Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A vizek városában jártunk

Forisek Ádám

2019.09.22. 08:48

Folyatódik Lokálpatrióta cikksorozatunk, amelyben ezúttal a Komárom-Esztergom megyei Tatára, azaz a vizek városába látogattunk, és összegyűjtöttünk nyolc helyet, ahova érdemes ellátogatni.

Gyakran mondogatom, hogy Komárom-Esztergom megye ékköve egyértelműen Tata: egy alig harmincezres, gyönyörű városka, amelynek legnagyobb varázsát egyértelműen a természetvédelem iránti elkötelezettsége adja. Hogy néhány példát említsünk: 2018-ban kapta meg Tata a Ramsari Város kitüntető címet, amely a vizes élőhelyek védelméért kifejtett tevékenységek nemzetközi elismerése. A Ramsari Egyezményt 170 ország ratifikálta és összesen 2.331 vizes élőhely csaknem 250 millió hektárja tartozik az egyezmény hatálya alá.

Úgyhogy igen, ezt a várost elsősorban a természet szerelmeseinek ajánljuk. Hogy családdal, barátokkal, vagy csak párunkkal látogatnánk-e Tatára, az már teljesen rajtunk múlik, a városban ugyanis mindenki jól érezheti magát. Lássuk a nyolc legjobb helyet, amit Tata kínál!

Fényes tanösvény

Egyértelmű, hogy a Fényes fürdő mellett nyíló tanösvénnyel kell kezdenünk a felsorolást. Egy karsztforrás-csoportnál kialakított, fából épült sétányról beszélünk, ami egy láperdőn keresztül vezet.

Fotó: Forisek Ádám

Fotó: Forisek Ádám

Fotó: Forisek Ádám

Természetvédelmi területről beszélünk, így páratlan állat- és növényvilágnak ad otthont a tanösvény.

Fotó: Forisek Ádám

Ki lehet jelenteni, hogy a képek egyáltalán nem adják vissza a hely gyönyörűségét. Különlegessége egyébként, hogy a forrásvíz miatt télen is látogatható, úgyhogy mindenképp érdemes végiglátogatni, akár decembert, akár júliust jelez a naptár.

Fotó: Forisek Ádám

Kálvária

A város délnyugati részén található Kálvária-domb megkapó látványt nyújt. Ha szeptemberben-októberben még visszaköszön a vénasszonyok nyara, akkor jobb helyet nem is találhatunk arra, hogy baráti társasággal, családdal kiüljünk piknikezni.

Fotó: Forisek Ádám

Fotó: Forisek Ádám

És természetesen ne feledkezzünk meg a kilátásról sem:

Fotó: Forisek Ádám

Angolkert

A jegyesfotósok kedvenc helye, a műromok és a Cseke-tó gyönyörű környezetet biztosítanak a kirándulóknak.

Fotó: Forisek Ádám

Fotó: Forisek Ádám

Fotó: Forisek Ádám

Tökéletes hely arra, hogy az ember kiüljön pecázni, vagy ha sportolna (és unja az edzőtermek monotonitását), fusson egy pár kört a tó körül. Jóval eldugottabb és nyugisabb hely, mint listánk következő helyszíne.

Öreg-tó

A tó, amiről valószínűleg mindenkinek egyből beugrik Tata neve. Az Öreg-tóról gyakran azt mondják a helybeliek, hogy ezer arca van, ami igaz is, ha tekintetbe vesszük, hogy a vár környéke ugyanúgy ide tartozik…

Fotó: Forisek Ádám

… mint mondjuk a kevéssé ismert Tófarok rész, amely gyakorlatilag az egyetlen, természetes formájában megmaradt partszakasza az Öreg-tónak.

Fotó: Forisek Ádám

Fotó: Forisek Ádám

Nagyobb és ismertebb az Öreg-tó, így több lehetőség is nyílik kikapcsolódásra, mint a Cseke-tó esetében. Ősszel szokták egyébként tartani az Öreg-tavi Nagy Halászfesztivált, idén ez október 18-20. között esedékes. A gasztronómia szerelmeseinek kötelező program!

Vár

Az egyik ilyen kikapcsolódási lehetőség a tatai vár, az egyik legjobb hely arra, hogy sétálgassunk családdal, vagy házi kedvencünkkel.

Fotó: Forisek Ádám

Nyáron külön érdemes ide látogatni, mert a vár környéke ad otthont az évente megrendezett Víz, Zene, Virág Fesztiválnak, valamint a Patarának, a török kori történelmi fesztiválnak.

Fotó: Forisek Ádám

Persze a látvány nem minden, a várhoz gyakran kilátogatók számtalan helyre beülhetnek enni-inni.

Platán

Az egyik ilyen hely a Platán, az étterem kerthelysége (amely egy óriási platánfa köré épült) gyönyörű kilátást biztosít:

Fotó: Forisek Ádám

Fine dining helyről van szó, úgyhogy ne lepődjünk meg a nagyon művészi, cicomás ételek láttán, de ne is pánikoljunk be tőlük. Az ételek finomak, úgyhogy aki belefáradt a tó körüli sétálgatásba, bátran üljön be ide enni egyet!

Fotó: Forisek Ádám

Fotó: Forisek Ádám

Vikor cukrászda

Másik hely, ahova érdemes lehet benézni, a várkanyarban található Vikor cukrászda.

Fotó: Forisek Ádám

Merem ajánlani a vaníliakrémes mákos guba tortájukat, de csak óvatosan vele, mert baromi laktató!

Fotó: Forisek Ádám

Építők parkja

Végezetül pedig az Építők parkját kell megemlítenünk. A tóparti parkot júliusban adták át, és itt aztán tényleg mindenki jól eltöltheti a napot: játszótér várja a gyerekeket, kültéri edzőterem a sportolni vágyókat:

Fotó: Forisek Ádám

Fotó: Forisek Ádám

A sétány melletti kajásbódék pedig mindenki számára biztosítják a remek kajákat, legyen az sült hal, hamburger, vagy (mint esetemben), egy jó kis lángos:

Fotó: Forisek Ádám

Ez lenne tehát Tata. Kicsi város, de telis-tele gyönyörű helyekkel, látnivalókkal. Következő héten újabb cikkel jelentkezik a Lokálpatrióta!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Szabó Tímea és a CIA – megint üzent Anonymus

Szabó Tímea és a CIA – megint üzent Anonymus

Gansperger Gyula: „Sorosnak ezek az emberei bizonyos dolgokat tudnak mozgatni. De a teteje a Gordon.” Azok a beszélgetésrészletek, amelyeket Anonymus hétfőn, illetve ma reggel küldött el az Origo szerkesztőségének, a korábbiakhoz hasonlóan szintén a Városháza értékesítéséről folyó egyeztetéseken hangzottak el, ám nagyrészt a hazai baloldal külföldi kapcsolatrendszeréről és finanszírozásáról szólnak. A legfrissebb hanganyag a tárgyalás kötetlenebb beszélgetéseit tartalmazza, amikor Gansperger Gyula, Bajnai Gordon harcostársa a magyar baloldal és a külföldi gazdasági és politikai érdekkörök összefonódásáról tár fel újabb megdöbbentő részleteket.

Rittenhouse visszaszólt az NBA woke-sztárjának

Rittenhouse visszaszólt az NBA woke-sztárjának

Kyle Rittenhouse visszaszólt LeBron Jamesnek a tweetje miatt, amelyben kigúnyolta az emberölési perében tett vallomását, mielőtt minden vádpontban felmentették volna.

Magyar–izraeli sportkapcsolatok: Hajós Alfrédtól a Beitar magyar gólgyárosáig

Valószínűleg csak a sportszakmában járatosak előtt ismert, hogy a hazai sportélet kiteljesedésében milyen fontos szerepet játszott a magyarországi zsidóság. A tények jobb megismeréséhez nyújt segítséget a „Game Changers”, a magyar–izraeli sportkapcsolatokat bemutató kiállítás a Hidegkuti stadionban, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztálya és az izraeli nagykövetség szervezett.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK

Duplájára emelkedik a babakötvényhez adott állami támogatás

Januártól duplájára, hatezer forintról 12 ezer forintra emelkedik a babakötvény után járó állami támogatás – ismertette a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.

Szabó Tímea és a CIA – megint üzent Anonymus

Szabó Tímea és a CIA – megint üzent Anonymus

Gansperger Gyula: „Sorosnak ezek az emberei bizonyos dolgokat tudnak mozgatni. De a teteje a Gordon.” Azok a beszélgetésrészletek, amelyeket Anonymus hétfőn, illetve ma reggel küldött el az Origo szerkesztőségének, a korábbiakhoz hasonlóan szintén a Városháza értékesítéséről folyó egyeztetéseken hangzottak el, ám nagyrészt a hazai baloldal külföldi kapcsolatrendszeréről és finanszírozásáról szólnak. A legfrissebb hanganyag a tárgyalás kötetlenebb beszélgetéseit tartalmazza, amikor Gansperger Gyula, Bajnai Gordon harcostársa a magyar baloldal és a külföldi gazdasági és politikai érdekkörök összefonódásáról tár fel újabb megdöbbentő részleteket.

Rittenhouse visszaszólt az NBA woke-sztárjának

Rittenhouse visszaszólt az NBA woke-sztárjának

Kyle Rittenhouse visszaszólt LeBron Jamesnek a tweetje miatt, amelyben kigúnyolta az emberölési perében tett vallomását, mielőtt minden vádpontban felmentették volna.

Orbán: Németország kulcsfontosságú partnerünk, elkötelezettek vagyunk az együttműködés mellett

A miniszterelnök levélben fejezte ki jókívánságait Olaf Scholznak a Németországi Szövetségi Köztársaság kancellárjává történt megválasztása alkalmából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán.

Három és fél év fegyházra ítéltek egy moldáv embercsempészt Pakson

Gyorsított eljárásban három és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Paksi Járásbíróság egy moldáv férfit, aki nemzetközi bűnszervezet tagjaként az általa vezetett kamion rakterében csaknem száz illegális bevándorlót próbált átcsempészni Magyarország területén.

Magyar–izraeli sportkapcsolatok: Hajós Alfrédtól a Beitar magyar gólgyárosáig

Valószínűleg csak a sportszakmában járatosak előtt ismert, hogy a hazai sportélet kiteljesedésében milyen fontos szerepet játszott a magyarországi zsidóság. A tények jobb megismeréséhez nyújt segítséget a „Game Changers”, a magyar–izraeli sportkapcsolatokat bemutató kiállítás a Hidegkuti stadionban, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztálya és az izraeli nagykövetség szervezett.

Íme Márki-Zay újabb hazugsága, Cseh Katalin cégügyeihez köthető házkutatást tartottak

Íme Márki-Zay újabb hazugsága, Cseh Katalin cégügyeihez köthető házkutatást tartottak

A Douglas Magyarország karácsonyi LMBTQ-reklámmal érzékenyít, megválasztották Olaf Scholzot Németország kancellárjának.

Narratíva: „A legsötétebb diktatúrát öltöztetik a szabadság köntösébe„

Bayer Zsolt író és publicista az új cikksorozatáról beszélt a Mediaworks hírcentrumának narratíva című podcastjében.

Elküldte a rendőröket egy étterem, mert fegyver volt náluk

Egy San Franciscó-i étterem személyzete megtagadta három egyenruhás kiszolgálását, mert a rendőrök fegyverei miatt „kényelmetlenül” érezték magukat.

A transznő 38 másodpercet vert rá a női mezőnyre 1500 gyorson

A hétvégén a Pennsylvaniai Egyetem egyik úszója, aki három évig a férficsapatban versenyzett, a nőkhöz igazolt, és leiskolázta a mezőnyt: 1500 méter gyorson óriási különbséggel, 38 másodperc előnnyel nyert a második helyen végző hölgy előtt.

A demagógia szobrát is megmintázhatják Szabó Tímeáról

A demagógia szobrát akár Kabul rózsájáról, azaz Szabó Tímeáról is meg lehetne mintázni.

Egy felmérés szerint a republikánusok mentális egészsége messze felülmúlja a demokratákét

Egy felmérés szerint a republikánusok mentális egészsége messze felülmúlja a demokratákét

A mentális egészséggel foglalkozó éves amerikai közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a rendszeresen templomba járók és a republikánusok sokkal jobb mentális egészségnek örvendenek, mint a demokraták, akik nagyon alacsonyra értékelték saját mentális állapotukat.

A Douglas Magyarország karácsonyi LMBTQ-reklámmal érzékenyít

A Douglas Magyarország karácsonyi LMBTQ-reklámmal érzékenyít

A „Mutasd meg, hogy úgy szereted, ahogy van!” szlogennel arra hívják fel a figyelmet, hogy idén karácsonykor az LMBTQ-közösség tagjairól se feledkezzünk meg.

Orbán Viktor Lettország államfőjével tárgyalt: „Az európai határokat meg kell védeni!”

Orbán Viktor Lettország államfőjével tárgyalt: „Az európai határokat meg kell védeni!”

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Lettország köztársasági elnökét, és biztosította őt Magyarország támogatásáról az illegális migráció elleni küzdelemben – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán.

Minden, amit a Városháza-ügyről tudni érdemes – I. rész

Több mint egy hónapja tart az úgynevezett Városháza-gate, a Városháza eladása körüli botrány. Minden egy Indexen megjelent cikkel kezdődött, aztán hamarosan felbukkant az az Anonymous-álarcos alak, aki először a Cseh Katalinhoz köthető gyanús cégügyek kapcsán jelentkezett. Karácsony Gergelyék alig egy hét alatt jutottak el a teljes tagadástól a részleges beismerésig. A Mediaworks Hírcentrum videósorozata lépésről lépésre veszi sorra az ügy legfontosabb állomásait.

Kieshet a Barcelona a Bajnokok Ligájából

Több mint 20 év után fordulhat elő először az FC Barcelonával, hogy nem jut be a legjobb 16 közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miközben az F csoportban az Atalanta és a Villarreal egymással játszik majd a továbbjutásért a főtáblás küzdelmek szerdai utolsó fordulójában.

264 milliárd forint értékű beruházás érkezik Debrecenbe

Magyarországon hozza létre első Dél-Koreán kívüli gyárát a lítum-akkumulátorokhoz szükséges katódok gyártásával foglalkozó EcoPro BM, a 264 milliárd forint értékű beruházással 631 új munkahely jön létre Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szöulban.

Litkei Máté János a 888.hu-nak: A zöldpolitika nem kötődik egyik oldalhoz sem

Litkei Máté János a 888.hu-nak: A zöldpolitika nem kötődik egyik oldalhoz sem

Attól, hogy valaki hangosabban harsogja magáról, hogy zöld, attól még nem feltétlenül lesz valóban zöldebb – nyilatkozta a 888.hu-nak a Klímapolitikai Intézet igazgatója, vezető kutatója.

Megválasztották Olaf Scholzot Németország kancellárjának

Megválasztották Olaf Scholzot Németország kancellárjának

Szerdán megválasztotta Olaf Scholzot kancellárnak a német szövetségi parlament (Bundestag).

Márki-Zay szerint csak az aberrált fideszesek terjesztik, hogy támadta a rezsicsökkentést

Apró bökkenő, hogy hangfelvétel bizonyítja, hogy azt mondta: „Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni” – írja a Mandiner.

Bayer Zsolt: Európa elrablása – 3. rész

Bayer Zsolt sorozatot indított a Mediaworks Hírcentrumon Európa elrablása címmel. Ennek a harmadik részét közöljük.

Eddig 6 166 840 embert oltottak be, közülük 5 874 429-en a második adag vakcinát is megkapták

Elhunyt 213 beteg, 6849 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon.

Orbán Viktor: Magyarország előre megy, nem hátra!

A miniszterelnök a katonák fizetésének emeléséről osztott meg bejegyzést a közösségi oldalán.

Az uniós egészségügyi miniszterek az emlékeztető oltás beadatására szólítottak fel

A miniszterek támogatták azt is, hogy a tagállamokban összehangolják az uniós védettségi igazolványok érvényességét. Úgy vélték, hogy erről még ebben a hónapban döntés születhet, a tanúsítványok érvényességének harmonizálása ugyanis – mint írták – megkönnyíti a határátlépést és az unión belüli mozgást.

Putyin Bidennek: A NATO veszélyes kísérleteket tesz az ukrán terület birtokba vételére

Putyin Bidennek: A NATO veszélyes kísérleteket tesz az ukrán terület birtokba vételére

„Nem kell Oroszországra hárítani a felelősséget az Ukrajna körüli helyzet kiéleződéséért, a NATO veszélyes kísérleteket tesz az ukrán terület birtokba vételére” – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel folytatott keddi megbeszélése során a Kreml sajtóosztályának tájékoztatása szerint.

Az olasz jobboldal elítélte Szűz Mária transznemű ábrázolását

„Miként lehet, hogy egyes emberek még Szűz Máriát és a szent karácsonyt sem tudják tisztelni?” – tette fel a kérdést közösségi oldalán Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője.

Let’s Go Brandon nevű üzlet nyílik Amerikában

Let’s Go Brandon elnevezéssel nyílik bolt a Massachusetts állambeli North Attleborough-ban, amely az Egyesült Államokban igen népszerű baseballsapkákat, kalapokat, pólókat, matricákat, feliratos táblákat, bögréket és hasonló fogyasztási cikkeket fog árusítani.

Nem szállítanak ki csomagot a város „érzékeny területére”

Nem szállítanak ki csomagot a város „érzékeny területére”

A főleg bevándorlók lakta „különösen érzékeny területre” már nem szállítják ki a csomagokat, mert kézbesítés közben több sofőrt megfenyegettek és kiraboltak. 

Bajnai, rossz értelemben

Bajnai az amerikaiké, de azért nem rossz ember.

Jakab Péter most a benzinárakkal matekozta el magát

Jakab Péter most a benzinárakkal matekozta el magát

A Jobbik elnökének valószínűleg nem a matek volt a kedvence az iskolában.

Újabb CNN-es sztárműsorvezető készülhet a bukásra?

Újabb CNN-es sztárműsorvezető készülhet a bukásra?

Don Lemon feje fölött is gyülekeznek a viharfelhők.

Brüsszel szerint lakhatást kell biztosítani a migránsoknak, és állampolgárként kell kezelni őket

A brüsszeli integrációs és befogadási akcióterv szerint lakhatást kell biztosítani a bevándorlóknak, és állampolgárként kell kezelni őket – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közösségi oldalán közzétett videóüzeneteiben, a Brüsszel által elfogadott, 2021–2027-es időszakra vonatkozó bevándorlási akcióterv ötödik és hatodik pontját értékelve.

Orbán Viktor: Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj

A magyar miniszterelnök Facebook-oldalán osztott meg egy képet.

Kóbor János emlékére

Kóbor János emlékére

Talán a véletlen műve, talán a sors keze volt, nem is tudom már, de vasárnap, mikor meggyújtottuk a második adventi gyertyát, elővettük édesapám bakelitgyűjteményét. A választásunk érdekes módon az Omega egyik albumára esett, akkor még nem tudtuk, hogy másnap gyászba fog borulni az ország.

Bajnokok Ligája – Nagy a tülekedés a Liverpool mögött az egyetlen kiadó helyért

Az Atlético Madrid, a Milan vagy a Porto lép tovább a nyolcaddöntőbe? Ez az egyetlen kérdés a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének mai zárófordulójában. A B csoportban kényelmesen hátradőlve várhatja az estét a már továbbjutott Liverpool, amely aligha a legerősebb összeállításban lép pályára a Milan otthonában.

Járvány: Gyurcsányék továbbra sem ássák el a csatabárdot

Járvány: Gyurcsányék továbbra sem ássák el a csatabárdot

Egy ország szíve zakatol azért, hogy minden olyan ember, aki még nem vette fel az oltást, az oltakozzon. Leginkább az elsőt vegye fel, de a harmadikat is éppúgy. Minden élet pótolhatatlan. Olyan ember elvesztése azonban, akiért egy ország rajongott, akinek a muzsikáján nemzedékek nőttek fel, s beoltva még most is köztünk lehetne, még fájdalmasabb.

Lemondott Völner Pál

A politikus közleményt adott ki.

Ferenc pápa elítéli az EU kísérletét a karácsony eltörlésére

Az Európai Unió legutóbbi kísérlete a karácsony eltörlésére „anakronizmus”, amely inkább Napóleonhoz vagy Hitlerhez méltó, mint a modern Európához – fogalmazott Ferenc pápa.

Orbán Viktor: Aláírtuk! Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj

A miniszterelnök a közösségi oldalán megosztott videójában bejelentette, hogy jövőre 5%-os nyugdíjemelés és a 13. havi nyugdíj visszavezetése is várható.

Kaktusz: Elvesztette identitását a baloldal

Kaktusz: Elvesztette identitását a baloldal

Mikulás-napi kiadással folytatódik a Kaktusz, a XXI. Század Intézet vitasorozata a Facebookon.

Súlyos biztonsági kockázat az Afrikából Európába irányuló migrációs nyomás

A száhel-övezeti migrációs nyomás már rövid távon súlyos biztonsági kockázatot jelent az Európai Unió számára, ezért támogatni kell Észak-Afrika stabilitásának megerősítését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Marokkó és a visegrádi négyek (V4) külügyminisztereinek találkozóján.

Bayer Zsolt: Európa elrablása (Malika és Julio) – 2. rész

Bayer Zsolt sorozatot indított a Mediaworks Hírcentrumon Európa elrablása címmel. Ennek második részét közöljük most.

Emmanuel Macron Budapestre látogat, hogy részt vegyen a V4 csúcstalálkozón

Emmanuel Macron Budapestre látogat, hogy részt vegyen a V4 csúcstalálkozón

A francia köztársasági elnök december 13-án Magyarországra látogat, hogy részt vegyen a visegrádi országok miniszterelnökeivel tartott csúcstalálkozón.

Az oltási akcióban már 1 millió 170 ezren vettek fel vakcinát

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt csütörtökön engedélyezte az 5–11 évesek oltását a Pfizer-vakcinával.

Több mint 200 határsértőt tartóztattak fel hétfőn

A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. december 6-án összesen 221 határsértőt tartóztattak fel és 33 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.

Megtámadták a kampányrendezvényén Éric Zemmourt

A hétvégén tartotta első kampánygyűlését Éric Zemmour francia konzervatív elnökjelölt. A politikust az eseményen egy férfi megtámadta.

Olyan karácsonyi vásárt rendeztek, amelyen kizárólag fekete kereskedők árulhattak

Olyan karácsonyi vásárt rendeztek, amelyen kizárólag fekete kereskedők árulhattak

Feketét fogyasztok – ez volt a címe annak a karácsonyi vásárnak, amelyen csakis afrikai származású, színes bőrű kereskedők árulhatták a portékájukat a főváros egyik kerületében. A rendezvény szponzorai között szerepel a kerület vezetése és a főváros környéki régió is.

Lélegeztetőgépre került Csollány Szilveszter

A Magyar Nemzet információi szerint Csollány Szilveszter megfertőződött a koronavírussal; az 51 éves, a versenyzéstől 2003-ban visszavonult, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász kórházban van, az állapota súlyos, lélegeztetőgépre került.

Szijjártó: az Európai Unió csak akkor lehet erős, ha a tagállamok visszakapnak bizonyos kompetenciákat

Akkor lehet esély az Európai Unió ismételt megerősödésére, ha a hatáskörök döntő többsége tagállami kompetencia lesz a gazdasági, a migrációs és az egészségügyi válságkezelés területén – mondta hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A stabilitás meghatározó abban, hogy mely országok kerülhetnek az új korszak nyertesei közé

A jelenlegi nehéz helyzetben a gazdasági, biztonsági és politikai stabilitás meghatározó tényező abból a szempontból, hogy mely országok kerülhetnek az új világgazdasági korszak nyertesei közé – hangsúlyozta hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából

A migrációs nyomás csökkentésének előfeltétele az észak-afrikai országok együttműködése és stabilitása, ebből a szempontból pedig Marokkó szerepe kulcsfontosságú – jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután marokkói kollégáját, Nászer Buritát fogadta.

Bosszú robbanthatta ki a végrehajtók botrányát

Bár a kormányzati reformcsomag tiszta és világos jogi helyzetet teremtett, a végrehajtók körüli botrányok és a szervezeten belüli harcok megmaradtak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy a végrehajtói kar elnökét nemrég őrizetbe vette a rendőrség. Schadl György a hírek szerint pénzt szedett a végrehajtói tagságtól. Pikánssá teszi az ügyet, hogy a „lekapcsolt„ elnök felesége is végrehajtó, édesanyja pedig Gyurcsány Ferenc titkárnője volt – írja az Origo hétfőn.

A napokban lepleztek le egy újabb, Magyarországot lejárató médiamanipulációt

A liberális és progresszív manipuláció és álhírgyártás támadás a szabadság és a demokrácia ellen – szögezte le Deutsch Tamás, a Fidesz uniós parlamenti (EP) delegációjának vezetője, a brüsszeli testület összes képviselőjének elküldött hétfői levelében.

Orbán: Új, nyílt sisakos idők jönnek!

Orbán: Új, nyílt sisakos idők jönnek!

December 8-án Angela Merkel távozik a német kancellári hivatalból. A közép-európaiak életének egy darabja is vele távozik – írta Orbán Viktor Szamizdat 14. című, a miniszterelnöki honlapon hétfőn megjelent írásában.

A nemzetpolitika a külpolitika lelke

A nemzetpolitika a külpolitika lelke, ezért a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolat alakításakor a kormány arra törekszik, hogy olyan együttműködés jöjjön létre, amely a magyar nemzeti közösségek élethelyzetét javítja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Orbán Viktor: Magyarország előre megy, nem hátra!

A kormányfő új bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán.

Egy keresztény médiaszervezet fellebbez a gyűlöletcsoportként való megbélyegzése ellen

Egy keresztény médiaszervezet fellebbez a gyűlöletcsoportként való megbélyegzése ellen

A D. James Kennedy Ministries (DJKM), más néven Coral Ridge Ministries Media egy evangéliumi keresztény médiaszervezet, amelyet 1974-ben alapítottak, és heti rendszerességgel sugároz tévéműsort. Őket bélyegezte gyűlöletcsoportnak az egyik LMBTQ-lobbiszervezet.

Tölgyessy nem beszél a Fidesz győzelméről. Tettei azonban...

Tölgyessy nem beszél a Fidesz győzelméről. Tettei azonban...

Ha valaki Tölgyessy Péter alkotmányjogász, az SZDSZ volt elnöke, illetve 1998 és 2006 között a Fidesz országgyűlési képviselője a 444.hu podcastjának adott nyilatkozata alapján akar közelebb kerülni a 2022-es választások kimeneteléhez, akkor óvatosan kezdjen a beszélgetés meghallgatásába.

Orbán Viktor megint rendet rakott a fejekben az Országgyűlésben

Orbán Viktor megint rendet rakott a fejekben az Országgyűlésben

A nyugdíjemelés 2022-ben nem három, hanem öt százalék lesz – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az azonnali kérdések órájában baloldali képviselők felvetéseire reagálva.

A magyar gazdaság az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik

A magyar gazdaság az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik, a számok ezt támasztják alá – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságában tartott meghallgatásán.

Felfüggesztettek egy orvost, mert a Twitteren vegzálta a „transzfóbokat”

Felfüggesztettek egy orvost, mert a Twitteren vegzálta a „transzfóbokat”

Elképzelhetetlennek tűnik, hogy tőlünk nyugatra egy transztámogatót vegyenek elő a viselkedése miatt. Most mégis megtörtént.

Csalódott a filippínó transznemű, mert nem nyerte meg a szépségversenyt

Csalódott a filippínó transznemű, mert nem nyerte meg a szépségversenyt

Persze hogy a társadalom meg a versenyszervezők a hibásak.

Hatalmas késsel hadonászott egy nigériai migráns Rómában | VIDEÓ

Hatalmas késsel hadonászott egy nigériai migráns Rómában | VIDEÓ

A felvételt Matteo Salvini bevándorlásellenes volt olasz belügyminiszter osztotta meg.

Az orosz gázvásárlás bírálói nem tettek semmit a diverzifikáció érdekében

Meglehetősen ellentmondásos, hogy azok a szereplők, akik leginkább bírálják Magyarországot az Oroszországgal való energetikai együttműködése miatt, semmit nem tettek a térség ellátásának diverzifikálása érdekében – jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Erdélyi Rezső Krisztián a 888.hu-nak: A Momentum elveszítette a fiatalos, lendületes képet

Erdélyi Rezső Krisztián a 888.hu-nak: A Momentum elveszítette a fiatalos, lendületes képet

A Nézőpont Intézet elemzőjét kérdeztük a Momentum pártstruktúrában történt változásairól, az esetlegesen meglévő vízójáról, valamint arról, hogy vajon mit gondolhatnak a szuverenitásról.

Amerikai nagytőkés csoportok embere Bajnai Gordon

Amerikai nagytőkés csoportok embere Bajnai Gordon

Bajnai Gordon gyakorlatilag az amerikaiak embere, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal pedig minden pénzt külföldről kap – lényegében ezt mondta Gansperger Gyula azon az egyeztetésen, amelynek hanganyagát Anonymus juttatta el az Origo szerkesztőségéhez. A baloldali kapcsolatait ecsetelő üzletember arról is beszélt, hogy az ellenzéki médiára, közelebbről a 444-re befolyása van Soros Györgynek, de anyagi segítséget nyújt Veres Tibor, a Wallis tulajdonosa is. Érdekes mondatok hangoznak el továbbá arról, hogy valójában kik fizetik a baloldali szakértőket, politológusokat.

Bayer Zsolt: Európa elrablása, 1. rész: Malika és Julio

Bayer Zsolt: Európa elrablása, 1. rész: Malika és Julio

Bayer Zsolt sorozatot indít a Mediaworks Hírcentrumon Európa elrablása címmel. Ennek első részét közöljük most.

Eddig 6 159 926 embert oltottak be, közülük 5 867 068-an a második adag vakcinát is megkapták

Elhunyt 489 beteg, 22 699 új fertőzöttet találtak Magyarországon a hétvégén – közölte a koronavirus.gov.hu.

A járvány megduplázta a mentőszolgálat feladatait

A pandémia hatására megduplázódott a mentősök feladatainak száma, a járvány negyedik hullámában pedig ismét fej fej mellett haladva nő a napi mentések és a koronavírussal kapcsolatos megkeresések száma – mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, aki egyben mindenkit arra kért, hogy vegye fel az oltást.

Szélsőséges vakcinadiszkrimináció sújtja Afrikát

Szélsőséges vakcinadiszkrimináció sújtja az afrikai kontinenst, noha a földrésznek csak akkor van esélye felülkerekedni a koronavírus-járványon, ha a lakosság 70 százalékát a jövő év végéig sikerül beoltani – derül ki a Mo Ibrahim Foundation hétfőn közzétett jelentéséből.

Több mint hatszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

Hatszázötvennégy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Brüsszel kötelezettségszegési eljárással akarja eltöröltetni a gyermekvédelmi intézkedéseket

Brüsszel kötelezettségszegési eljárással akarja eltöröltetni a gyermekvédelmi intézkedéseket

Márki Zay bevallotta, mindenben egyetért Gyurcsánnyal, 17 éves a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás.

Zsigmond Barna Pál: A nemzetárulás elkövetői ma is a hatalmat akarják

– Mi, egységes magyar nemzetben és magyar jövőben gondolkodó emberek, szeretnénk lezárni és elfelejteni 2004. december 5-ét – mondta a Kárpát-medencei külképviseletek tevékenységének összehangolásáért felelős miniszteri biztos vasárnap a 2004. december 5-i népszavazásra emlékezve Csíkszeredán.

Újpest – Régi címer és új tulajdonos jön

Újpest – Régi címer és új tulajdonos jön

A goal.com futballportál magyarországi kiadásának értesülései szerint hamarosan távozik a klub éléről az Újpest tulajdonosa, Roderick Duchatelet. Az új lila-fehér vezérkar pénteken ül tárgyalóasztalhoz a belga üzletemberrel. A csapat egyelőre ismeretlen vásárlói az Újpest tradicionális címerét is magukkal hoznák.

Orbán Viktor: Nem félek a krampusztól!

A miniszterelnök a holnapi Mikulás napja alkalmából osztott meg videót közösségi oldalán.

Soltész: Fontos vállalni a kereszténységünket

Fontos, hogy a mai világban a fiatalok merjék vállalni kereszténységüket, és ezt ki merjék mondani Európában és Magyarországon is – erről a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt vasárnap a budapesti Mátyás-templom előtt.

Internácizmus: nyílt fajgyűlölet az USA-ban

Internácizmus: nyílt fajgyűlölet az USA-ban

A Black Lives Matter nevű, visszataszító, fajgyűlöleten alapuló terrorszervezet tovább borzolja a kedélyeket, most épp arra szólítják fel a lakosságot, hogy 2021. november 26 és 2022. január 1-je között „kizárólag fekete tulajdonú vállalkozásoktól vásároljanak”. A bőrszín alapú diszkriminációt zászlajára tűző szervezet ezzel már elérte a nemzeti szocialisták szintjét, az egyetlen különbség abban rejlik, hogy nem nacionalista helyett globalista szervezettel állunk szemben. Így született meg az emberi jogok kiteljesedéséről prédikáló XXI. században az „internácizmus”.

Ferenc pápa migránsokkal találkozott Leszbosz szigetén

Menedékkérőkkel találkozott Leszbosz szigetén Ferenc pápa vasárnap, görögországi látogatásának második napján.

Jé, Márki Zay bevallotta, mindenben egyetért Gyurcsánnyal

Jé, Márki Zay bevallotta, mindenben egyetért Gyurcsánnyal

Voltaképpen csak idő kérdése volt, hogy Márki Zay Péter mikor mondja ki a saját szájával, amit enélkül is mindenki eddig is kézenfekvőnek tartott. Márki Zaj most közösségi oldalán videóban mondta el, hogy mindenben egyetért Gyurcsánnyal.

Tragédia: az unió el akarja töröltetni a gyermekvédelmi törvényt

Brüsszel kötelezettségszegési eljárással akarja eltöröltetni a gyermekvédelmi intézkedéseket. Nem nehéz észrevenni az összefüggést, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje Brüsszelből hazaérkezve ugyancsak bejelentette, el fogja törölni a vonatkozó törvényeket – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában ma reggel.

Bangóné ma is a plakáton vigyorogna

Bangóné ma is a plakáton vigyorogna

Napra pontosan 17 évvel ezelőtt történt a rendszerváltás utáni magyar politika első és azóta is egyik legocsmányabb eseménye. 2004. december 5-én tartották azt a népszavazást, amelyen a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról lehetett dönteni. Ugyan a voksolók többsége az igen-re szavazott, de Gyurcsányék undorító kampánya a szavazásra jogosultak többségét távol tartotta.

Kékestetőn már közel húszcentis a hó

Vasárnap reggelre az országban többfelé alakult ki hóréteg; a Kékestetőn már csaknem 20 centiméteres a hóvastagság. Néhol újabb havazás várható.

A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére