahétnek. Két tankönyvet is elkészítettünk, amelyek könnyebben tárgyalhatóvá teszik az iskolákban a fenntarthatóság kérdését. Megállapodtunk a minisztériummal arról, hogy jövőre választható érettségi tantárggyá válik a fenntarthatóság. Létrehoztunk továbbá egy kockázati tőkealapot, amelynek a lényege, hogy különböző innovációkat karoljon fel. Ezek között vannak startupok és olyan vállalkozások, amelyek az indulás fázisánál már sokkal előrébb járnak, de nincs tőkéjük ahhoz, hogy kilépjenek a piacra. Az innovációk között szerepel például a műanyaghulladékok feldolgozása, a gumi újrahasznosítása, az öntözési technológiák fejlesztése, a föld termőképességének megóvása, energiatárolás és még sorolhatnám. Sok olyan magyar ötlet van, aminek a támogatása jelentős feladatokat ad majd az alapítvány munkatársainak, és persze nekem is.

 

– Ez éppen elég teendőnek tűnik.

– Van még egy tervem, de erre még rá kell bólintania a kormánynak. Három sikeres budapesti víz-világtalálkozó után ugyanis tavaly szerveztünk egy fenntarthatósági expót, és szeretnénk, ha 2023-ban megrendezhetnénk a másodikat is. A látogatók, az érdeklődők száma és az üzletkötések mennyisége is önmagáért beszél, tehát nagyon remélem, hogy lesz folytatás. Látok abban fantáziát, hogy Magyarországot ennek a gondolatnak a központjává tegyük.

 

– Folytatja a podcastokat is?

– Nincs okom abbahagyni, hiszen ez a műfaj lehetőséget ad egy-egy nagyobb téma alapos körbejárására. Szerintem a hallgatók egy része igenis igényli, hogy bizonyos összefüggéseket megismerhessen, és kapjon olyan új információkat, amelyeket az elbulvárosodott médiából nem szerezhet meg.

 

– Nem fájlalja, hogy a környezetvédelmi, fenntarthatósági terület nem tartozik önálló minisztériumhoz?

– Ha a miniszterelnök megkérdez, akkor szívesen megosztom vele a véleményem. Az elmúlt két évben, még a mostani kormányzati szerkezetben is, nagyobb szerepet kapott ez a gondolat, vagyis a klímavédelem, a vízválság elkerülése, a fenntarthatóság, mint a megelőző esztendőkben. Az én várakozásom éppen ezért az, hogy az új struktúrában ez a terület még jelentősebb figyelemre tarthat majd számot.

 

– Nem gondolja, hogy amikor a víz- és a klímavédelmet, vagyis a fenntarthatóságot államfőként felkarolta, akkor egy olyan területre tévedt, ahol sok szó, rengeteg ígéret, számos „ezt kellene tenni” kezdetű mondat hangzik el, de az eredmény meglehetősen kevés?

– Egyetértek, nagyon sok felszólalásomban hangot is adtam ennek. Számos nemzetközi fórumon elmondtam, hogy végre cselekedni kell. Az előrejelzések, az elemzések sokkolóak. Politikai akarat és pénz kell ahhoz, hogy a rendelkezésre álló technológiák felhasználásával kezdjünk valamit, például azzal, hogy a szennyvizek nagy része a fejlődő országokban ne kerüljön tisztítatlanul a folyókba és a tavakba. De mondok egy másik példát. Menjünk vissza a klímához. Azt mondjuk, hogy csökkenteni kell a légkör szén-dioxid-koncentrációját. Helyes állítás? Igen. Zárjuk be a szénerőműveket! Bezárjuk. Szabaduljunk meg a fosszilis energiától, az olajtól, a gáztól! Hosszú távon ez is megoldható. Ugyanakkor nem akarunk lemondani az energiáról és a megszokott életformánkról. Mit kell akkor csinálni? Honnan lesz energia? Nap és szél. No de ma még nem tudjuk megoldani az energiatárolás problémáját. A nyári napenergiát nem tudjuk télre elraktározni. Aki á-t mond, mondjon b-t is, vagyis, ha lemondunk a fosszilis energiáról, akkor szükség lesz az atomenergiára. Mindenre nemet mondani felelőtlenség és értelmetlen.

 

/ Magyar Nemzet /

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Videón, ahogy migránsok támadtak a Linz-ben a melegfelvonulásra

Videón, ahogy migránsok támadtak a Linz-ben a melegfelvonulásra

A migránsok valószínűleg sehol sem a szivárványos értékrendet vallják magukénak.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére