Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A kormánypártok építkezést, az ellenzék békétlenséget kínál

Nagy Gábor

2019.08.24. 16:30

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke komoly indulatokra és hazugságokra számít az ellenzéki pártoktól a most kezdődő kampányidőszakban.

Míg a kormánypártok építkezést és fejlődést kínálnak, az ellenzék békétlenséget ajánl a választópolgároknak, akiknek e két lehetőség között kell dönteniük az októberi önkormányzati voksoláson – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kósa Lajos. Úgy vélekedett, hogy sok dezinformációs kísérlet várható az ellenzéki pártok részéről. Mint mondta, nem lehet előre kiszámítani, hogy mely témákat erőltetik majd az ellenfeleik,

hiszen eddig is összevissza beszéltek és helyezkedtek.

A kampányfőnök szerint az ellenzék üzeneteiben az a közös vonulat, hogy „váltsuk le Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-kormányt”. Ez azonban az önkormányzati választásokra nem megfelelő, hiszen a voksoláson nem születhet olyan eredmény, ami a kormány státusát érintené, mert helyhatósági választásokról van szó.

Kósa Lajos azt hangoztatta, hogy ők építkezni akarnak. Szépítenék és jobbá tennék a magyarországi településeket annak a programnak megfelelően, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök hirdetett meg, amikor azt mondta, hogy 2030-ra a magyar életszínvonal érje utol az európai uniós élvonalét. Ehhez összefogásra van szükség: szövetséget kell kötni a választókkal.

A kampányfőnök jelezte, hogy mintegy 3200 önkormányzat van Magyarországon, és ők csaknem 1200 településen indítanak vagy támogatnak polgármesterjelöltet. A verseny sok helyütt szoros lehet, de számtalan településen fölényes győzelmet arathatnak.

Az ellenzéki összefogást a gyűlölet tartja össze, és ez meg is látszik rajta – jelentette ki. Ez

nem valódi együttműködés, hanem békétlenkedő, reménytelen és sikertelenségre ítélt politikai erőknek valamiféle kooperációja.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére