Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„A nyugat-európai folyamatokkal szemben mi megerősítjük a keresztény közösségeinket”

Horváth Tamás

2019.10.11. 18:51

Erről Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Kapuváron, ahol bejelentette, hogy két római katolikus templom felújítását segíti a kormány összesen harmincmillió forinttal.

Soltész Miklós elmondta, Magyarországon nem zárnak be templomokat, nem alakítják át azokat kultúrházakká, szórakozóhelyekké, sporttermekké vagy mecsetekké.

Az elmúlt években csaknem háromezer templom és közösségi tér újult meg Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta területein.

A beruházásokkal nemcsak a helyi közösségek, hanem az egész magyar közösség gazdagodik

– fogalmazott.

Az államtitkár az MTI szerint közölte, a kapuvári Sarlós Boldogasszony- és Szent Sebestyén-templom felújítását a kormány 15-15 millió forinttal segíti.

Emlékeztetett arra, hogy korábban 350 millió forintot adott a kormány a kapuvári Páli Szent Vince általános iskola épületének felújításához, a katolikus óvoda kialakítását pedig 310 millió forinttal támogatta.

Soltész Miklós kitért a vasárnapi önkormányzati választásokra is, hangsúlyozva, azok a közösségek gazdagodnak, ahol összefogás van.

Akik széthúznak, akik mindenféle roncskoalíciókat hoznak össze csak azért, hogy a közpénzekre rátegyék a kezüket, azok hosszú távon nem működnek

– mondta, hozzátéve, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltjeivel Kapuváron kiszámítható és békességben élő közösséget lehet teremteni.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a két templomnak elsősorban a tetőszerkezetét szükséges megújítani. A kormányzati támogatásról Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter döntött, a támogatási szerződést a héten aláírták.

Hámori György, Kapuvár kormánypárti polgármestere arról beszélt, hogy az egyházközségek és az önkormányzat között példaértékű az együttműködés.

Kitért arra is, hogy a felújításhoz az egyházközösségek hívei is adakoztak. Úgy fogalmazott, ahol az emberek tesznek az asztalra, ott az önkormányzat is segít. A munkálatok elvégzéséhez azonban szükséges volt a kormányzati támogatás.

A templomokat várhatóan 2020-ban újítják fel. A Sarlós Boldogasszony-templomot 1991-ben, a Szent Sebestyén-templomot 1907-ben építették.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére