Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„A magyar nemzet közösséggé nemesedik”

Sümeghi Lóránt

2019.08.21. 09:38

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök többek között a liberális demokrácia veszélyeire figyelmeztetett Washingtonban kedden, a helyi amerikai magyar közösség augusztus 20-i ünnepi szentmiséjén.

A Magyar Örökség Háza a washingtoni katolikus bazilikától az arlingtoni Marymount katolikus egyetemig tartó, zarándoklatnak nevezett közös sétával, szentmisével, majd magyar piknikkel ünnepelte a magyar államalapítást. A misét az egyetem kápolnájában Kiss-Rigó László celebrálta népes magyar közösség jelenlétében.

A püspök lelki és erkölcsi útravalókat is megfogalmazott, mint mondta, nemcsak a Washingtonban és környékén élő magyaroknak, hanem az összmagyarságnak. Példaként Jézus hasonlatát idézte a sziklára és a homokra épített ház sorsának különbözőségéről.

A ház akkor erős és minden próbát kiálló, ha megvannak az alapjai

– fogalmazott.

Majd kifejtette, manapság egy harmadik alternatívát is próbálnak javasolni az építkezéshez, amely – mint fogalmazott – „a saját életünk, jövőnk, családjaink, a társadalom jövőjének építését jelenti”. Ezt a harmadik alternatívát Kiss-Rigó László a liberális demokrácia ajánlatának nevezte. Elmondta: sajátos technika ez, amely – azzal a jelszóval, hogy egyenlő távolságot kell tartani minden értéktől – azt javasolja, úgy építkezzünk, hogy megássuk az alapot, a szükséges anyagokat, az értékeket viszont jó messzire, körben helyezzük el, de az alapot hagyjuk üresen, és arra építsünk. A püspök hangsúlyozta:

az így épített ház, vagyis az ilyen társadalom kínálta jövő egyértelműen destruktív és önpusztító, ez ellen, bizony, védekeznünk kell.

Hozzáfűzte, hogy ez a minden értéktől való egyenlő távolságot hirdető ideológia lényegében nem más, mint a nihilizmus.

A mise után az MTI kérdésére Kiss-Rigó László hangsúlyozta: nem lehet megkerülni Szent István értékeit, amelyek alapvető, örök, egyetemes keresztény értékek. Az egyén személyes hitétől függetlenül a nemzet esetében adottság a keresztény alap, a keresztény gyökerek, a keresztény kulturális hagyomány.

Lehet erről nem tudomást venni, lehet tagadni, de akkor az ember saját magát teszi tönkre, és ha egy társadalomban sok ilyen ember van, akkor sajnos a társadalom tömeggé silányul

– fűzte hozzá.

A püspök kiemelte: manapság, szerencsére, annak a folyamatnak vagyunk a tanúi, hogy a magyar nemzet tagjai – személyes hitüktől függetlenül – egyre jobban ráébrednek a valódi identitásukra.

Úgy fest, hogy ma a magyar nemzet nem tömeggé silányul, hanem sokkal inkább közösséggé nemesedik

– hangsúlyozta.

Az Amerikában és az óhazában élő magyarok számára örök üzenet, hogy tudatosítani kell értékeinket, gyökereinket – a nemzet esetében ez a keresztény gyökereket jelenti –, és meg kell erősítenünk identitásunkat, hogy megküzdhessünk a kor negatív veszélyeivel – szögezte le Kiss-Rigó László.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Villányban sört? Natürlich!

Villányban sört? Natürlich!

Bemutatjuk a Karl Sörfőzde remekeit.

Hatástalanították a bombát

Vasárnap délre sikerült hatástalanítaniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a Szent Margit Gimnáziumnál előkerült világháborús bombát.

Tordai Bence reggele

Tordai Bence reggele

Áll Tordai Bence a tükör előtt, s a szakállát birizgálja.

Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

Bevándorláspárti bosszúállók mindent megtesznek Magyarország ellen az új Európai Parlamentben, és erről szól a hétfői brüsszeli meghallgatás is – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Amikor két boros nemzet sörei összecsapnak...

Amikor két boros nemzet sörei összecsapnak...

Kipróbáltuk, hogy a magyar Dreher vagy az olasz Dreher a jobb-e.

Íme néhány bizonyíték arra, hogy mennyire nem fejlődött Budapest Tarlós István főpolgármestersége alatt

Íme néhány bizonyíték arra, hogy mennyire nem fejlődött Budapest Tarlós István főpolgármestersége alatt

A liberális kánon egyik alapérve Tarlós István újraválasztása ellen, hogy Budapest nem fejlődik. Ez 20 év Demszky után már önmagában nevetségesen hangzik, de azért mindig jó móka a liberálisok buborékjait kilyukasztgatni.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére