Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A ma délutántól induló újabb Nemzeti Konzultációt jelentett be Orbán Viktor

888.hu

2020.05.29. 08:30

A miniszterelnök tisztában volt azzal, mit kell tennie a 10 évvel ezelőtt megalakult kormány élén – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott szokásos péntek reggeli interjújában.

Emlékeztetett, 1990-ben megszűnt a diktatúra, „lenyomtuk a kommunistákat”, de

a régi rezsim és az új világ képviselői közötti harc nem zárult le.

Több volt kommunista országban megalkották az új alkotmányt és így a küzdelem azzal zárult le, hogy a múlt vesztett, a jövő pedig nyert.

2010-ben Orbán Viktor biztos volt benne, hogy a jövőt kell sikerre vinni. Kiemelte Schmidt Pál államfő elévülhetetlen érdemeit a folyamatban, jelezve, hogy ő volt az első alkotmányozó elnökünk.

A kormányfő emlékeztetett rá, hogy 2010-ben válság idején voltunk. Aláhúzta, miután beütött a baj, többen azok is a Fideszre szavaztak, akik nem rokonszenveztek feltétlenül a politikájával, de mégis bennük bíztak. Ezért lett meg akkor az első kétharmad.

Orbán Viktor hangsúlyozta,

nem akarta lehúzni az ötödik bőrt is az emberekről, ahogy a komcsik szokták, noha a teljes közgazdásztársadalom 90 százaléka a liberális oldalon állt.

A miniszterelnök kiemelte Matolcsy György szerepét, aki azt mondta, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Ennek a gondolatnak lett az eredménye a sikeres gazdaságkezelési program.

Orbán Viktor visszaemlékezett falun töltött gyerekkorára, amikor is mindig úgy gondolkodtak Magyarországról, mint akik egy nagy nemzet fiai. Nem szerettük, hogy a kommunisták szívják a vérünket, mondták, hogy ruszkik, haza. Most pedig arra megyünk, amerre szeretnénk – mutatott rá a kormányfő. Felhívta a figyelmet, hogy

a magyar ma is nagy nemzet, utalt a kulturális-, tudományos- és sportsikerekre, illetve arra a fontos eredményre, hogy Magyarország munka alapú társadalmat épít.

A rendkívüli jogrend küszöbön álló megszüntetésével kapcsolatban a kormányfő hangsúlyozta, hogy annak bevezetése az elmúlt 10 év legjobb döntése volt. Ennek a legfőbb értéke, hogy gyorsan lehetett dönteni. A járvány idején az aktuális intézkedések nem tűrnek halasztást, például egy kora reggeli 5-6 óra tájban kialakult megoldás intézkedéssé formálására nem lehetett egy napot várni, hogy az esti órákra megszülessen a parlament döntése.

A különleges jogrend visszaadásával megszűnik az a lehetőség, hogy egy, a jogszabályi hierarchiában lejjebb lévő rendelettel törvényeket lehessen felülírni. A különleges jogrendnek volt köszönhető a járvány rendkívül sikeres kezelése. Így minden lényeges döntést előbb hozhattunk meg, mint Európa más országai.

A járványügyi készültséget azonban fenn kell tartani. Továbbra is előfordulhat, hogy lokalizált terekben, például idősotthonokban felszaporodhatnak fertőzések. Ezek visszaszorítására, megszüntetésére bevetési egységeket hozott létre a kormány, amelyek azonnal és a konkrét helyszínen intézkednek, ha szükséges.

Orbán Viktor reagált az rendkívüli jogrend utáni állapotokra, amelyet a baloldalt újfent diktatúrának nevez.

Ironikusan megjegyezte, hogy szerintük Magyarországon 2010 óta diktatúra van, ezen belül a rendkívüli jogrend bevezetése jelentette a második diktatúrát, a megszüntetése pedig a harmadikat.

Jelezte, a járványügyi készültségben továbbra is fennmarad és dolgozik az Operatív Törzs, s erősödnek az országos tisztifőorvos jogosítványai.

A kormányfő kiemelte, hogy a sikeres védekezés nem mehetett volna végbe a kiváló egészségügyi és más területek szakembereinek munkája nélkül, az emberek összefogásának elmaradásával.

Rámutatott, az emberek összefogása akkor erős, ha látják annak értelmét és eredményét. Éppen erre az összefogásra alapozza Orbán Viktor a társadalom véleményének újabb kikérésére irányuló kormányzati lepést.

A miniszterelnök bejelentette, hogy

ma délutántól elindul az eddig 8 után a következő újabb Nemzeti Konzultáció,

amely a járvánnyal kapcsolatos véleményére kíváncsi az embereknek, illetve a gazdaság újraindításával és az Unió újabb Soros-féle eladósításának tervével összefüggő álláspontjukat firtatja majd.

Orbán Viktor nem felejtkezett meg a Deák téri kettős gyilkosság áldozatainak hozzátartozóiról sem, akiknek együttérzését fejezte ki.

Szólt az Unióban terítéken lévő következő 7 éves költségvetéssel kapcsolatos helyzetről is. Ehhez hozzájön egy 750 milliárd eurós csomag, ami a vírus okozta gazdasági károkat hivatott orvosolni. Ebben az a szokatlan, hogy az összeget az Európai Bizottság hitelből tervezi fedezni. Ez azzal járna, hogy a kölcsönt közösen is kellene visszafizetni. Ha azonban valamelyik állam ezt nem teljesítené, akkor a többi fizetne helyettük. Azaz a magyar adófizetők is törlesztenének más, nem fizető államok polgárai helyett.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra is, hogy fenyeget a veszély, hogy a helyzet jelenlegi állása szerint a szegényebb országoknak kevesebb jutna a költségvetésből, mint a gazdagabb országoknak, holott a költségvetésnek a szegényebb országok gazdasági felzárkóztatása is célja. Ez nem járja, hangsúlyozta a miniszterelnök.

Ugyanakkor kiemelte, a magyar gazdaság jó úton van, jó ütemben halad. Aláhúzta, a 2021-es költségvetés „legjobb tudásom szerint” megalapozott, így

fantasztikus évünk lehet 2021-ben

– zárta gondolatait Orbán Viktor.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére