Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A Jobbik toborozna

888.hu

2016.01.10. 18:23

Önkéntes honvédséget hozna létre a párt, a szervezet megalakításáról szóló országgyûlési határozati javaslatot a napokban nyújtják be a parlamentnek.

Novák Előd, a Jobbik alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: bár az Alaptörvény leszögezi, hogy minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére, az állam nem biztosítja az ehhez szükséges alapkiképzést még azok számára sem, akik önkéntes elhatározásból vennének részt a tanfolyamon.

Hangsúlyozta: a jelenlegi rendszerben lehet ugyan jelentkezni önkéntes műveleti tartalékosnak, de ez azzal jár, hogy háromévente hat hónapra kötelezően be kell vonulni. A tartalékosi szolgálat családi, munkahelyi vagy egyéb okokból igen komoly igénybevételt jelent, amely tízezres nagyságrendben tartja vissza a jelentkezéstől azokat, akik egyébként szeretnének alapkiképzést kapni.

Novák Előd szerint javaslatuk legfontosabb eleme, hogy minden alkalmas, 18 és 65 év közötti jelentkező vegyen részt az ingyenes alapkiképzésen, belőlük egy olyan tartalékos állományt hoznának létre, amelyet minősített esetekben hívnának be, például katasztrófa-elhárítási vagy határvédelmi célból. Úgy fogalmazott, hogy a hadsereg "harmadik pillérét" állítanák fel, de az önkéntes honvédeket nem vezényelhetnék Magyarország határain kívülre.

Az ellenzéki párt alelnöke kiemelte, hogy békeidőben nem indokolt a tartalékosok behívása, különleges esetekben ugyanakkor szükség volna rájuk. Hozzátette: Magyarország határainak védelme nem biztosított, különösen jelenleg, a bevándorlási hullám okozta válsághelyzetben.

A Jobbik kedvezményeket nyújtana az önkéntes honvédséget vállalóknak akkor, ha nemcsak a mintegy öthetes alapkiképzést végzik el, hanem hat hónapot szabályosan letöltenek. Egyebek mellett a szolgálatteljesítés idejére szállást, élelmezést, valamint a legkisebb öregségi nyugdíj kétszeresét kitevő illetményt biztosítanának; a volt felsőoktatási hallgatóknak elengednék a diákhitel kamatát; adókedvezmények járnának azoknak a munkáltatóknak, amelyek önkéntes honvédeket foglalkoztatnak.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére