Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Áder János: Az oltás nyomán már kifelé vezet az út a járványból

888.hu

2021.05.18. 06:28

Ugyan több mint egy évvel a járvány kezdete után sem mondhatjuk, hogy a végére értünk, ám már bízhatunk abban, hogy a tömeges oltás nyomán átléptük azt a határt, ahonnan kifelé vezet az út – jelentette ki a köztársasági elnök a Magyarország Barátai Alapítvány online konferenciáján.

 

Áder János hangsúlyozta: ugyan még mindig sok a szenvedés, veszteségeink számosak és feldolgozatlanok, ám immár itthon és világszerte hathatós védettséget nyernek mindazok, akiket beoltanak. Magyarország ráadásul másokhoz képest jól áll az átoltottság tekintetében – tette hozzá a politikus.

Az államfő szerint ma már bizonyosan mások vagyunk, mint a koronavírus előtt, és talán jobban járunk, ha egy megváltozott életre közösen készülünk. Ugyanis mindannyian azt szeretnénk, hogy a járvány utáni életünk jobb legyen. Felidézte, hogy az idei immáron a második tavasz, amikor nem tudnak a hagyományos, megszokott keretek között találkozni Magyarország barátai, hiszen egy évvel ezelőtt az egyetlen biztos megoldás a rendezvény lemondása volt.

Ugyanakkor – folytatta – egy év elteltével nemcsak a körülményeink lettek mások, hanem mi magunk is; a napról napra változó kilátások megtanították, hogy ha a nagyobb bajt el akarjuk kerülni, alkalmazkodnunk kell. Úgy vélekedett: sokan nem gondolták, hogy 2021 első fele még mindig a járványról szól, pedig valójában erre volt a nagyobb esély. Emlékeztetett: tavaly márciusban a hírek arról szóltak, hogy legalább három év vagy még több kell a vírus ellen védelmet nyújtó vakcina kifejlesztéséhez. A járvány első hullámát törvényszerűen követte a második, és mire a vakcinák korai megjelenésével megláthattuk fényt az alagút végén, egy még erősebb, még gyilkosabb harmadik hullám ért el minket – sorolta.

A továbbiakban Áder János hangsúlyozta, hogy az elmúlt bő egy esztendő állandó bizonytalansága után lassan újra lépéselőnybe kerülhetünk, és visszavehetjük a vírustól a kezdeményezést.

Mert immáron vannak eszközeink. Mert erősebbek a védelmi vonalaink. Már készülni tudunk a távolabbi jövőre. Mert ha minden jól megy, egy éven belül saját oltóanyagunk is lesz.”

Hangsúlyozta, hogy Magyarország barátai, határon innen és túl, nagyon sokat tehetnek azért, hogy a válság után jobbak, erősebbek, szolidárisabbak, óvatosabbak, előrelátóbbak és bölcsebbek legyünk, okosabban gazdálkodjunk emberi és természeti erőforrásainkkal. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban egy kiváló magyar tudós, Karikó Katalin nevét visszhangozta a világ. Ugyanis neki és kutatótársainak köszönhetően ma új technológiával tömegesen készülnek az életmentő oltóanyagok.

Ehhez kapcsolódva a biokémikuséhoz hasonló kitartást és eltökéltséget kívánt a konferencia résztvevőinek.

Mert a járvány utáni életünk olyan lesz, amilyen megoldásokkal mi magunk elő tudunk állni. Az egészségügy fejlesztésében, a gazdaság állóképességének és fenntarthatóságának növelésében, a tudomány támogatásában, közösségeink megerősítésében. Ebben a munkában Magyarország számít barátai aktív közreműködésére, (...) kitartására, együttműködési készségére, tudására, hűségére”

– mondta Áder János.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére