Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"A Jobbik vezetése elárulta azokat a szavazókat, akik áprilisban rájuk voksoltak"

Forisek Ádám

2018.10.20. 13:00

A balra tolódott Jobbiknak most épp Fülöp Erik, a párt egykori alelnöke vitt be egy jobb horgot.

Noha a Jobbik erős és egységes politikai közösségnek próbálja mutatni magát, mégis rendre kiderül, hogy soha ennyire mély spirálba még nem esett a balra tolódott kamunéppárt.

Erről a zuhanásról most épp Fülöp Erik beszélt a Magyar Hírlapnak. Mint mondta, a Jobbik jelenlegi vezetése elzárkózott a Volner János által kezdeményezett tisztújító kongresszustól, ehelyett nemes egyszerűséggel kizárták őt a frakcióból.

... az elmúlt fél évben ellehetetlenítettek, elüldöztek szinte mindenkit, aki kritikát, vagy ellenvéleményt fogalmazott meg a párt vezetésével kapcsolatban"

– kifogásolta a politikus, pedig szerinte a májusi tisztújítás után megtehette volna a Jobbik vezetése, hogy megbékéljen a kritikusabb hangot képviselőkkel, így Toroczkai Lászlóval, ám ehelyett kidobták őket a pártból. Fülöp Erik ezek után ideológiailag, és emberileg sem tudott már azonosulni a Jobbikkal, amely Volner János kipaterolásával szerinte a legnépszerűbb politikusától vált meg.

Volner János kedden jelentette be, hogy elhagyja a pártot, miután kizárták a frakcióból. Volner egy levelében kritizálta a Jobbik balra tolódását. Fülöp Erik már korábban, október elején döntött amellett, hogy megszünteti tagságát. Döntését azzal indokolta, hogy a Jobbik vezetésének az utóbbi időben történt számos politikai, személyzeti döntésével nem értett egyet. Volner és Fülöp Erik példáját aztán Apáti István is követte.

Fülöp Erik hangsúlyozta azt is, hogy alelnökként hiába hangoztatta, hogy a jobboldali gondolkodású szavazókat kellene bevonzania a pártnak, "egyértelműen látszik, hogy a baloldali szavazók megnyerését tűzték ki célul."

A lap megkérdezte a volt alelnököt, mi a véleménye arról, hogy Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton jelenleg árulóknak titulálja a Jobbikból kilépőket. A politikus szerint nincs másról szó, mint hogy Sneider és Gyöngyösi ahelyett, hogy saját alkalmatlanságukat ismernék be, inkább bűnbakokat keresnek.

Az igazság az, hogy a Jobbik jelenlegi vezetése árulta el azt a több százezer nemzeti szavazót, aki áprilisban rájuk voksolt. Nem véletlen, hogy több száz megyei képviselő, önkormányzati képviselő, polgármester és középvezető hagyta el a Jobbikot az elmúlt hetekben, mert nem értett egyet a párt vezetésével"

– mondta Fülöp Erik, utalva ezzel arra, hogy a Jobbik erősödéséről és a belépő tagokról szóló hivatalos kommunikáció voltaképpen egy behülyítés.

A volt alelnök arra a kérdésre, hogy csatlakozik-e a Mi Hazánk Mozgalomhoz, leszögezte: független képviselőként kívánja folytatni munkáját.

Fülöp Erik kilépésével a Jobbik egyébként újabb szimbolikus arcát vesztette el, hiszen nyolc évig vezette korábban Tiszavasvárit, amelyet sokáig "a Jobbik fővárosának" tituláltak.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére